„Szombat, mindenszentek ünnepe. Portugália fővárosában, amely ekkoriban a maga kb. 275 ezres lélekszámával Európa negyedik legnagyobb városa volt, vallásos tömegek töltik meg a templomokat. Délelőtt 9 óra 40 körül félelmetes morajlás tör fel a föld alól, majd hatalmas földrengés rázza meg a várost három egymást követõ hullámban, tíz perc leforgása alatt. Ezek közül a második a legerősebb, amely kb. 3–3,5 percig tart. Az épületek remegnek, inognak, és összedőlnek. A város talaját helyenként öt méter szélesen tátongó hasadékok szabdalják. A mai szakemberek a rengések erősségét a pusztításról szóló feljegyzések alapján 8,6–9-es erõsségűre teszik az azóta bevezetett mérési skálák szerint.
A pusztítás mértéke félelmetes: az épületek nagy része romokban hever. Amit az első rengéshullám csak megrongálni tudott, a másik kettõ kevés kivétellel le is döntötte, így a város több mint húsz templomának – köztük hat katedrálisnak – a többségét is.
Már az első percekben emberek tízezrei vesztek oda.
A túlélők megpróbáltak biztonságos helyet keresni. Erre a városnál a tengerbe torkolló Tajo folyó partja mutatkozott a legalkalmasabbnak, mivel kívül esett az omlással fenyegetõ beépített területeken. Részben az itt horgonyzó hajókon, részben pedig a tiszta márványból épült új rakparton reméltek menedéket találni.
A rengések után fél órával azonban a tenger felõl hatalmas szökőár érte el a partot, amely a folyó torkolatán keresztül a városba is benyomult, három egymást követõ hullámban. Elsöpört mindent, ami az útjába került, majd hirtelen visszahúzódva magával ragadta. A hajókat felborogatta, a szilárd menedéknek látszó rakpartot pedig a szó szoros értelmében elnyelte a rajta lévő emberekkel együtt. Utóbb sem találták semmilyen nyomát a hatalmas és masszív építménynek a víz alatt.
Ami ezek után a városból még megmaradt, azt a napokig tartó tűzvész pusztította el, amit valószínűleg a mindenszentek ünnepe alkalmából gyújtott sok-sok gyertya és az ünnepi ebéd elkészítéséhez használt, de a katasztrófa miatt őrizetlenül maradt konyhai tüzek lobbantottak lángra.
Az áldozatok számát csak Lisszabonban 60–100 ezerre becsülik. A várost gyakorlatilag teljesen újjá kellett építeni."
Részlet Ellen G. White A nagy küzdelem c. könyvéből, amelyben így írja le a lisszaboni földrengést :
„…1755-ben volt a történelem legszörnyűbb földrengése. Bár az emberek általában a lisszaboni földrengésként említik, de kiterjedt Európa, Afrika és Amerika nagy részére. Érezték Grönlandban, a nyugat-indiai szigeteken, Madeira szigetén, Norvégiában és Svédországban, Nagy-Britanniában és Írországban. Nem kevesebb, mint négymillió négyzetmérföldet érintett…”
