Napi ige – Feltámadás, reménységünk alapja

„Mária kint állt a sírnál sírva. Amíg siránkozott, behajolt a sírba, Két angyalt látott fehér ruhában ülni ott, ahol Jézus teste feküdt, az egyiket fejtől, a másikat lábtól. És mondták azok néki: Asszony mit sírsz? Felelt nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. Amikor ezeket mondta, hátra fordult és ímé Jézust látta ott állni, de nem tudta, hogy ő az.”

(Jn. 20:11–14)

„Mária ott állt a kertben. Vigasztalanul és keservesen sírt, pedig az Üdvözítő a háta mögött állt. Úgy tele voltak a szemei könnyel, hogy nem ismerte fel Urát. A tanítványok szíve is úgy fájt, hogy nem tudták elhinni a boldogító üzenetet Mesterük feltámadásáról.

Milyen sok keresztény tesz így ma is, mint egykor a tanítványok! Hányan sírnak Máriával együtt: »Elvitték az én Uramat... és nem tudjuk, hová tették őt!« Sokaknak mondhatná Jézus: »Mit sírsz? Kit keresel?« Hányszor áll ott az elcsüggedt lelkek mögött, de nem veszik észre.

Bárcsak meglátnák őt a könnyes szemek és figyelnének szavaira az emberi fülek: »Menjetek gyorsan, mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadt a halálból«. Ne tekintsetek a sírra, amelyet nehéz kővel zártak le! Ne bánkódjatok, »mint a többiek, akiknek nincsen reménységük« (I.Thessz. 4:13). 

Jézus él! És élni fognak mindazok is, akikben az ő lelke van és követik őt. Ujjongó szívvel hangozzék a dicsének: Krisztus él! Él, hogy a mi szószólónk legyen. Ragadd meg ezt a reménységet és megtart téged! Legyen ez lelked biztos, örök horgonya! Higgy és meglátod Isten dicsőségét!”

(Jézus élete, „Asszony, mit sírsz?” c. fejezetből)