Napi ige 2021. január 1–5. KRISZTUSRÓL

 Január 1.

KRISZTUS – EGY AZ ATYÁVAL

 

„A szűz … szül fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

 

„Az Isten dicsőségének ismerete „látható" Jézus Krisztus arcán". Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása", az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő „dicsőségének kiragyogása". Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen „VELÜNK AZ ISTEN". Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”.

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, és kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Ő Isten Igéje volt -–Isten hallhatóvá tett gondolata. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a Te nevedet" – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú" -, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek".

De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész világegyetem tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni", és amelyet végtelen korszakokon át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz a tudomány és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható lesz, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát" (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus annak a jellemét nyilatkoztatta ki, aki az ember számára megközelíthetetlen világosságban lakozik.

Jézusban Istent szemléljük. Jézusra tekintve láthatjuk: Istenünk dicsősége abban áll, hogy adhat. „Semmit sem cselekszem magamtól" - mondta Krisztus. „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek". „Én nem keresem az én dicsőségemet", hanem annak dicsőségét, aki elküldött engem (Jn 8:28; 6:57; 8:50; 7:18). E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért vette el, hogy továbbadja. Így a mennyei udvarokban, a minden teremtett lényért végzett szolgálatában az Atya élete árad ki mindenekhez a szeretett Fiún keresztül, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét. 

(Jézus élete 19-21.)

 



Január 2.

EGY ISTENTŐL KÜLDÖTT TANÍTÓ

 

„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, … hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal 4:4-5)

 

Krisztus első eljövetelének idején sötétség borította a földet, és sűrű sötétség a népeket. Az Igazság lenézett a mennyből, és sehol sem látta az ő képének visszatükröződését. Lelki sötétség telepedett meg a vallásos világon, és ez a sötétség majdnem egyetemes és teljes volt.

Minden azt hirdette a földön, hogy sürgető a szükség egy Istentől küldött Tanító iránt – egy Tanító iránt, akiben az isteni és az emberi egyesül. Elengedhetetlen volt, hogy Krisztus emberi formában jelenjen meg, és az emberiség élére álljon, hogy felemelje az elesett emberi lényeket. Egyedül így lehetett kinyilatkoztatni Istent a világnak.

Krisztus önként vállalta, hogy félreteszi a királyi ruháját és koronáját, és eljön erre a földre, hogy megmutassa az embereknek, hogy mivé válhatnak az Istennel együttműködve. Eljött, hogy világítson a sötétségben, hogy eloszlassa a sötétséget az Ő jelenléte fényességével. Az Atya és a Fiú tanácskozva eldöntötték, hogy Krisztusnak csecsemőként kell a világra jönnie, és azt az életet kell élnie, amit az embereknek is kell élni gyermekkortól férfikorig, hordozva a próbákat, amiket nekik kell hordozni, és ugyanakkor bűntelen életet kell élnie, hogy az emberek lássák Őbenne annak a példáját, amivé válhatnak, és hogy ismerje tapasztalatból, hogy hogyan segítse őket a bűn elleni küzdelmükben. Ő megpróbáltatott és megkísértetett, amint az ember is próbáknak és kísértéseknek van kitéve. Azt az életet, amit Ő élt ezen a világon, az ember is élheti, az Ő ereje által és az Ő útmutatása alapján.

Pátriárkák és próféták megjövendölték egy kiváló Tanító eljövetelét, akinek a szava legyőzhetetlen hatalommal és tekintéllyel lesz felruházva, aki azért jön el, hogy hirdesse a szegényeknek az evangéliumot, és az Úr kedves esztendejét, s hogy ítéletet tartson a földön. Szigetek vártak az ő törvényére, népek jöttek az ő világosságához, és királyoknak a neki feltámadt fényességhez. Ő volt a „szövetségnek követe,” és az „igazság Napja.” …

És „amikor eljött az időnek teljessége, Isten kibocsátotta az ő Fiát.” …A mennyei Tanító eljött. Ki volt Ő? Nem kevesebb, mint maga az Isten Fia. Istenként jelent meg, de ugyanakkor az emberi nemzetség Idősebbik Bátyjaként.

(Az Idők Jelei, 1905. Május 17.)

Aszerint élt, amit tanított… Az volt, amit tanított. Szavai nem csak saját élettapasztalatának, hanem saját jellemének is kifejezői voltak. Nem csak tanította az igazságot, hanem Ő maga volt az igazság. Ez adott erőt az Ő tanításainak. 

(Nevelés, 78-79.)

 

 

Január 3.

KRISZTUS FELÁLDOZTA ÖNMAGÁT ÉRTÜNK

 

„Látjuk Jézust, aki kisebbé tétetett az angyaloknál a halál elszenvedéséért, dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.” (Zsid 2:9)

 

Az Úr tisztának és szentnek teremtette meg az embert. De Sátán félrevezette; elferdítette az elveit és megrontotta az elméjét, rossz csatornába terelve a gondolatait. Az ő célja az volt, hogy teljesen romlottá tegye a világot.

Krisztus látta az ember félelmetes veszélyét, és elhatározta, hogy megmenti önmaga feláldozása által. Hogy megvalósíthassa az Ő szeretetének célját az elesett faj érdekében, Ő csontunkból való csonttá és testünkből való testté lett. „Amint a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak; hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak… Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.”

Arra volt szükség, hogy a Szentlélek közreműködése által egy új szellemi és lelki erő alapelvét ültessék az emberbe, hogy az istenivel való egyesülés által eggyé váljon Istennel. Krisztusnak – a Megváltónak és Helyreállítónak – kellett megszentelni és megtisztítani az ember gondolkodását, hogy így olyan erővé tegye azt, ami más elméket is Őhozzá vonz. Az Ő célja az, hogy az igazság felemelő és megszentelő ereje által az embereket nemességgel és méltósággal ajándékozza meg. Ő vágyakozik arra, hogy a gyermekei az Ő jellemét nyilvánítsák ki, az Ő befolyását érvényesítsék, hogy mások értelme is összhangba kerülhessen az Ő gondolataival.

Krisztus a mi bűneink miatt messze eltávolodhatott volna tőlünk, de ahelyett, hogy távolabbra ment volna, Ő eljött és közöttünk lakott, telve az istenségnek egész teljességével, hogy egy legyen velünk, hogy az Ő kegyelme által elérhessük a tökéletességet. A szégyen és szenvedés halálával megfizette a váltságdíjat. A legmagasabb kiválóságból érkezett, az isteni természetét emberi természetbe öltöztette, alászállva lépésről lépésre a megaláztatás legnagyobb mélységeibe. Semmilyen mérce sem képes lemérni az Ő szeretetének mélységét…

Csodálkozom azon, hogy hitvalló keresztények nem ragadják meg az isteni erőforrásokat, és hogy nem látják tisztábban a keresztet, mint ami a megbocsátás és megkegyelmezés közvetítője; az eszköz, ami az ember büszke, önző szívét közvetlen érintkezésbe hozza a Szentlélekkel, hogy Krisztus gazdagságát kitölthesse az elmébe, és az ember a Lélek kegyelmével legyen felékesítve, hogy így Krisztus eljuthasson azokhoz, akik nem ismerik Őt. 

(Az Idők Jelei, 1902. Szeptember 24.)

 

 

Január 4. 

KRISZTUS LÁT EL BENNÜNKET ÉLŐ VÍZZEL

 

„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felállt Jézus és kiáltott, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Jn 7:37-38)

 

A pap … azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megsújtására emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Ott az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát, hogy üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta elpusztítani, de a megsújtott sziklából élő víz folyt. Amint Jézus így beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: „Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)

Jézus ismerte a lelki szükségleteket. Pompa, gazdagság, tisztesség nem elégítheti meg a szívet. „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám". Ugyanolyan szívesen fogadja a gazdagot, a szegényt, a magas és alacsony sorsút is. Ígérete szerint könnyít a megterhelt lelken, megvigasztalja a szomorkodót, reményt önt a csüggedőbe. Jézus hallgatói közül sokan gyászolták szertefoszlott reményeiket, másokat titkos bánat emésztett, sokan világi dolgokkal, emberi dicséretekkel akarták kielégíteni szüntelen vágyakozásukat, de amikor mindent megnyertek, rájöttek, hogy vesződségeikkel csak egy repedezett kutat szereztek, melyből nem olthatják szomjukat. Elégtelenül, szomorúan álltak az örömteli színtér csillogása közepette.

A hirtelen kiáltás – „ha valaki szomjúhozik" – kizökkentette őket szomorú elmélkedésükből, és amint hallgatták az ezután következő szavakat, új reménység gyúlt szívükben. A Szentlélek megelevenítette előttük a jelképet, amíg meg nem látták benne az üdvösség mérhetetlen ajándékát. Krisztus kiáltó szava ma is hangzik a szomjazó lélekhez, és még nagyobb erővel hív minket, mint azokat, akik a templomban, az ünnep utolsó napján hallották. 

A kút mindenki számára nyitva áll. A menny felajánlja a fáradt, megterhelt lelkeknek az örök élet üdítő vizét. Jézus még mindig kiáltja: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék.” „Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen" (Jel 22:17). „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14). 

(Jézus élete, 454.)

 

 

Január 5.

KRISZTUS KÖNYÖRÜLETE NEM ISMERT HATÁRT

 

„Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” (Mt. 8:17)

 

A mi Urunk Jézus Krisztus eljött erre a világra, hogy az ember szükségletének fáradhatatlanul szolgáljon. „Ő vette el a mi erőtlenségünket, és Ő hordozta a mi betegségünket" (Mt. 8:17), hogy az emberiségnek minden szükségében a segítségére legyen. Eljött, hogy elvegye a betegség, nyomorúság és a bűn terheit. Az volt a küldetése, hogy teljesen helyreállítsa az embereket, hogy egészséget, békességet és tökéletes jellemet ajándékozzon nekik.

Különféle körülmények között élő és különféle igényű emberek fordultak Hozzá segítségért, mégis senki sem távozott úgy, hogy ne kapott volna segítséget Tőle. A gyógyító erő folyama áradt belőle és az emberek meggyógyultak testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

A Megváltó munkája nem volt helyhez vagy időhöz kötve. Könyörülete nem ismert határt. Gyógyító és tanítói munkássága olyan nagy méreteket öltött, hogy Palesztinában nem volt elég nagy épület, amely a köréje gyűlt tömeget befogadhatta volna. Galilea zöldellő domboldalai, az országutak, a tengerpart, a zsinagóga és minden hely, ahová a betegeket vinni tudták - az Ő kórházává alakult. Minden nagy- és kisvárosban, faluban, amerre járt, a szenvedőkre helyezte kezét és meggyógyította őket. Ha bárhol az Ő üzenetének befogadására készséges szíveket talált, a mennyei Atya szeretetének bizonyosságával vigasztalta őket. Egész nap szolgálatára állt azoknak, akik hozzá jöttek; este pedig azoknak szentelte figyelmét, akiknek napközben fáradozniuk kellett, hogy családjukat el tudják látni.

Jézus hordozta az emberiség megmentése felelősségének óriási terhét. Tudta, hogy mindenki elvész, ha nem következik be határozott változás az emberiség alapelveiben és céljaiban. Ez volt az Ő lelkének terhe, és senki sem tudta felbecsülni, értékelni a Rá nehezedő súlyt. Magányosan járt gyermekkorában, ifjúkorában és felnőttként is… Naponta érték a megpróbáltatások és a kísértések, napról napra kapcsolatba került a gonosszal és látta hatalmát azokon, akiket megáldani és megmenteni akart. Mégsem vallott kudarcot és nem csüggedt el.

Mindig türelmes és derűs volt, és a szenvedők az élet és a békesség követeként üdvözölték Őt. Látta a férfiak, nők, gyermekek és ifjak szükségleteit és így hívta őket: „Jöjjetek hozzám!"… Amint keresztülhaladt a városokon, olyan volt, mint egy eleven forrás, ami életet és örömet áraszt. 

(Az evangélium szolgái 41-43.)

Napi ige – A Lélek titokzatos munkája

„Felelt Jézus és mondta: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát... A szél fúj, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hová megy, így van mindenki, aki a Lélektől született.”

(Jn. 3:3, 8)

„A keresztény élet nem a régi élet megjavításából áll. Az ember természetének teljesen át kell alakulnia! Meg kell ölni az »én«-t és a bűnt! Ennek nyomán pedig új életnek kell fakadnia! Ezt az átalakulást azonban csak a Szentlélek hathatós munkája hozhatja létre.

A szél zúgása a levelek és virágok zizegésében hallható a fák ágai között, de maga a szél láthatatlan. Senki sem tudja, hogy honnan jön és hová megy. Ilyen a Szentlélek munkája is az emberi szívben. Ez a lelki folyamat éppoly kevéssé magyarázható meg, mint a szél zúgása. Van, aki egyáltalán nem tudja meghatározni megtérése pontos idejét, helyét. Amilyen láthatatlanul hozza létre az Úr a szél mozgása, éppolyan láthatatlanul gyakorol állandó hatást az emberi szívre is.

Egyesek lelkében – néha teljesen öntudatlanul – lassan-lassan olyan benyomások keletkeznek, amelyek Krisztushoz vonzzák őket. Ezeket a tapasztalatokat a lélek rendszerint az elmélkedés, a Szentírás olvasása, vagy Isten igéjének hallása által nyeri. Amikor azután az isteni befolyás mind erősebb és közvetlenebb lesz, a lélek végül hirtelen és örömmel adja át magát Istennek. Sokan ezt hirtelen megtérésnek nevezik, pedig valójában Isten Lelke hosszú és türelmes munkálkodásának következménye.

A szél maga láthatatlan, de hatásai láthatók és érezhetők. Így nyilatkozik meg a Szentlélek munkája is a megtért lélek minden cselekedetében. A harag, az irigység és a civakodás helyébe szeretet, alázatosság és béke lép. A szomorúság örömre változik. Az ember tekintete pedig a menny fényességét tükrözi vissza.”

(Jézus élete, Nikodémus c. fejezetből)

Napi ige - A jó pásztor

„Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim.”

(Jn. 10:14)

„Az isteni pásztor ismeri nyája minden egyes tagját, az egész világon... Az Üdvözítő személyesen ismer minket. Részvétet ébresztenek benne gyengeségeink. Rendelkezik, hogy segítséget kapjunk, valahányszor csak könyörgünk ezért. Oly értékes az Úr előtt minden egyes lélek, mintha egyedüli volna, akiért ő feláldozta az életét. Minden szenvedés megindítja a szívét, minden segélykiáltás a füléhez hatol. 

Azért jött, hogy mindenkit megmentsen. Ezt kiáltja: »Kövess engem!« Szentlelke által indítja a szíveket, hogy önzetlen követői sorába lépjenek. Tudja, hogy ki az ellensége, és ugyanígy ismeri az engedelmes lelkeket is. Így szól: »Az én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket, ők pedig követnek engem«. Gondot visel híven minden egyes lélekről...
 

»Soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből« (Jn. 10:28). 

Az a lélek, aki az Úr Jézus védelme alá helyezi magát, nagyobb érték az ő számára, mint a világ minden gazdagsága. Minden fájdalmat és szenvedést eltűrt a Golgotán azért, hogy akárcsak egyetlen lelket is megmentsen az ő országa számára. Sohasem hagy el egyetlen lelket sem, kivéve, ha az ember hagyja el őt.

Krisztus minden kísértésünkben és próbánkban segítőnk, sohasem hagy cserben bennünket. Mellettünk áll a bűn elleni harcainkban. Ha a szemünkkel nem is látjuk őt, hit által halljuk a hangját, megnyugtató szavait: „Ne félj! Veled vagyok!”

(Jézus élete, A jó pásztor c. fejezetből)

Napi ige - Bűngyűlölet, bűnösszeretet

„Jézus pedig mondta néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!”

(Jn. 8:11)

„Jézus lénye az igazság teljességében nyilatkozik meg. Nem helyeselte az asszony bűnét, és nem csökkentette annak nagyságát. Ő azonban nem akar kárhoztatni, hanem mindig és mindenhol menteni. A világ megveti és kigúnyolja az ilyen tévelygő asszonyt, Jézus azonban megvigasztalja és felemeli a porból. Ő, az egyetlen bűnnélküli, részvétet érez a bűnös gyengesége iránt és segítő kezet nyújt felé. A képmutató farizeusok vádolnak és ítélkeznek, az Úr Jézus ellenben így szól: »Eredj el és többé ne vétkezzél!«

Nem követi Krisztust az az ember, aki irtózva fordul el a tévelygő bűnöstől és semmit sem tesz annak érdekében, hogy megállítsa őt a lejtőn. Azok, akik abban buzgólkodnak, hogy másokat vádoljanak és megítéljenek, gyakran még bűnösebbek, mint azok, akiket kárhoztatnak. 

Az emberek gyűlölik a bűnöst, de szeretik a bűnt. Krisztus gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. 

Ilyen a lelkületük azoknak, akik Krisztust követik. A keresztény szeretet meggondoltan bírál és ítélkezik, a bűnbánót pedig felismeri. Kész a megbocsátásra és bátorításra, hogy földi vándorokat a szentség útjára vezessen és megtartsa őket.”

(Jézus élete, Cselvetések között c. fejezetből)

Napi ige – Pogányok világossága

„Eljőnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről és Isten országában letelepednek. Ímé vannak utolsók, akik az elsők lesznek, és vannak elsők, akik az utolsók lesznek.”

(Lk. 13:29–30)

„Vannak a pogányok között olyanok, akik öntudatlanul bár, de Istent imádják. Nem jutott el hozzájuk a világosság emberi eszközök útján, de mégsem vesznek el. Bár nem ismerték meg Isten írott törvényét, meghallották az ő szavát a természet megismerésén át, és így teljesítették a törvény követelményeit. Cselekedeteik bizonyítják, hogy a Szentlélek érintette a szívüket, Isten pedig a gyermekeinek ismeri el őket. Milyen boldog, örvendező meglepetéssel hallják majd e pogányok közül való kicsinyek és szerények az Üdvözítő ajkáról e szavakat: »Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg« (Mt. 25:40). Milyen öröm tölti majd be a végtelen Szeretet szívét, amikor elismerő szavai hallatán, meglepetten és örömmel tekintenek fel ezek az alázatos követői.

Krisztus szeretete nem korlátozódik bizonyos osztályokra. Minden egyes emberrel azonosítja magát. Azért, hogy mi a mennyei család tagjaivá válhassunk, ő a földi család tagjává lett. Ő, az Emberfia, Ádám minden fiának és leányának testvére. Követői se érezzék elkülönültnek magukat a körülöttük levő, pusztuló világtól. Az emberiség nagy szövetének a részei ők is. Krisztus szeretete átöleli az elbukottakat, a tévelygőket és bűnösöket. Az irgalom minden megnyilatkozása kedves őelőtte, és úgy fogadja, mintha neki tettük volna.”

(Jézus élete, „Az én legkisebb atyámfiai c. fejezetből)

Napi ige – Krisztus és a politika

„Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”

(Jn. 18:36)

„Tömegek léteznek a vallásos világban ma is, akik hiszik, hogy Krisztus országáért dolgoznak, mint földi és ideiglenes országért. A mi Urunkat kívánják e világ királyságainak az uralkodójává tenni, őt akarják a világ törvényhozó testületei, palotái és piacai urává tenni. Elvárják, hogy emberi tekintéllyel uralkodjék, kierőszakolt törvényes rendelkezések alapján. Minthogy Krisztus személy szerint most nincs jelen, vállalkoznak arra is, hogy helyette ténykedjenek, hogy országának törvényeit végrehajtsák. 

Ilyen királyság megalapítását kívánták a zsidók is Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna földi uralmat létrehozni, érvényesíteni azt, amit ők az Isten törvényének tekintettek, őket pedig kinevezni a maga akarata magyarázóivá és uralma ügyvivőivé. Ő azonban kijelentette: »Az én országom nem e világból való« (Jn. 18:36). Nem fogadta el a földi trónt.

A kormányzat, amely alatt Jézus élt, romlott volt, elnyomta a népet. Mindenütt csak égbekiáltó visszaélés, kizsákmányolás, vakhitűség, felörlő kegyetlenkedés volt jellemző. Az Üdvözítő mégsem próbálkozott polgári közigazgatási reformokkal. Nem támadta a nemzeti visszaéléseket, nem kárhoztatta a nemzet ellenségeit. Nem avatkozott bele a hatalmon levők rendelkezéseibe. Ő, a mi példaképünk, távol tartotta magát a földi kormányzatoktól. Nem azért, mintha az emberek fájdalmai és bajai iránt érzéketlen lett volna, hanem azért, mert tudta, hogy a gyógyszer nem emberi vagy külső intézkedésekben rejlik. Tudta, hogy a hatásos gyógyításnak személyesnek kell lennie és a szívet kell újjáalakítania. 

Nem törvényszékek vagy nagytanácsok határozatai, nem a világ nagy embereinek a pártfogása létesíti Krisztus országát, hanem Krisztus természetének az emberbe plántálása a Szentlélek munkája által... Ez az egyedüli hatalom, amely valóban munkálja az emberiség felemelkedését. Ennek a műnek a véghezvitele érdekében az egyetlen lehetséges emberi ténykedés: Isten Igéjének a tanítása és gyakorlása.

Ma is, mint Krisztus napjaiban, nem azokra bízta Isten országának ügyét, akik a földi uralkodók és a földi törvényhozás elismeréséért és támogatásáért rajonganak, hanem azokra, akik azokat a lelki igazságokat hirdetik a népnek az ő nevében, amelyek Pál tapasztalatát valósítják meg befogadóik életében: »Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus« (Gal. 2:20).”

(Jézus élete, „Nem szemmel láthatólag jő el c. fejezetből)

Napi ige – Aki nincs ellenünk, az mellettünk van

„Jézus mondta nékik: Ha valaki befogadja e kis gyermeket az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, az azt fogadja be, aki engem elküldött... János pedig mondta néki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, de eltiltottuk őt, mivelhogy nem követ téged mivelünk. Felelt néki Jézus: Ne tiltsátok el őt, mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.”

(Lk. 9:48–50)

„Senkit sem szabad visszautasítani, aki bármilyen módon is barátságot tanúsít Krisztus iránt... A tanítványok, akik a lelkek indítékait felismerni nem tudják, legyenek óvatosak! Ne csüggesszék el őket!... Ha valaki nem mindenben alkalmazkodik a mi eszméinkhez vagy véleményünkhöz, még nem jogcím arra, hogy az Úrért végzendő munkájától eltiltsuk. Krisztus a nagy Tanító. Mi ne ítélkezzünk, ne osszunk parancsot, hanem üljünk le egyenként alázatosan Jézus lábához, és tanuljunk tőle. Minden lélek, akit Isten készségessé tett, élő szócső, élő vezeték, akin keresztül Krisztus kinyilatkoztatja megbocsátó szeretetét. Milyen meggondoltan kell eljárnunk, nehogy egyet is elcsüggesszünk Isten fáklyavivői közül, és így eltakarjuk azokat a sugarakat, melyeket Isten e világra kíván árasztani általuk!

A tanítványok részéről megnyilvánuló durvaság és ridegség azzal a lélekkel szemben, akit Krisztus szeretete vonz – úgy, ahogy ezt János is tette, amikor megtiltotta, hogy Krisztus nevében csodát műveljen – azt eredményezheti, hogy az ellenség útjára lép, és elvész. Jézus így óv attól, hogy ilyesmit kövessünk el: »Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára és a tengerbe vetik...« 

Vajon miért alkalmazta Jézus ezt a szigorú intést, amelynél erősebb nem létezik? Azért, »mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse azt, ami elveszett...« 
Ő végtelen árat fizet minden egyes lélekért. Milyen rettenetes bűn, ha csak egy lelket is eltaszítunk Krisztustól, hiszen ezáltal hiábavalóvá válik az Üdvözítő érette áldozott szeretete, megalázkodása és haláltusája... Egyetlen lélekkel sem szabad könnyelműen bánnunk, aki Krisztusban hisz, még ha gyenge is, még ha léptei ingadozóak, miként a kicsiny gyermeké.”

(Jézus élete, Ki a nagyobb? c. fejezetből)

Napi ige – Aggodalom és nyugalom

„Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”

(Mt. 11:29/b–30)

„»Tanuljátok meg tőlem« – mondja Jézus – »hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek...« Ez az üzenet Krisztus ismeretét közli velünk. Szabadulást jelent a sötétség fejedelmének iskolájában tanult eszméktől, szokásoktól és gyakorlattól... 

Krisztus szívében, minthogy teljes összhangban volt Istennel, tökéletes békesség uralkodott. A tetszésnyilvánítás nem tette büszkévé, a bírálat vagy csalódás nem csüggesztette el. A legnagyobb ellenállás és a kegyetlen bánásmód ellenére is bátran haladt előre a maga útján. Sokan azok közül, akik az ő követőinek vallják magukat, mégis aggódnak, gyötrődnek, mert félnek attól, hogy teljesen Istenre bízzák magukat. Nem adják át magukat teljesen, mert félnek az átadásban rejlő következményektől. Pedig csakis akkor kaphatnak teljes békességet...

Az ökröket azért fogják járomba, hogy segítsen, könnyítse a terhet. Ez Krisztus igájáról is igaz. Ha akaratunk beleolvad Isten akaratába, ha adományait a felebarátaink javára használjuk fel, akkor könnyűnek találjuk majd az élet terheit. Aki Isten parancsolatainak útján halad, az Krisztus társaságában jár és nyugalmat ad szívének az ő szeretete.”

(Jézus élete, „Jöjjetek hozzám” c. fejezetből)

Napi ige – Jézus terhe

„Vegyétek fel magatokra az én igámat!”

(Mt. 11:29)

„»Vegyétek fel magatokra az én igámat« – mondja Jézus. Az iga a szolgálat szerszáma. Az ökröket igába fogják, ami biztosítja a hasznos munka végzését. Ezzel a szemléltetéssel arra tanít Krisztus, hogy egész életünket betöltő szolgálatra hívott el bennünket.

A szolgálatra kötelező iga: Isten törvénye. A szeretetnek az Édenben kinyilatkoztatott nagy törvénye ez, amelyet a Sínai-hegyen ismét kihirdetett az Úr, az újszövetségben pedig a szívünkbe ír. Ha magunkra hagyatnánk, hogy a saját hajlamainkat kövessük, Sátán seregébe kerülnénk. Ezért Isten az ő akaratához kapcsol minket, amely magasztos, nemes, felemelő. Azt kívánja, hogy vegyük fel a szolgálat kötelezettségeit türelmesen és bölcsen...

Sokan azért görnyednek a teher súlya alatt, mert a világ színvonalát akarják elérni. A világ szolgálatát választották, elfogadták terheit, magukévá tették szokásait... Az állandó aggodalom kimeríti életerejüket. Urunk azt kívánja, hogy vessék le a szolgaság jármát. Meghívja őket, hogy vegyék fel helyette az ő igáját. Így szól: »Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű«. Kéri őket, hogy keressék először Isten országát és annak igazságát, és megígéri, hogy életük minden szükségletét kielégíti. Az aggodalom vak, nem ismeri fel a jövőt, Jézus azonban a kezdetből látja a véget. Mennyei Atyánknak ezernyi útja van, hogy rólunk gondoskodjék. Akiknek az az életelvük, hogy Isten szolgálata és tisztelete mindenekfelett való, azok tapasztalni fogják, hogy a bajok eltűnnek, és előttük áll az egyenes ösvény.”

(Jézus élete, „Jöjjetek hozzám” c. fejezetből)

Napi ige – Jézus rokonsága

„Sokaság ült körülötte, amikor ezt mondták néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott kinn keresnek téged. Ő pedig felelt nékik, mondván: Ki az én anyám avagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén körös-körül a körülötte ülőkön, mondta: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem, nőtestvérem és az én anyám.”

(Mk. 3:32–35)

„Milyen támaszra talált volna Krisztus földi rokonaiban, ha hittek volna benne, mint a menny küldöttében, ha együttműködtek volna vele, Isten dolgait cselekedve! Hitetlenségük azonban árnyat vetett Jézus földi életére. Egy része volt ez a fájdalom keserű poharának, amelyet miérettünk kiürített. Testvérei azt kívánták, hogy engedjen elgondolásaiknak, noha ez az eljárás semmiképpen sem egyezett meg az ő isteni küldetésével. Úgy tekintettek rá, mintha a tanácsukra szorult volna. Teljesen a saját emberi szempontjaik szerint ítélték meg őt. Azt gondolták, hogy ha csak olyasmit beszélne, amit az írástudók és a farizeusok is elfogadhatnak, akkor elkerülhetné a szavai által felidézett kellemetlen összeütközéseket... Tudták, hogy a farizeusok csak az alkalomra várnak, hogy őt vádolhassák, és úgy érezték, hogy erre elég okot is adott. (Lásd: Jn. 7:1–5)

Rövidre szabott lelki mértékükkel képtelenek voltak felfogni Jézus misszióját, amelynek teljesítéséért e földre jött. Ezért nem is éreztek iránta részvétet megpróbáltatásaiban... Nyugodtan kárhoztatták mindazt, amit nem tudtak megérteni. Szemrehányásaik mélyen, egészen az elevenébe vágtak Jézusnak. Lelke megfáradt és aggodalommal telt meg... Ezek nehezítették meg, és tették tövisessé az útját. Krisztust annyira kínozta a saját otthonában tapasztalt félreismerés, hogy megkönnyebbülést jelentett számára, ha oda mehetett, ahol megértették... Gyakran csak akkor nyugodott meg, ha egyedül lehetett, ha mennyei Atyjával érintkezhetett.

Akiknek Krisztusért kell szenvedniük, akiknek félreértést és bizalmatlankodást kell eltűrniük, még a saját családjukban is, azok megvigasztalódhatnak, ha arra gondolnak, hogy Jézus mindezt elviselte. Részvétet érez irántuk. Kéri, hogy az ő társaságát keressék, és találjanak enyhülést abban, amiben ő is talált: az Atyával való közösségben.”

(Jézus élete, „Kik az én testvéreim?” c. fejezetből)

Napi ige – Vallás Krisztus nélkül

„Isten igazságát nem ismerve, az ő tulajdon igazságukat igyekeztek érvényesíteni és Isten igazságának nem engedelmeskedtek. Mert a törvény vége (célja) Krisztus, minden hívőnek igazságára (megigazulására).”

(Rm. 10:3–4)

„Jézus rámutatott arra, hogy a hamis tanítások befolyása kiirtja a lélekből az igazság értékelését és az utána való vágyat. »Senki, aki óbort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: jobb az ó...« (Lk. 5:39) A farizeusok holt formákhoz ragaszkodtak, elfordultak az élő igazságtól és Isten erejétől. Ez okozta a zsidók vesztét és ez okozza sok lélekét napjainkban is. Ezrek követik el ugyanazt a hibát, amit azok a farizeusok, akiket Jézus Máté asztalánál megdorgált. Sokan inkább visszautasítják az igazságot, amely a világosság Atyjától száll alá, mintsem feladják valamely kedvenc elméletüket, eszméjüket, vagy bálványozott véleményüket. Önmagukban bíznak, a saját bölcsességükben. Nincsenek tudatában lelki szegénységüknek...

A törvényeskedő vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretetlen, Krisztust nélkülöző vallás. Az önigazult lelkületből származó böjtölés, vagy ima, utálatos Isten előtt... Az embernek meg kell szabadulnia önmagától, ki kell üresítenie magát, mielőtt teljes értelemben hívővé válhat Jézusban. Az Úr újjáteremtheti az embert, ha megtagadja énjét. Új tömlőkbe tölthető az új bor. Krisztus szeretete új élettel eleveníti meg a hívőt. Krisztus jelleme nyilatkozik meg abban, aki feltekint hitünk szerzőjére és bevégzőjére.”

(Jézus élete, Lévi-Máté c. fejezet)

Napi ige – A tanítást befogadók

„Senki sem vet új posztóból való foltot az ócska ruhára, mert ami azt kitoldaná, még elszakít a ruhából és nagyobb lesz a szakadás. Új bort sem töltenek ó tömlőkbe, máskülönben a tömlők szétszakadoznak, a bor pedig kiömöl, és a tömlők is elvesznek. Az új bort új tömlőkbe töltik, és mindkettő megmarad.”

(Mt. 9:16–17)

„Krisztus tanításainak alapelveit nem lehet a farizeusság formaságaival egyesíteni... A papok, írástudók és főemberek megcsontosodtak a szertartások és hagyományok gyakorlásában. Szívük annyira összeszűkült és kiszáradt, mint a régi bortömlő, amelyhez Jézus hasonlította őket. Kielégítette őket a törvényeskedő vallásosság, ezért lehetetlenné vált számukra, hogy a menny élő igazságainak letéteményeseivé váljanak. Tökéletesen kielégítőnek találták saját életszentségüket, ezért nem kívánták, hogy új elem vegyüljön a vallásukba... A hit által tevékenykedő szeretet, amely megtisztítja a lelket, nem egyesülhetett a farizeusok vallásával... Az a törekvés, hogy Jézus tanításait a bevett vallással egyeztessék, eleve hiábavaló fáradozás lett volna. Isten megelevenítő igazsága olyan, mint a forrásban lévő bor, amely szétrobbantja a farizeusi hagyományok öreg, rothadó edényeit.

A farizeusok túlságosan bölcsnek tartották magukat. Úgy vélték, hogy ők nem szorulnak oktatásra. Szenteknek, igazaknak tartották magukat, akik nem tartanak igényt üdvözítésre. Olyan tiszteletben részesültek, hogy a Krisztustól származó tiszteletnek nem érezték szükségét. Az Üdvözítő elfordult tehát tőlük, hogy másokat keressen, akik befogadják a menny üzenetét. A tanulatlan halászok, a piacon ülő vámszedő, a samáriai asszony, az őt örömmel fogadó nép, íme bennük talált új tömlőkre az újbor számára... 

Krisztus tanítása, noha az újborral szemléltette, a valóságban nem volt új tantétel, hanem annak a kinyilatkoztatása, amit Isten kezdettől fogva hirdetett. De a farizeusok számára Isten igazsága elvesztette eredeti jelentését. Krisztus tanítása majdnem minden vonatkozásban újszerű volt a számukra...”

(Jézus élete, Lévi-Máté c. fejezetből)

Napi ige – Hitetlen Tamás

„Azután mondta Jézus Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet. Hozd ide a te kezedet, és bocsásd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Felelt Tamás és mondta néki: Én Uram és én Istenem! Mondta néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél, boldogok azok, akik nem látnak és hisznek!” 

(Jn. 20:27–29)

„Sokan azok közül, akik hajlanak a kétkedésre, Tamásra hivatkozva mentegetik magukat. Nem ismerik fel azt, hogy nekik sokkal több bizonyságuk van. Ha arra várnak, hogy a kétkedés eltűnjön az útjukból, akkor lassanként megfeneklenek a hitetlenségben. Aki hozzászokik – és milyen könnyen megy ez –, hogy mindent sötéten lásson, aki állandóan zúgolódik, panaszkodik és folyton elégedetlenkedik, az nem tudja mit cselekszik. A kétkedés magvait veti el és kétkedést arat.

Tamás iránti magatartásával tanítást nyújt az Üdvözítő minden kereszténynek arról, hogy miként bánjon a hitben gyengékkel és kételkedőkkel. Jézus nem halmozta el szemrehányásokkal a hitetlen Tamást, nem is bocsátkozott vele vitába, hanem egyszerűen a megismeréshez vezette. 

Tamás oktalanul cselekedett, amikor hitét feltételekhez szabta. Jézus azonban elhárította az így emelt barikádokat nagylelkű szeretetével és tapintatával. 

A hitetlenséget csak ritkán lehet áthidalni vitatkozással. Az ellenfél rendszerint védekezik és minduntalan talál támaszt kételyeihez és mentséget hitetlenségére. Ha azonban Jézust, a szerető és irgalmas Üdvözítőt mutatjuk be, akkor sokan, akik őt valaha megtagadták, Tamással együtt vallják majd: »Én Uram, és én Istenem!«”

(Jézus élete, „Békesség néktek!” c. fejezetből)

Caravaggio: Doubting Thomas

Napi ige – Feltámadás, reménységünk alapja

„Mária kint állt a sírnál sírva. Amíg siránkozott, behajolt a sírba, Két angyalt látott fehér ruhában ülni ott, ahol Jézus teste feküdt, az egyiket fejtől, a másikat lábtól. És mondták azok néki: Asszony mit sírsz? Felelt nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. Amikor ezeket mondta, hátra fordult és ímé Jézust látta ott állni, de nem tudta, hogy ő az.”

(Jn. 20:11–14)

„Mária ott állt a kertben. Vigasztalanul és keservesen sírt, pedig az Üdvözítő a háta mögött állt. Úgy tele voltak a szemei könnyel, hogy nem ismerte fel Urát. A tanítványok szíve is úgy fájt, hogy nem tudták elhinni a boldogító üzenetet Mesterük feltámadásáról.

Milyen sok keresztény tesz így ma is, mint egykor a tanítványok! Hányan sírnak Máriával együtt: »Elvitték az én Uramat... és nem tudjuk, hová tették őt!« Sokaknak mondhatná Jézus: »Mit sírsz? Kit keresel?« Hányszor áll ott az elcsüggedt lelkek mögött, de nem veszik észre.

Bárcsak meglátnák őt a könnyes szemek és figyelnének szavaira az emberi fülek: »Menjetek gyorsan, mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadt a halálból«. Ne tekintsetek a sírra, amelyet nehéz kővel zártak le! Ne bánkódjatok, »mint a többiek, akiknek nincsen reménységük« (I.Thessz. 4:13). 

Jézus él! És élni fognak mindazok is, akikben az ő lelke van és követik őt. Ujjongó szívvel hangozzék a dicsének: Krisztus él! Él, hogy a mi szószólónk legyen. Ragadd meg ezt a reménységet és megtart téged! Legyen ez lelked biztos, örök horgonya! Higgy és meglátod Isten dicsőségét!”

(Jézus élete, „Asszony, mit sírsz?” c. fejezetből)

Napi ige – Elvégeztetett

„Hallottam nagy szózatot a mennyben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő, a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma.”

(Jel. 12:10)

„Abban a pillanatban fejezte be Jézus azt a küldetést, amelyért a földre jött, amikor a kereszten, felkiáltott: »Elvégeztetett« (vagy: »beteljesedett«). Jézus győzött! Az egész menny ujjongva egyesült a Megváltó dicsőséges győzelmében. Sátán elvesztette királyságát! Ezt ő is tudta. A mennyei lények számára felmérhetetlen jelentőségű volt Jézus felkiáltása: »Elvégeztetett!« Beteljesedett a megváltás. Velünk együtt osztoznak ők is Krisztus győzelmének gyümölcseiben...

Isten olyan könnyen elpusztíthatta volna Sátánt és követőit, mint ahogyan egy kavicsot a földre ejtenek. De ő nem tette. Nem akarta erőszakkal elfojtani a lázadást. Kényszert csak Sátán alkalmaz. Isten alapelvei egészen mások. A jóság, a kegyelem és a szeretet jelentik birodalmának alappilléreit... Az igazság és a szeretet a mozgató erő. Isten szándéka az volt, hogy mindent biztos és örök alapra helyezzen. Sátán időt kapott, hogy uralmának alapot vethessen, hogy kifejthesse alapelveit. Azt állította, hogy a saját elvei jobbak, mint az isteni elvek. Be kellett ezt bizonyítania...

Az angyalok örvendezve ismerték fel, hogy Jézus golgotai áldozata folytán bizonyos a Gonosz megsemmisülése és az ember megváltása. A világmindenség pedig örökre biztonságban lesz. Az Üdvözítő határozottan tudatában volt annak, hogy milyen messzehatóak lesznek áldozatának eredményei. Mindezt előre látva kiáltott fel a kereszten: »Elvégeztetett!«”

(Jézus élete, „Elvégeztetett” c. fejezetből)

Napi ige – Golgota

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

(Gal. 2:20)

„A drága Isten Fia, az Üdvözítő ott függött a kereszten. Teste bántalmazásoktól vérzett. Kezei, amelyek oly gyakran tárultak szét áldást osztón, fához voltak szegezve. Lábai, amelyek fáradhatatlanul járták a szeretet és az irgalmasság ösvényét, gúzsba voltak kötve. A szeretett fejet töviskorona övezte. A halvány ajkakat eltorzította a fájdalom. És minden, minden, amit az Üdvözítő elszenvedett, miérettünk történt! A te bűneid terhét hordozta. Teéretted törte meg a halál hatalmát és nyitotta meg újból a paradicsom kapuit. 
Ő, aki lecsillapította a háborgó tengert és járt a tajtékzó hullámok felett, ő, aki ördögöket töltött el rettegéssel és betegeket gyógyított, aki megnyitotta a vakok szemeit és a halottaknak új életet adott, önmagát adta áldozatul, hogy téged megmentsen, hogy mindenkin segítsen, hogy mindnyájunkat megváltson.”

(Jézus élete, Golgota c. fejezetből)

Napi ige – Krisztus kereszthalála

„A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem, vártam részvétre, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam.” 

(Zsolt. 69:21)

„Őreá mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte Isten minden bűnünket. A bűnösökhöz számították, hogy megválthasson bennünket a törvény átka alól. Az emberiség bűne súlyos teherként nehezedett a lelkére. Isten haragjának rettenetes árja zúdul a bűnre és istentelenségre. Ez rémülettel töltötte el Krisztus lelkét. Egész életén át hirdette az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének örömüzenetét az elbukott világ számára. A bűnösnek nyújtott üdvösség volt beszédének állandó tárgya. És most, a kereszten, nehéz haláltusájában ő nem láthatta az Atya engesztelő arcát. Isten elfordult tőle, a legrettenetesebb szenvedés órájában, ezért olyan fájdalom járta át a szívét, amelyet ember felfogni nem képes, mérhetetlen nagyságában megérteni nem tud.

Sátán heves kísértésekkel ostromolta az Üdvözítőt. Jézus tekintete nem hatolt át a sír sötétségén. Egyetlen világító reménysugár sem mutatott a győzelmes feltámadásra. Nem volt semmi biztosítéka arra, hogy áldozatát az Atya elfogadja. Félt, hogy a bűn oly sértő és súlyos lehet, hogy ezáltal örökre elszakad az Atyától. Krisztus olyan lelki félelmet érzett, amely majd minden bűnöst átjár, ha a megváltó kegyelem nem esedezik többé érette. A bűntudat, amely az Atya haragját zúdította rá mint az ember helyettesére, tette oly keserűvé a poharat, melyet kiürített, ez törte meg Isten Fiának szívét.”

(Jézus élete, Golgota c. fejezetből)

Napi ige – Az önbizalom veszélye

„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.”

(Mk. 14:38)

„Péter őszinte volt, amikor az Urat feltétlen hűségéről biztosította, de nem ismerte eléggé önmagát. Gonosz hajlamok szunnyadoztak benne, amelyeket a körülmények könnyen fellobbanthattak. Meg kellett világítani előtte ezt a veszélyt, ami örök vesztét okozhatja. 

Jézus olyan önzést és önbizalmat látott Péterben, amely még az Úr iránti szeretetét is felülmúlta. Sok gyengeség, le nem küzdött bűn, figyelmetlenség, hirtelen harag, gondatlanság az erős kísértésekkel szemben, gyakran jutottak a felszínre benne. Jézus komoly intelmeinek önvizsgálatra kellett volna őt késztetnie. Kevesebb önbizalom, több hit Krisztusban, erre lett volna szüksége Péternek. Ha alázatosan elfogadta volna az intést, akkor megkérte volna a nyáj Pásztorát, hogy óvja meg az ő juhocskáját. 

Amikor a galileai tengeren járva már-már elmerült a habokban (Mt. 14:30), kezét kinyújtva így kiáltott az Úrhoz: »Uram, ments meg engem!« És Krisztus segített. Még most is elkerülhette volna a bajt, ha megkéri Üdvözítőjét: Uram ments meg engem önmagamtól! Péter azonban bizalmatlanságnak és sértésnek vette Jézus szavait, önbizalma pedig egy cseppet sem rendült meg.”

(Jézus élete, „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek c. fejezetből)

Napi ige – Krisztus ártatlan bárány

„Hátamat odaadtam a verőknek és orcámat a szaggatóknak, képemet nem fedeztem be a gyalázás és köpdösés előtt... Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint a bárány, amely mészárszékre vitetik, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírők előtt...”

(Ésa. 50:6, 53:7)

„Krisztus nagyon szenvedett a bántalmak és sértegetések miatt. Amennyire felette állt az ő igazsága az emberi bűnöknek, annyira múlták felül szenvedései is az emberi kínokat. Olyan emberek hallgatták ki, akik Sátánhoz hasonlóan viselkedtek. Az a gondolat, hogy azonnal elpusztíthatná őket, ha felhasználná isteni hatalmát, csak fokozta súlyos megpróbáltatását...

Ő, aki halállal büntethette volna ellenségeit, elviselte kegyetlenkedéseiket. Atyja iránti szeretete és az az önkéntes elkötelezettsége, hogy magára vállalja a világ bűneit, arra késztették, hogy panasz nélkül tűrje azok durva bánásmódját, akiknek a megmentéséért jött. Jézus megalázottságában rejlett a megváltás egyetlen reménysége...

Sátán... ellenállásra, vagy csodatettre akarta késztetni az Üdvözítőt, hogy szabadítsa ki magát. Egyetlen árnyék, amely Jézus emberi életére esnék, elegendő lett volna ahhoz, hogy tökéletlenné tegye Isten Bárányának áldozatát és eredménytelenné a megváltás tervét. Jézus Krisztus azonban teljesítve az isteni akaratot – tökéletes nyugalommal tűrte a durva sértéseket és bántalmakat. Kínzóit a kegyetlenkedés átformálta Sátán hasonlatosságára. Jézust viszont emberi mivolta fölé emelte a szelídség és türelem. Isten hasonlatosságát tükrözte.”

(Jézus élete, Annás és Kajafás előtt, valamint Pilátus előtt c. fejezetekből)

Napi ige – Élet Krisztusban

„Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.”

(Jn. 15:4–5)

„A szőlővessző élő összeköttetése a szőlőtővel – mondta Jézus – szemlélteti azt a viszonyt, amelyben velem maradnotok kell. A fiatal hajtást beoltják a tőbe – rost rostra, ér érre nő, úgy hogy az önmagában élettelen vessző egybeforr a szőlőtőke életével. Így nyer a bűneiben holt lélek is új életet a Krisztussal való összeköttetés által... A bűnös egyesíti a gyengeségét Krisztus erejével, a maga ürességét Jézus teljességével, a maga fogyatékosságát Krisztus örökkévaló tökéletességével... Így válik az ember isteni természet részesévé a Szentlélek közvetítésével...

Nem véletlen, alkalmi összeköttetésről vagy érintkezésről van szó, mert a szőlővessző a szőlőtőke részévé válik... »Maradjatok énbennem és én is tibennetek.« Krisztusban maradni azt jelenti, hogy állandóan elfogadjuk az ő Lelkét, hogy fenntartás nélkül átadjuk magunkat az ő szolgálatára. Nem szabad megszakadni az összeköttetésnek Isten és az ember között. Amiképpen a szőlővessző megszakítás nélkül szívja a nedvet az élő szőlőtőből, úgy kell nekünk is megkapaszkodni Jézusban. Hit által merítsünk erőt az ő tökéletes jelleméből.”

(Jézus élete, „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” c. fejezetből)