„És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel, dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel."
(ApCsel. 2:46-47)
Minden valóban átalakult lélek vágyik arra, hogy a tévelygés sötétségéből embereket vonzzon a mennyei igazság fénye felé. Az Úr Szentlelkének kitöltetése – amely az Úr dicsőségének fényével ragyogja be az egész földet – mindaddig nem következhet be, amíg a „megvilágosodott" emberek nem tapasztalják meg, milyen Isten munkájában állni.
Amikor teljesen, tiszta szívvel az Úr szolgálatára szenteljük magunkat, az Úr ezt a Szentlélek kitöltésével fogja igazolni. Ez azonban addig nem következhet be, míg az egyház tagjainak nagy része nem áll az Úr munkájába. Az Úr nem töltheti ki Szentlelkét, amíg önzés és önszeretet nyilatkozik meg, amíg egy lélek is így szól: „...avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" (1Móz 4:9) - Kain szavaival élve.
Ha a jelenvaló igazság, az egyre sűrűsödő jelek, melyek azt tanúsítják, hogy minden dolognak vége elérkezett, nem elegendőek ahhoz, hogy felébresszék azokat, akik állítólag az igazság birtokában vannak, akkor a sötétség elnyomja a fényt, és lelkek vesznek el.
A legkisebb mentség sem lehet közömbösségükre, mellyel a végső elszámolás nagy napján Isten elé állhatnának. Semmiféle indokuk nem lesz arra, hogy miért nem jártak, éltek és dolgoztak az isteni ige szent igazságának fényében.
Nem csupán a lelkészekről van szó, hanem a gyülekezeti tagokról, azokról, akik nem járulnak hozzá az emberek meggyőzéséhez szóval és példamutatással, és ahhoz, hogy elfogadják Krisztus megmentő kegyelmét. Kellő felkészültséggel és tapintattal, a mennyből kapott bölcsességgel meggyőzhetnék az embereket, hogy azok is szemléljék Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit.
Nem csupán a lelkészekről van szó, hanem a gyülekezeti tagokról, azokról, akik nem járulnak hozzá az emberek meggyőzéséhez szóval és példamutatással, és ahhoz, hogy elfogadják Krisztus megmentő kegyelmét. Kellő felkészültséggel és tapintattal, a mennyből kapott bölcsességgel meggyőzhetnék az embereket, hogy azok is szemléljék Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit.
(Review and Herald, 1896. július 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése