(Mt. 16:1)
„Napjainkban is sokan kiáltanak fel így, amikor feltárul Isten igazsága: »Mutassatok jeleket! Lássunk csodákat!« Jézus nem művelt csodát a farizeusok kívánságára. Sátán sugalmazására sem tett csodát a pusztában. Nekünk sem azért adott erőt, hogy magunkat igazoljuk, vagy azért, hogy kielégítsük a gőgös hitetlenség kívánságát. Az evangélium önmagában isteni kinyilatkoztatás. Nem nagy csoda-e vajon az, hogy a kegyelem erejével kiszabadulhatunk Sátán béklyóiból? Az emberi szív természet szerint nem ellensége a Sátánnak. Csakis Isten kegyelme által lehet azzá. Azzal az emberrel, akit szeszély, dac és akaratosság uralt, vagy akit téves eszmék vezettek, de eljutott az igazság ismeretére és szabaddá vált, valóságos csoda történt. Minden megtérés ennek az isteni ígéretnek a valóra válásáról tanúskodik: »Adok néktek új szívet és új lelket adok belétek« (Ezék. 36:26).
Az emberi szív és jellem átalakulása olyan csoda, mely az élő, örökkévaló Üdvözítőt, a lelkekért kegyelemteljesen munkálkodó Megváltót nyilatkoztatja ki. A Krisztusban elrejtett, kitartó hitélet nagy csoda. Az a jel, amelynek most és mindenkor láthatóvá kell lennie, ha Isten Igéje hangzik: a Szent Lélek jelenléte, aki újjászülő erővé teszi az igét a hallgatók szívében. Ez Isten bizonyságtevése a világ számára, amellyel az ő Fiának küldetését hitelesíti. Azok szívét, akik jelet kívántak Jézustól, olyannyira megkeményítette a hitetlenség, hogy nem vették észre jellemének isteni voltát.”
(Jézus élete, Az igaz jel c. fejezetből)
