„Semmit sem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál."
(Fil 2:3)
Isten szolgái tökéletes összhangban munkálkodnak. A versengés elidegenülést, harcot és viszályt hoz. Kijelentést kaptam, hogy egyházunknak nincs szüksége arra, hogy viszálykodással töltse idejét. Amikor a versengés lelkülete a felsőbbségért harcol, állítsuk meg és térjünk a helyes útra, mert Krisztus hamar eljön és elmozdítja gyertyatartónkat a helyéről. Bűnbánatot kell tartanunk. Hagyjuk, hogy Isten Lelke vizsgálja meg értelmünket és szívünket, és hárítson el minden akadályt a szükséges reformáció útjából. Amíg ez nem történik meg, nem tudja nekünk adni erejét és kegyelmét. Ezek nélkül pedig az ember megbotlik, elesik, és nem tudja, miben botlik meg.
Krisztus szeretete az a kötelék, amely egyesíti a hívők szívét és értelmét.
Krisztus vére a vízválasztó az emberi család számára. Áldozata óta senkinek sem kell elvesznie. Azok, akik elvesznek, azért pusztulnak el, mert az üdvösség helyett saját útjuk kielégítését választották. Ez Sátán választása és munkája, e választás jellege uralmát bizonyítja. A bűn és szenvedés elárasztja világunkat, a szörnyű gyilkosságok mindennapi eseménnyé váltak. Mindez a Sátán elveinek való behódolás gyümölcse.
Testvéreim, olvassátok el a Jelenések könyvét az elejétől a végéig és kérdezzétek meg magatoktól: vajon nem volna-e jobb kevesebb időt tölteni viszálykodással, versengéssel, és inkább elgondolkodni azon, hogy milyen gyorsan közeledünk a végső nagy válsághoz? Akik úgy szeretnék feltüntetni, hogy e mostani, az Úr által a földre bocsátott ígéreteknek nincs különleges jelentőségük, hamarosan kénytelenek lesznek megérteni azt, amit most jobb szeretnének nem megérteni.
(Review and Herald, 1903. augusztus 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése