(Lk. 13:29–30)
„Vannak a pogányok között olyanok, akik öntudatlanul bár, de Istent imádják. Nem jutott el hozzájuk a világosság emberi eszközök útján, de mégsem vesznek el. Bár nem ismerték meg Isten írott törvényét, meghallották az ő szavát a természet megismerésén át, és így teljesítették a törvény követelményeit. Cselekedeteik bizonyítják, hogy a Szentlélek érintette a szívüket, Isten pedig a gyermekeinek ismeri el őket. Milyen boldog, örvendező meglepetéssel hallják majd e pogányok közül való kicsinyek és szerények az Üdvözítő ajkáról e szavakat: »Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg« (Mt. 25:40). Milyen öröm tölti majd be a végtelen Szeretet szívét, amikor elismerő szavai hallatán, meglepetten és örömmel tekintenek fel ezek az alázatos követői.
Krisztus szeretete nem korlátozódik bizonyos osztályokra. Minden egyes emberrel azonosítja magát. Azért, hogy mi a mennyei család tagjaivá válhassunk, ő a földi család tagjává lett. Ő, az Emberfia, Ádám minden fiának és leányának testvére. Követői se érezzék elkülönültnek magukat a körülöttük levő, pusztuló világtól. Az emberiség nagy szövetének a részei ők is. Krisztus szeretete átöleli az elbukottakat, a tévelygőket és bűnösöket. Az irgalom minden megnyilatkozása kedves őelőtte, és úgy fogadja, mintha neki tettük volna.”
(Jézus élete, „Az én legkisebb atyámfiai c. fejezetből)
