„Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni; ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél."
(Ésa. 58:9-10)
Mindnyájunknak, akik az Úr parancsolatainak megtartói vagyunk, jobban el kellene gondolkodnunk azon, miért nem fogadunk be többet a Szentlélek erejéből. Hányan emelték fel lelküket hiába! Megdicsőülve érzik magukat az Úr kegyelmében, de a szükségben lévőket elkerülik, süket fülekre talál náluk a lesújtott panasza, és kemény, lélektelen szavakkal illetnek embereket, akik pedig mást érdemelnének. Keményszívűségükkel nap mint nap megbántják az Urat. Az elesettek igénylik az együttérzést, barátaik érdeklődését. Joguk van rá, hogy segítséget, vigasztalást és krisztusi szeretetet várjanak. De nem ezt kapják.
Az Úr minden szenvedő gyermekének elutasítása Krisztus szemei előtt játszódnak le, és számon van tartva a mennyei könyvekben. Az egyház minden tagjának alaposan meg kellene vizsgálnia saját szívét, cselekedeteit, hogy azok összhangban vannak-e a Lélekkel és Jézus szándékával; ha nem, akkor mire fognak majd hivatkozni, mikor a föld Bírája elé állnak? Vajon mondhatja-e nekik az Úr: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta"? (Mt. 25:34)
Krisztus azonosult a szenvedő emberiséggel, s amíg mi csak egyetlen szükségben lévőn nem könyörülünk, Jézusról feledkezünk meg. Így minden összejövetelünk, konferenciánk, az Úr munkájának előbbrevitelére kitervelt liturgiánk nem sok hasznot hajtanak majd. „Pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni." (Lk. 11:42) „Megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál." (Dán. 5:27)
Akik a mennyben szentek lesznek, azoknak már itt a földön is szentekké kell válniuk. Ezek nem fogják saját vágyaikat követni, nem a dicséretért fognak munkálkodni és nem hiábavalóságokat fognak beszélni, nem vesznek részt emberek gyötrésében és elnyomásában; hanem az Élet világosságát követik, fényt árasztanak, reményt, hitet és bátorságot ébresztenek mindazokban, akik segítséget várnak; nem bírálnak és nem tesznek szemrehányást.
(Review and Herald, 1891. augusztus 4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése