Bizonyságtételek I. kötet - 7. bizonyságtétel - 60-61.

60. Odaszentelődés

Isten népe próbára és vizsgára kerül. A szombattartók körében gondos kutatásnak kell folyni. Akár az ősi Izráel, mily gyorsan fellázadunk ellene. Némelyek a világra néznek, követni kívánják divatjait, részt kívánnak venni élvezeteiben, épp úgy, mint Izráel gyermekei visszatekingettek Egyiptomra, vágyakoztak a kívánatos dolgokra, melyekben ott részük volt, és melyeket Isten jónak látott megvonni tőlük, hogy próbára tegye őket, s bebizonyítsa Isten iránti hűségüket. Az Úr látni akarta, hogy népe többre becsüli-e az ő szolgálatát, és a csodákkal nyert szabadságot az Egyiptomban élvezett eszem-iszomnál – miközben zsarnok és bálványimádó népet szolgáltak.

Jézus igaz követőinek áldozatot kell hozni. Isten megpróbálja őket; megvizsgálja hitük valódiságát. Megmutatta nekem, hogy Jézus igaz követői elvetik a majálisokat, mutatványokat, s más, szórakozást célzó gyülekezéseket. Hisz nem találják ott Jézust, sem olyan légkört, amely mennyei gondolkodásúvá tenné, és a kegyességben növelné őket. Ha engedelmeskedünk Isten szavának, kivezet és elválaszt minket az összes efféle helytől. Azok keresik, azok tartják csodálatra és élvezetre méltónak a világ dolgait, akik nem odaadón szeretik a keresztet, és nem imádják lélekben a megfeszített Jézust.

Polyva van közöttünk, ezért vagyunk oly gyöngék. Néhányan folyton a világhoz hajlanak. Nézeteik és gondolataik sokkal jobban egyeznek a világ, mint Krisztus igénytelen követőinek lelkületével. A legtermészetesebb számukra azok társaságát kedvelni, kiknek lelkülete leginkább megegyezik az övékkel. Az ilyeneknek túl nagy a befolyása Isten népe körében. Közülük valók, nevük van közöttük, s kifogásul szolgálnak a hitetleneknek, és a gyülekezetben a gyöngéknek és a megszenteletleneknek. Ezek a felemás gondolkodásúak mindig tiltakoznak az egyéni hibákat ostorozó világos, félreérthetetlen bizonyságtétel ellen. Eme finomító, tisztító időkben ezek vagy teljesen megtérnek és megszentelődnek az igazság iránti engedelmesség által, vagy a világban maradnak, ahova tartoznak, és ott is kapják meg bérüket.

Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Krisztus minden követője az Úr dicsőségére terem gyümölcsöt. Életük bizonyítja, hogy Isten Lelke munkálja bennük a jótetteket, gyümölcsük pedig a megszentelődés. Életük magasztos és tiszta. Akik nem teremnek gyümölcsöt, nincs tapasztalatuk Isten dolgaiban. Nincsenek a szőlőtőkén. Olvassátok el János 15:4-5-öt. „Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki én bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”

Ha Jézus Krisztust akarjuk lélekben imádni, fel kell adnunk minden bálványt, és tökéletesen engedelmeskednünk az első négy parancsolatnak. Máté 22 37-38 „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.” Az első négy parancs nem engedi meg, hogy szeretetünk elkalandozzék Istentől. Semmit nem enged meg, ami megosztja, elforgácsolja legfelsőbb örömünket Istenben. Ami megosztja és elveszi lelkünktől Isten mindenek feletti szeretetét, bálvány alakját ölti magára. Érzéki szívünk ragaszkodna bálványainkhoz, magával igyekezne hozni azokat, mégsem haladhatunk előre, míg meg nem szabadulunk tőlük, mert elkülönítenek minket Istentől. Az egyház hatalmas feje kiválasztotta népét a világból, s elvárja tőlük, hogy távozzanak közülük. Terve, hogy parancsolatainak szelleme magához vonzza, a világ elemeitől pedig elválassza őket. Isten szeretete és parancsainak megtartása távol esnek a világ élvezeteinek és barátságának szeretetétől. Nincs közösség Krisztus és Béliál közt. Isten népe nyugodtan egyedül Krisztusra bízhatja magát, és félelem nélkül törhet előre az engedelmesség útján.

61. Bölcselkedés és hiú ámítás

Tudtomra adták, hogy őrizkedjünk minden oldalon, s fáradhatatlanul álljunk ellene Sátán hízelgéseinek s csapdáinak. A világosság angyalának tetteti magát, ezreket csal meg, s vezet fogságba. Hallatlanul kihasználja az emberi ész tudományát. Ide lopódzik be észrevétlenül, akár a kígyó, s rontja meg Isten munkáját. Krisztus csodáit és tetteit az emberi ügyesség és hatalom eredményének tünteti fel. Ha nyíltan, arcátlanul támadná a kereszténységet, az a keresztényt kétségbeesetten és gyötrődve Megváltója lábához hozná; erős s hatalmas szabadítója megfutamítaná a vakmerő ellenséget. A világosság angyalának adja ki magát, és az értelemre hat, hogy elcsalogasson az egyetlen biztonságos és igaz ősvényről. A koponyatan, lélektan, bűvölés tudományágai olyan utak, melyeken közvetlenül nemzedékünkhöz jön, és hatalommal működik. Ez jellemzi mesterkedését a próbaidő lezárta előtt.

Bizonyságtételek I. kötet - 6. bizonyságtétel - 49-52.

49. Teljes megszentelődés

Kedves K. testvér és testvérnő! Legutóbbi látomásomban az Úr tudomásomra hozott néhány dolgot családotok felől. Isten könyörületesen gondol rátok, s nem fog elhagyni, ha ti sem hagyjátok el őt. L. és M. se hideg, se meleg állapotban él. Ébredjenek fel, s törekedjenek az üdvösségre, másképp elveszítik örök életüket. Éljenek felelősségük tudatában, és tegyenek szert tapasztalatra. Isten Lelke munkálkodjék szívükben, ami szeretetre, s arra vezeti őket, hogy minden más társaságnál jobban kedveljék Isten népének közösségét, s különüljenek el azoktól, akik nem kedvelik a lelki dolgokat. Jézus tökéletes áldozatot kér – teljes odaszentelődést. L. és M., ti nem veszitek tudomásul, hogy Isten elvárja osztatlan szereteteteket. Szent hitvallást tettetek, mégis a közönséges hitvallók színvonalára süllyedtetek. Szeretitek azoknak a fiataloknak a társaságát, akik nem tisztelik az általatok vallott szent igazságokat. Úgy ruházkodtok, mint barátaitok; megelégedtek annyi vallással, amennyi az emberek előtt elfogadhatóvá tesz, s nem hívja ki senki bírálatát.

Krisztus mindent kér. Ha kevesebbet kívánna, túl drága, túl nagy volt áldozata, hogy csak ennyire emeljen fel. Szent hitünk hangosan kiált: Szakadjatok el! Nem szabad a világhoz, vagy halott, lelketlen hitvallókhoz szabnunk magunkat. „Alakuljatok át gondolkodástok megújulásával.” Ez az önmegtagadó, lemondó, igénytelenség út. Mikor azt gondoljátok, hogy ez az út túl szoros, hogy ezen a keskeny ösvényen túl sok az önmegtagadás, mikor azt mondjátok, hogy mily nehéz minderről lemondani, vessétek fel a kérdést: Mi mindenről mondott le Krisztus értem? Ez a kérdés mindent elhomályosít, amit mi önmegtagadásnak nevezünk. Nézzétek a kertben, amint vércseppeket izzadt. Csupán egyetlen angyalt küldenek a mennyből Isten Fia megerősítésére. Kövessétek őt a bíróságra, ahol a felbőszült tömeg kineveti, kigúnyolja és sértegeti. Nézzétek az öreg, lila színű palástban. Hallgassátok a nyers tréfákat és maró gúnyt. Nézzétek, mikor nemes homlokára nyomják a töviskoszorút, majd bottal sújtanak fejére, hogy halántékba mélyedjenek a tüskék, s vér folyjék a szent homlokon. Hallgassátok a gyilkos tömeget, mely mohón követeli Isten Fiának vérét. Kiszolgáltatják nekik őt, és elvezetik a nemes szenvedőt, sápadtan, annyira legyengülten, hogy ájulás környékezi – a keresztre feszítéshez. Ráfeszítik a fa keresztre, szögeket vernek gyöngéd kezébe, lábába. Nézzétek, ott a kereszten a kín rettenetes óráin át. Az angyalok elfedik arcukat a szörnyű jelenet elől, a nap elrejti fényét, nem bír odanézni. Gondoljatok ezekre, s vessétek fel a kérdést: Túl szoros-e az út? Dehogy az; jaj, dehogy.

Bizonyságtételek I. kötet - 1/3. Reményvesztettség

Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. kötet

Életrajzi vázlat (1885)

3. Reményvesztettség

1842. júniusában William Miller a második előadássorozatát tartotta Portlandben. Nagy kiváltságnak tekintettem, hogy meghallgatom az előadásokat, mert csüggedés vett rajtam erőt, és nem tartottam magam felkészültnek, hogy találkozzam Megváltómmal. Ez a második előadássorozat sokkal nagyobb izgalmat keltett a városban, mint az első. A különböző felekezetek –kevés kivétellel –, mivel bezárták templomajtóikat Miller előtt, számos szószékről igyekeztek leleplezni Miller előadásainak állítólagos vakbuzgó tévedéseit. Ennek ellenére aggódó tömegek hallgatták előadásait. Sokan be sem fértek a házba.

Miller hallgatósága szokatlanul csöndes és figyelmes volt. Előadásai nem voltak szóvirágokkal ékesek vagy szónokiasak, hanem világosak és megdöbbentő tények feltárásai, amely felrázták hallgatóit a hanyag közönyből. Megállapításait és következtetéseit a Szentírással támasztotta alá. Oly meggyőző erő kísérte szavait, mely az igazság nyelveként hatott.

Udvarias volt és megértő. Mikor minden ülést elfoglaltak a házban, és a dobogó és a szószék körül is megtelt a hely, Miller felkelt az asztal mellől, végigment a sorok között, majd néhány erőtlen öregembert vagy idős nőt kézen fogott és helyet talált nekik, azután visszatért a dobogóra és folytatta előadását. Valóban méltán nevezték őt Miller atyának, mivel éberen gondoskodott azok felől, akik igénybe vették a szolgálatait. Szeretetteljes modora, derűs természete és gyengéd szíve volt.

Előadása lekötötte a figyelmet. Intései – akár hitvalló keresztényeknek, akár a megátalkodottaknak szólt – helyénvalók és erőteljesek voltak. Az összejöveteleken gyakran olyan ünnepélyesség lett úrrá, hogy fájdalmas volt. Sokan hajlottak a Szentlélek meggyőző erejére.

Ősz férfiak és koros nők keresték reszkető léptekkel a bűnbánók padját. Beszéde mélyen felkavarta az érett embereket, ifjakat és gyermekeket egyaránt. Az ima oltárától sóhajok, sírás és Isten dicsőítése hangzott.

Hittem Isten szolgájának szavaiban, és a szívem fájt, amikor ellene támadtak vagy kigúnyolták azokat. Gyakran eljártam az előadásokra. Meggyőződésemmé vált, hogy Jézus rövidesen eljön az ég felhőiben, ám nagyon aggasztott a kérdés, hogy készen leszek-e a találkozásra. Eszem szüntelen a szív megszentelődésén időzött. Mindenekfelett vágytam elnyerni e nagy áldást, és meggyőződni arról, hogy Isten egészen elfogadott.

A metodistáknál sokat hallottam a megszentelődésről. Láttam olyanokat, akik a nagy lelki izgalom hatása alatt elvesztették testi erejüket és hallottam, hogy ezt nevezték megszentelődésnek. De nem tudtam, mi szükséges ahhoz, hogy valaki teljesen Istennek szentelje magát. Keresztény barátaim így szóltak: „Most higgy Jézusban! Hidd, hogy most elfogad!” Próbáltam ezt tenni, de lehetetlennek találtam elhinni, hogy oly áldásban részesültem, melynek – úgy gondoltam – egész lényemet fel kellene villanyoznia. Csodálkoztam szívem keménységén, hogy képtelen vagyok elérni a másokban megnyilvánult lelkesedést. Úgy látszott más vagyok, mint ők, s örökre kizártak szívem szentségének tökéletes öröméből.

Zavaros fogalmam volt a megigazulásról és megszentelődésről. E két állapotot külön valónak és egymástól megkülönböztethetőnek tekintettem. Mégsem tudtam, mi a különbség közöttük, és a két szót sem értettem meg. A lelkészek magyarázatai csak növelték a nehézségeket. Képtelen voltam magaménak mondani az áldást, s kíváncsi voltam, hogy az csak a metodisták között létezik-e, vagy pedig azzal, hogy részt veszek a Krisztust váró összejöveteleken nem magam zárom-e el magam attól, amire mindenekfelett vágyom: Isten megszentelő Lelkétől?