DÁVID

DÁVID

„Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, annak a férfiúnak szózata, aki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvence. Az Úrnak lelke szólott énbennem, és az ő beszéde az én nyelvem által." 

(2Sám 23:1-2) 

Ki mérhetné fel ezen évek munkájának és bolyongásainak fontosságát a magányos hegyek között? Az Istennel és a természettel való folytonos érintkezés; a nyájról való gondoskodás, a veszélyek, a szabadulások, szerény életének örömei és bánatai nemcsak arra szolgáltak, hogy Dávid jellemét formálják és életének további részét irányítsák, hanem hogy Izrael kedves dalnokának zsoltárain keresztül az eljövendő kezekben hitet és szeretetet gyújtsanak Isten népe szívében, hogy közelebb vigyék őket az Ő örökké szerető szívéhez, akiben valamennyi teremtménye él. 

Dávid ifjúságának és erejének teljében készült elő arra, hogy majd a föld hatalmasai között magas tisztségét elfoglalja. Tehetségét, mint Isten kegyes ajándékát, az Ő nevének magasztalására használta fel. Az önvizsgálat és elmélkedés magányos órái azután azzal a bölcsességgel és áhítatos lelkülettel gazdagították őt, amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Amint Teremtője tökéletességét szemlélte, Isten tisztább megértése nyílt meg lelke előtt. S Isten kereső lelke előtt a homályos dolgok megvilágosodtak, a bonyolult helyzetek megoldódtak, a látszólagos ellentmondások összhangba kerültek, és az új világosság minden egyes sugara újabb örömkiáltásokat, és még édesebb dicsőítő énekeket váltott ki belőle Isten és a Megváltó magasztalására. Gondolatait állandóan a féltő szeretet, gyötrő gondok és győzelmek foglalkoztatták; és amikor életének minden mozzanatában Isten gondoskodó szeretetét fedezte fel, szíve még inkább megtelt imádattal és hálával, dalai még lelkesebben, hárfája diadalmasabban zengett, és a pásztorfiú erőre erőt, ismeretre ismeretet halmozott, mert az Istennek Szentlelke rajta nyugodott. 

(Patriarchs and Prophets, 642. oldal)

Napi ige - A nyomorúság szükségessége

„Mert illendő volt..., hogy az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé."

(Zsid. 2,10)

„Mindazok, akik ebben a világban hű szolgálatot teljesítenek Istennek vagy embertársaiknak, felkészülnek a szenvedések iskolájában. Minél fontosabb a megbízatásuk, minél magasabbrendű a szolgálatuk, annál súlyosabb próbákon kell átmenniük, annál szigorúbb fegyelmezésben kell részesülniük. Tanulmányozd József, Mózes és Dániel tapasztalatát!...

Dávidot Saul féltékenysége a pusztába száműzte, ahol minden emberi támogatást nélkülözve, erősen Istenre támaszkodott. A pusztai élet bizonytalansága és nyugtalansága, a szüntelen veszedelmek, a gyakori menekülések kényszere, »akik nyomorúságban voltak, és mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember...« (I.Sám. 22,2) szükségessé tették a szigorú önfegyelmet. Ezek a tapasztalatok felébresztették és kifejlesztették benne azt a képességet, hogy bánni tudjon az emberekkel, részvétet érezzen az elnyomottak iránt és gyűlölje az igazságtalanságot. 
A hosszú évek várakozásában és veszedelmeiben Dávid megtanulta, hogy Istenben találja meg a vigaszt. Megtanulta, hogy egyedül Isten hatalmával juthat trónra, és csak az Ő bölcsessége által kormányozhat helyesen. Dávid a viszontagságok és szenvedések iskolájában készült fel arra, hogy ilyen krónika szóljon majd róla: »szolgáltatott pedig Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot« (II.Sám. 8,15)."

(Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

Napi ige - Igaz bűnbánat

„Mondta azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán pedig mondta Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni.”

(II.Sám. 12:13)

„Sokan zúgolódnak és igazságtalannak tartják, hogy Isten megkímélte Dávidot, akinek oly nagy volt a bűne, Sault pedig, akinek sokkal kisebb volt a vétke, elvetette. Dávid azonban megalázkodott és megvallotta bűnét, Saul viszont megvetette a feddést és a bűnbánat elutasításával megkeményítette a szívét.

Dávid történetének ez a szakasza nagy jelentőségű a bűnbánó bűnös számára. Évszázadokon át bátorításul szolgált a bűnbe esett és vétkük terhe alatt küzdő lelkek számára. Isten gyermekeinek ezrei, akik bűnbe estek és kétségbeesésükben már-már feladták a küzdelmet, megemlékeztek arról, hogy Isten miként fogadta el Dávid őszinte bűnbánatát és beismerését, noha törvényszegéséért is megszenvedett. Így bátorságot merítettek ahhoz, hogy bűnbánattal Istenhez forduljanak és ismét erőt kapjanak ahhoz, hogy Isten parancsolatainak útján járjanak.

Mindenki, aki bűnbánattal megalázza lelkét Isten fenyítéke alatt, bizonyos lehet abban, hogy van remény a számára. Aki hittel elfogadja Isten ígéreteit, bocsánatot nyer. Az Úr egyetlen őszinte lelket sem vet el. Ezt az ígéretet adta: »Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, jöjjön a mi Istenünkhöz, mert ő bővelkedik a megbocsátásban« (Ésa. 55:7).”

(Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)

Napi ige - Dávid bűne

„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet, aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet."

(Gal. 6,7–8)

„Nagyon sokan megkérdezték már, akik elolvasták Dávid elbukásának történetét: Miért kellett ezt a feljegyzést a nyilvánosságra hozni és az emberek elé tárni?... A hűtlenné vált emberek gyakran mutattak rá az egymást követő nemzedékek folyamán Dávid életének erre a sötét foltjára, és gúnyolódva, diadallal kiáltottak fel: »Íme az Isten szíve szerint való ember!« Így megkeményítették lelküket a hitetlenségben, és sokan merészek lettek a bűnben a kegyesség leple alatt.

Dávid  megíratja Uriás levelét

Dávid története azonban senkit sem bátorít a bűnre. Dávid akkor neveztetett Isten szíve szerint való embernek, amikor még Isten tanácsa szerint járt el minden dolgában. De amikor a bűn útjára lépett, megszűnt igaznak lenni mindaddig, amíg bűnbánattal vissza nem tért az Úrhoz. 

Isten szava világosan kijelenti: »De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszett az Úrnak.« (2Sám. 11,27) Az Úr ezt mondta neki a próféta útján: »Miért vetetted meg az Úr beszédét, olyan dolgot cselekedve, amely utálatos Őelőtte?... Most azért ne távozzék el a fegyver soha a te házadból, mivel megutáltál engem.« (II.Sám. 12,9–10)

Bár Dávid megbánta bűnét és Isten megbocsátott neki, elfogadta őt, azonban az általa elvetett mag kikelt, és annak kártékony gyümölcsét le kellett aratnia. A személyén és házán végrehajtott ítélet bizonyítja Isten irtózását a bűntől... Bűnével, amelyet elkövetett, megváltoztatta Istenhez való viszonyát. 

Az Úr semmiképpen sem nézhette el a bűnt. Nem használhatta fel hatalmát arra, hogy Dávidot megvédje a bűn következményeitől, úgy mint ahogy megvédte őt Saul gyűlölködésétől...

Azok, akik Dávid példájára való hivatkozással próbálják kisebbíteni saját bűnüket, tanulják meg a Biblia feljegyzéséből, hogy a bűn, a törvényáthágás útja bizony nagyon kemény. Bár a bűnösök – csakúgy mint Dávid – elfordulhatnak a gonoszság útjától, a bűn következményeinek elhordozását keserűnek és keménynek fogják találni."

(Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)