A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Királyok II. könyve. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Királyok II. könyve. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, szeptember 16, 2020

JÓSIÁS ÉS HULDA

JÓSIÁS ÉS HULDA

„Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk." (2Kir 22:13) 

Jósiás felnőttkora kezdetétől törekedett királyi hatalmának előnyeit felhasználva felemelni Isten szent törvényének alapelveit. Most, amikor Sáfán, az írnok, felolvasott neki a Törvény könyvéből, felfigyelt az abban rejlő kincsre, és annak szoros kapcsolatát azzal, amit reformmunkájában annyira szeretett volna megvalósítani birodalmában. Elhatározta, hogy az Ige tanácsának fényében fog járni és megtesz mindent, ami hatalmában áll, hogy megismertesse azt a néppel is, és vezesse őket a menny törvénye szerinti hódolat és szeretet gyakorlásában.

De vajon lehetséges volt-e a szükséges reformok bevezetése? A füle hallatára felolvasott könyv alapján felismerhette, hogy Izrael már elérte az isteni béketűrés határát: Isten hamarosan megbünteti azokat, akik nem tisztelték az Ő nevét. Az Úr haragja már fel is gerjedt népe ellen. Jósiás, bánattal és félelemmel eltelve, megszaggatta ruháit és lelki gyötrelmében megalázkodott Isten előtt, megbocsátást keresve egy megátalkodott nemzet bűneire.

Abban az időben Jeruzsálemben, a templom közelében élt Hulda prófétanő. A király nyugtalanító balsejtelmektől indítva hozzá küldött, mert eltökélte, hogy ha lehetséges, megkérdezi az Urat e választott küldöttén keresztül, hogy módjában áll-e megmenteni a bűnös Júdát, most a pusztulás határán.

A helyzet súlyossága és a prófétanő iránti tisztelete arra indította, hogy a királyság első emberei közül válassza ki küldötteit. „Menjetek el - parancsolta nekik - kérdezzétek meg." (2Kir 22:13) 
(Review and Herald, 1915. július 22.)

vasárnap, szeptember 13, 2020

ELIZEUS

ELIZEUS

„És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a tebenned való léleknek kettős mértéke énrajtam." 
(2Kir 2:9) 

Értékes leckéket tanulhatunk meg Elizeus próféta tapasztalatából. Az Úr Illés segítőjének választotta ki, miután próbákon, kísértéseken keresztül bizonyságot szerzett hitéről. Elizeus kész volt azt tenni, amire Isten utasította, nem próbált menekülni a legalázatosabb szolgálat elől sem, hanem hűséggel vállalta a kisebb megbízatásokat, csakúgy, mint a nagyobb felelősséget. Kész volt mindig szolgálni Őt minden tekintetben, melyet az Úr kijelölt számára, még ha az természetes hajlamaival ellenkezett is. Lépésenként megtanulta az alázat és a szolgálat leckéjét...

„És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a tebenned való léleknek kettős mértéke énrajtam." (2Kir 2:9) Nem kért földi megbecsülést vagy nagy emberek közötti magas tisztséget. A Lélek kettős mértékéért könyörgött, hogy a dicsőséget Istennek adhassa. Tudta, hogy csak az Illésen megnyugodott Lélek kétszeres ereje teheti alkalmassá elődje helyének betöltésére, mert Illés koránál fogva rendelkezett azzal a bölcsességgel, amit az ifjúság semmilyen módszerrel nem pótolhat...

Amikor Isten az Ő gondviselésében jónak látja visszahívni a munkájából mindazokat, akiknek Ő adott bölcsességet, akkor megsegíti és megerősíti utódjait, ha keresik az Ő támogatását és az Ő útján járnak. Talán még bölcsebbek lesznek, mint elődjeik, mert hasznosítják azok tapasztalatait és tanulhatnak hibáikból.

Az Úr különlegesen gondoskodik egyházáról. Azok, akik keresik az Ő bölcsességét, világítani fognak a világban, mind fényesebben ragyogva a teljes délig.
(Manuscript 114, 1901.)

szerda, október 14, 2015

Imahét 2015. - 3. nap

Imaheti felolvasások 2015. október 12-17.
Kerak-ban maradó testvéreink számára

Bevezetés: Olyan bibliai igeszakaszokat jelöltünk ki a közös imaórák kezdéséül, amelyek arról szólnak, Isten népe szorongatott helyzetében egy hívő vezető, avagy az egész nép egy akarattal folyamodott Isten kegyelmes segítségéért. Alázattal, bűnbánattal, de egyben hittel tették ezt. A körülmények nem azonosak, de az a törvényszerűség mindenkor érvényes, hogy „imádságra megtörténnek dolgok, amelyek imádság nélkül nem történnének.” (E. G. White)


3. Október 14. szerda
„Ezékiás király tizennegyedik esztendejében feljött Szénakhérib, 
Assiria királya Júdának minden kerített városa ellen, és elfoglalta azokat. 
Assiria királya odaküldte Thartánt, Rabsárist és Rabsakét Lákisból 
Ezékiás királyhoz igen nagy haddal Jeruzsálembe...
Elvette Ezékiás a levelet a követek kezéből, elolvasta azt, és felment az Úr házába. 
Kiterjesztette Ezékiás a levelet az Úr előtt, és imádkozott Ezékiás az Úr előtt: 
Uram, Izráel Istene, aki a Kérubok között laksz! 
Te vagy egyedül e föld minden országának Istene, 
Te teremtetted a mennyet és a földet! Hajtsd hozzám, 
Uram, a te füledet és halld meg, nyisd fel Uram, szemedet és lásd meg, 
halld meg a Sénakhérib beszédét, aki ideküldött, hogy szidalommal illesse az élő Istent. 
Most azonban, mi Urunk, Istenünk, szabadíts meg, kérlek
 minket az ő kezéből, hogy megismerje e föld minden országa, 
hogy te, az Úr, vagy az egyetlen Isten! 
Akkor elküldött Ésaiás, az Ámós fia, Ezékiáshoz [ezzel az üzenettel:] 
Ezt mondja az Úr, Izráel Istene, könyörgésedet, 
Assiria királya, Szénakhérib felől, meghallgattam.” 
(2 Kir 18,13.17; 19,14-16, 19-20)

„Ezékiás esdeklése Júdáért és legfőbb uruk becsületéért összhangban volt Isten akaratával... Isten nem hagyta Ezékiást reménytelenségben... A héberek Istene diadalmaskodott a büszke asszíron. Az Úr megvédte méltóságát a környező népek előtt. Jeruzsálemben a nép szíve szent örömmel telt meg. Buzgón esedeztek szabadulásért, és könnyek között vallották meg bűneiket. Nagy ínségükben teljesen bíztak Isten szabadító hatalmában, és Isten nem hagyta cserben őket.” 
(Próféták és  királyok, Szabadulás Asszíriától c. fejezet 223-225. o.)

----------------------------------------------------------------------------------------
3. October 14. Wednesday

Now in the fourteenth year of king Hezekiah did Sennacherib king of Assyria come up against all the fenced cities of Judah, and took them. ...

And the king of Assyria sent Tartan and Rabsaris and Rab–shakeh from Lachish to king Hezekiah with a great host against Jerusalem. And they went up and came to Jerusalem. And when they were come up, they came and stood by the conduit of the upper pool, which is in the highway of the fuller's field. ...
And Hezekiah received the letter of the hand of the messengers, and read it: and Hezekiah went up into the house of the Lord, and spread it before the Lord.
And Hezekiah prayed before the Lord, and said, O Lord God of Israel, which dwellest between the cherubims, thou art the God, even thou alone, of all the kingdoms of the earth; thou hast made heaven and earth.

Lord, bow down thine ear, and hear: open, Lord, thine eyes, and see: and hear the words of Sennacherib, which hath sent him to reproach the living God.
Now therefore, O Lord our God, I beseech thee, save thou us out of his hand, that all the kingdoms of the earth may know that thou art the Lord God, even thou only.
Then Isaiah the son of Amoz sent to Hezekiah, saying, Thus saith the Lord God of Israel, That which thou hast prayed to me against Sennacherib king of Assyria I have heard.
(2Kings 18:13,17 and 19:14-16, 19-20)


Hezekiah’s pleadings in behalf of Judah and of the honor of their Supreme Ruler were in harmony with the mind of God. Solomon, in his benediction at the dedication of the temple, had prayed the Lord to maintain “the cause of His people Israel at all times, as the matter shall require: that all the people of the earth may know that the Lord is God, and that there is none else.” 1 Kings 8:59, 60. Especially was the Lord to show favor when, in times of war or of oppression by an army, the chief men of Israel should enter the house of prayer and plead for deliverance. Verses 33, 34. {Prophets and Kings, Chapter 30 — Deliverance From Assyria 359.3}