hétfő, október 19, 2020

ELTÁVOLÍTANI MINDEN AKADÁLYT

ELTÁVOLÍTANI MINDEN AKADÁLYT

Kérlek azonban titeket Atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.
(1Kor 1:10) 

A Szentlélek kitöltéséért minden igazság ügye mellett álló hívőnek imádkoznia kell. És ahogy csak erőnkből telik, igyekeznünk kell minden akadályt elhárítani, mely zavarná az Ő munkálkodását. Mindaddig, amíg az egyház tagjai között viszály és elégedetlenség található, nem áradhat ki a Szentlélek. Irigység, féltékenység, gonosz feltételezések és ördögi beszédek mind Sátán művei, amelyek hathatós akadályai a Lélek munkájának. 

Isten szemei előtt a földön nincs drágább egyházánál. Semmiről sem gondoskodik olyan féltő szeretettel. Semmi sem bántja meg Őt annyira, mint az olyan cselekedet, amely meggátolja a szolgálatában álló munkások befolyását. Mindazokat számon kéri, akik támogatják Sátánt elkedvetlenítő és kritizáló munkájában. 

Akiben nincs szeretet, gyengédség és együttérzés mások iránt, nem végezheti Krisztus munkáját. Mielőtt a prófécia beteljesednék, a gyengék olyanok lesznek, „mint Dávid", és „Dávid háza pedig... mint az Úrnak angyala". (Zak 12:8)

Isten gyermekeinek félre kell tenniük egymással szemben minden gyanúsítgatást. A szíveknek együtt kell dobogniuk. A krisztusi jóindulatnak és testvéri szeretetnek sokkal bőségesebben kellene kiáradnia. Ezek a szavak a fülemben csengenek: „Tartsatok össze, tartsatok össze." Az ünnepélyes, megszentelt igazságnak egyesítenie kell az Úr gyermekeit. A nagyravágyásnak el kell tűnnie. Egy versengő szükségképpen emészti fel az összes többit – ki fog még jobban Krisztusra hasonlítani? Ki tudja még tökéletesebben elrejteni énjét Krisztusban? 

Abban dicsőíttetik meg az én Atyám - mondja Krisztus -, hogy sok gyümölcsöt teremjetek." (Jn 15:8) Ha van hely, ahol a hívők gyümölcsöt teremnek, akkor ez a mi közös találkozásaink helyszíne. Itt a mi cselekedeteink, szavaink, lelkületünk számon vannak tartva, és a mi befolyásunk olyan messze ható, mint az örökkévalóság. 
(Testimonies, 6. kötet, 42. oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése