„Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, annak a férfiúnak szózata, aki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvence. Az Úrnak lelke szólott énbennem, és az ő beszéde az én nyelvem által."
(2Sám 23:1-2)
Ki mérhetné fel ezen évek munkájának és bolyongásainak fontosságát a magányos hegyek között? Az Istennel és a természettel való folytonos érintkezés; a nyájról való gondoskodás, a veszélyek, a szabadulások, szerény életének örömei és bánatai nemcsak arra szolgáltak, hogy Dávid jellemét formálják és életének további részét irányítsák, hanem hogy Izrael kedves dalnokának zsoltárain keresztül az eljövendő kezekben hitet és szeretetet gyújtsanak Isten népe szívében, hogy közelebb vigyék őket az Ő örökké szerető szívéhez, akiben valamennyi teremtménye él.
Dávid ifjúságának és erejének teljében készült elő arra, hogy majd a föld hatalmasai között magas tisztségét elfoglalja. Tehetségét, mint Isten kegyes ajándékát, az Ő nevének magasztalására használta fel. Az önvizsgálat és elmélkedés magányos órái azután azzal a bölcsességgel és áhítatos lelkülettel gazdagították őt, amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Amint Teremtője tökéletességét szemlélte, Isten tisztább megértése nyílt meg lelke előtt. S Isten kereső lelke előtt a homályos dolgok megvilágosodtak, a bonyolult helyzetek megoldódtak, a látszólagos ellentmondások összhangba kerültek, és az új világosság minden egyes sugara újabb örömkiáltásokat, és még édesebb dicsőítő énekeket váltott ki belőle Isten és a Megváltó magasztalására. Gondolatait állandóan a féltő szeretet, gyötrő gondok és győzelmek foglalkoztatták; és amikor életének minden mozzanatában Isten gondoskodó szeretetét fedezte fel, szíve még inkább megtelt imádattal és hálával, dalai még lelkesebben, hárfája diadalmasabban zengett, és a pásztorfiú erőre erőt, ismeretre ismeretet halmozott, mert az Istennek Szentlelke rajta nyugodott.
(Patriarchs and Prophets, 642. oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése