Napi ige - Kötelességeink

„Hallgass én népem, hadd tegyek bizonyságot ellened! Ó Izráel, ha te meghallgatnál engem!... De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. Otthagytam azért őket szívüknek keménységében, hogy járjanak a maguk tanácsa szerint. Ó, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én útjaimon járna!"

(Zsolt. 81,9. 12–14)

„Az Úr megengedte Bálámnak, hogy egy bizonyos pontig kövesse a saját akaratát, mivel olyan határozottan ragaszkodott ahhoz. Bálám nem törekedett Isten akaratának cselekvésére, hanem a saját elhatározását követte, és ehhez igyekezett megszerezni az Úr jóváhagyását. 

Ma is vannak, akik hasonlóan viselkednek. Nem lenne nehéz kötelességük felismerése, ha az összhangban lenne természetes hajlamaikkal. A Biblia világosan eléjük tárja, vagy a körülményeik, a józan eszük mutatják meg a kötelességüket. De mivel ezek a bizonyítékok ellentétben állnak a vágyaikkal, gyakran félreteszik őket, és ehelyett Isten elé mernek járulni, hogy tőle tudakolják meg a kötelességeiket. Nagy lelkiismeretességgel hosszan, komolyan imádkoznak a világosságért. Istenből azonban nem lehet gúnyt űzni. Az ilyen embereknek gyakran megengedi az Úr, hogy a saját vágyaikat kövessék, de azután ennek a következményeit is el kell szenvedniük... 
Ha valaki világosan látja a kötelességét, akkor ne merészeljen Isten elé járulni, hogy mentse fel őt annak teljesítése alól! Ellenkezőleg, inkább kérjen erőt és bölcsességet Istentől szavának teljesítéséhez, alázatos és engedelmes lélekkel."

(Pátriárkák és próféták, Bálám c. fejezetből)

Napi ige - Javaink forrása: Isten

„Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, nyisd szét a te szád és betöltöm azt!"

(Zsoltár 81,11)

„Gilgálban történt, amikor még tartott az éhség, hogy Elizeus próféta száz embert táplált egy »Baál Sálisából« jövő férfi ajándékából, aki a következőket hozta: »Első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában.« Az ajándék érkezésekor Elizeus ezt mondta az ő szolgájának: »Add a népnek, hadd egyenek. Felelt az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek. Ő pedig mondta ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. És eleikbe adta, és ettek és még maradt is belőle, az Úr beszéde szerint.« (II.Kir. 4,2–44)


Az Úr Jézus azóta is – ha nem is mindig ilyen feltűnően és kézzel foghatóan – újra és újra betöltötte az emberek szükségletét. Ha tiszta lelki látásunk lenne, hamarabb felismernénk, hogy Isten könyörületesen bánik az emberrel. Az Ő áldása nyomán lesz a kicsiny mennyiség is elegendő. Isten keze meg tudja százszorozni a keveset. Készleteiből asztalt terít a kietlenben... 

Krisztus földi szolgálata idején, amikor hasonló csodát tett, ugyanaz a hitetlenség mutatkozott meg, mint ami a régi időkben. »Minek adjam ezt száz embernek?« – kérdezte Elizeus szolgája. Amikor Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy adjanak enni a tömegnek, ezt válaszolták: »Nincs nekünk több öt kenyerünknél és két halunknál, hanemha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak.« (Lukács 9,13)
Ez a lecke Isten gyermekeinek szól minden korban. 

Amikor feladattal bíz meg az Úr, senki se vizsgálgassa, hogy vajon ésszerű-e a parancs, vagy mit is eredményezhet engedelmes fáradozása. A kezünkben levő készlet talán sokkal kevesebbnek tűnik, mint amennyire szükség van, de az Úr kezében a szükségesnél is többnek bizonyul majd. Világosabban kellene látnunk hogyan, miként viszonyul Isten azokhoz, akiket az Ő Fia odaajándékozásával vásárolt meg. Jobban kellene hinnünk Isten földi egyháza előrehaladásában. Erre a látásra és hitre van nagy szüksége az egyháznak ma. 

Ne vesztegessük az időt a látható erőforrások hiányának a panaszolására! Lehet, hogy a látszat keveset ígér, de a tetterő és az Istenbe vetett bizalom feltárja a tartalékokat. A hálaadással és áldáskéréssel hozzá vitt ajándékot megsokszorozza, amint megszaporította egykor a prófétaifjaknak és az elcsigázott tömegnek adott táplálékot."

(Próféták és királyok, 142, 153. l.)