Napi ige 2021. január 1–5. KRISZTUSRÓL

 Január 1.

KRISZTUS – EGY AZ ATYÁVAL

 

„A szűz … szül fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

 

„Az Isten dicsőségének ismerete „látható" Jézus Krisztus arcán". Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása", az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő „dicsőségének kiragyogása". Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen „VELÜNK AZ ISTEN". Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”.

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, és kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Ő Isten Igéje volt -–Isten hallhatóvá tett gondolata. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a Te nevedet" – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú" -, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek".

De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész világegyetem tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni", és amelyet végtelen korszakokon át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz a tudomány és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható lesz, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát" (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus annak a jellemét nyilatkoztatta ki, aki az ember számára megközelíthetetlen világosságban lakozik.

Jézusban Istent szemléljük. Jézusra tekintve láthatjuk: Istenünk dicsősége abban áll, hogy adhat. „Semmit sem cselekszem magamtól" - mondta Krisztus. „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek". „Én nem keresem az én dicsőségemet", hanem annak dicsőségét, aki elküldött engem (Jn 8:28; 6:57; 8:50; 7:18). E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért vette el, hogy továbbadja. Így a mennyei udvarokban, a minden teremtett lényért végzett szolgálatában az Atya élete árad ki mindenekhez a szeretett Fiún keresztül, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét. 

(Jézus élete 19-21.)

 



Január 2.

EGY ISTENTŐL KÜLDÖTT TANÍTÓ

 

„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, … hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal 4:4-5)

 

Krisztus első eljövetelének idején sötétség borította a földet, és sűrű sötétség a népeket. Az Igazság lenézett a mennyből, és sehol sem látta az ő képének visszatükröződését. Lelki sötétség telepedett meg a vallásos világon, és ez a sötétség majdnem egyetemes és teljes volt.

Minden azt hirdette a földön, hogy sürgető a szükség egy Istentől küldött Tanító iránt – egy Tanító iránt, akiben az isteni és az emberi egyesül. Elengedhetetlen volt, hogy Krisztus emberi formában jelenjen meg, és az emberiség élére álljon, hogy felemelje az elesett emberi lényeket. Egyedül így lehetett kinyilatkoztatni Istent a világnak.

Krisztus önként vállalta, hogy félreteszi a királyi ruháját és koronáját, és eljön erre a földre, hogy megmutassa az embereknek, hogy mivé válhatnak az Istennel együttműködve. Eljött, hogy világítson a sötétségben, hogy eloszlassa a sötétséget az Ő jelenléte fényességével. Az Atya és a Fiú tanácskozva eldöntötték, hogy Krisztusnak csecsemőként kell a világra jönnie, és azt az életet kell élnie, amit az embereknek is kell élni gyermekkortól férfikorig, hordozva a próbákat, amiket nekik kell hordozni, és ugyanakkor bűntelen életet kell élnie, hogy az emberek lássák Őbenne annak a példáját, amivé válhatnak, és hogy ismerje tapasztalatból, hogy hogyan segítse őket a bűn elleni küzdelmükben. Ő megpróbáltatott és megkísértetett, amint az ember is próbáknak és kísértéseknek van kitéve. Azt az életet, amit Ő élt ezen a világon, az ember is élheti, az Ő ereje által és az Ő útmutatása alapján.

Pátriárkák és próféták megjövendölték egy kiváló Tanító eljövetelét, akinek a szava legyőzhetetlen hatalommal és tekintéllyel lesz felruházva, aki azért jön el, hogy hirdesse a szegényeknek az evangéliumot, és az Úr kedves esztendejét, s hogy ítéletet tartson a földön. Szigetek vártak az ő törvényére, népek jöttek az ő világosságához, és királyoknak a neki feltámadt fényességhez. Ő volt a „szövetségnek követe,” és az „igazság Napja.” …

És „amikor eljött az időnek teljessége, Isten kibocsátotta az ő Fiát.” …A mennyei Tanító eljött. Ki volt Ő? Nem kevesebb, mint maga az Isten Fia. Istenként jelent meg, de ugyanakkor az emberi nemzetség Idősebbik Bátyjaként.

(Az Idők Jelei, 1905. Május 17.)

Aszerint élt, amit tanított… Az volt, amit tanított. Szavai nem csak saját élettapasztalatának, hanem saját jellemének is kifejezői voltak. Nem csak tanította az igazságot, hanem Ő maga volt az igazság. Ez adott erőt az Ő tanításainak. 

(Nevelés, 78-79.)

 

 

Január 3.

KRISZTUS FELÁLDOZTA ÖNMAGÁT ÉRTÜNK

 

„Látjuk Jézust, aki kisebbé tétetett az angyaloknál a halál elszenvedéséért, dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.” (Zsid 2:9)

 

Az Úr tisztának és szentnek teremtette meg az embert. De Sátán félrevezette; elferdítette az elveit és megrontotta az elméjét, rossz csatornába terelve a gondolatait. Az ő célja az volt, hogy teljesen romlottá tegye a világot.

Krisztus látta az ember félelmetes veszélyét, és elhatározta, hogy megmenti önmaga feláldozása által. Hogy megvalósíthassa az Ő szeretetének célját az elesett faj érdekében, Ő csontunkból való csonttá és testünkből való testté lett. „Amint a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak; hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak… Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.”

Arra volt szükség, hogy a Szentlélek közreműködése által egy új szellemi és lelki erő alapelvét ültessék az emberbe, hogy az istenivel való egyesülés által eggyé váljon Istennel. Krisztusnak – a Megváltónak és Helyreállítónak – kellett megszentelni és megtisztítani az ember gondolkodását, hogy így olyan erővé tegye azt, ami más elméket is Őhozzá vonz. Az Ő célja az, hogy az igazság felemelő és megszentelő ereje által az embereket nemességgel és méltósággal ajándékozza meg. Ő vágyakozik arra, hogy a gyermekei az Ő jellemét nyilvánítsák ki, az Ő befolyását érvényesítsék, hogy mások értelme is összhangba kerülhessen az Ő gondolataival.

Krisztus a mi bűneink miatt messze eltávolodhatott volna tőlünk, de ahelyett, hogy távolabbra ment volna, Ő eljött és közöttünk lakott, telve az istenségnek egész teljességével, hogy egy legyen velünk, hogy az Ő kegyelme által elérhessük a tökéletességet. A szégyen és szenvedés halálával megfizette a váltságdíjat. A legmagasabb kiválóságból érkezett, az isteni természetét emberi természetbe öltöztette, alászállva lépésről lépésre a megaláztatás legnagyobb mélységeibe. Semmilyen mérce sem képes lemérni az Ő szeretetének mélységét…

Csodálkozom azon, hogy hitvalló keresztények nem ragadják meg az isteni erőforrásokat, és hogy nem látják tisztábban a keresztet, mint ami a megbocsátás és megkegyelmezés közvetítője; az eszköz, ami az ember büszke, önző szívét közvetlen érintkezésbe hozza a Szentlélekkel, hogy Krisztus gazdagságát kitölthesse az elmébe, és az ember a Lélek kegyelmével legyen felékesítve, hogy így Krisztus eljuthasson azokhoz, akik nem ismerik Őt. 

(Az Idők Jelei, 1902. Szeptember 24.)

 

 

Január 4. 

KRISZTUS LÁT EL BENNÜNKET ÉLŐ VÍZZEL

 

„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felállt Jézus és kiáltott, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Jn 7:37-38)

 

A pap … azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megsújtására emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Ott az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát, hogy üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta elpusztítani, de a megsújtott sziklából élő víz folyt. Amint Jézus így beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: „Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)

Jézus ismerte a lelki szükségleteket. Pompa, gazdagság, tisztesség nem elégítheti meg a szívet. „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám". Ugyanolyan szívesen fogadja a gazdagot, a szegényt, a magas és alacsony sorsút is. Ígérete szerint könnyít a megterhelt lelken, megvigasztalja a szomorkodót, reményt önt a csüggedőbe. Jézus hallgatói közül sokan gyászolták szertefoszlott reményeiket, másokat titkos bánat emésztett, sokan világi dolgokkal, emberi dicséretekkel akarták kielégíteni szüntelen vágyakozásukat, de amikor mindent megnyertek, rájöttek, hogy vesződségeikkel csak egy repedezett kutat szereztek, melyből nem olthatják szomjukat. Elégtelenül, szomorúan álltak az örömteli színtér csillogása közepette.

A hirtelen kiáltás – „ha valaki szomjúhozik" – kizökkentette őket szomorú elmélkedésükből, és amint hallgatták az ezután következő szavakat, új reménység gyúlt szívükben. A Szentlélek megelevenítette előttük a jelképet, amíg meg nem látták benne az üdvösség mérhetetlen ajándékát. Krisztus kiáltó szava ma is hangzik a szomjazó lélekhez, és még nagyobb erővel hív minket, mint azokat, akik a templomban, az ünnep utolsó napján hallották. 

A kút mindenki számára nyitva áll. A menny felajánlja a fáradt, megterhelt lelkeknek az örök élet üdítő vizét. Jézus még mindig kiáltja: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék.” „Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen" (Jel 22:17). „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14). 

(Jézus élete, 454.)

 

 

Január 5.

KRISZTUS KÖNYÖRÜLETE NEM ISMERT HATÁRT

 

„Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” (Mt. 8:17)

 

A mi Urunk Jézus Krisztus eljött erre a világra, hogy az ember szükségletének fáradhatatlanul szolgáljon. „Ő vette el a mi erőtlenségünket, és Ő hordozta a mi betegségünket" (Mt. 8:17), hogy az emberiségnek minden szükségében a segítségére legyen. Eljött, hogy elvegye a betegség, nyomorúság és a bűn terheit. Az volt a küldetése, hogy teljesen helyreállítsa az embereket, hogy egészséget, békességet és tökéletes jellemet ajándékozzon nekik.

Különféle körülmények között élő és különféle igényű emberek fordultak Hozzá segítségért, mégis senki sem távozott úgy, hogy ne kapott volna segítséget Tőle. A gyógyító erő folyama áradt belőle és az emberek meggyógyultak testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

A Megváltó munkája nem volt helyhez vagy időhöz kötve. Könyörülete nem ismert határt. Gyógyító és tanítói munkássága olyan nagy méreteket öltött, hogy Palesztinában nem volt elég nagy épület, amely a köréje gyűlt tömeget befogadhatta volna. Galilea zöldellő domboldalai, az országutak, a tengerpart, a zsinagóga és minden hely, ahová a betegeket vinni tudták - az Ő kórházává alakult. Minden nagy- és kisvárosban, faluban, amerre járt, a szenvedőkre helyezte kezét és meggyógyította őket. Ha bárhol az Ő üzenetének befogadására készséges szíveket talált, a mennyei Atya szeretetének bizonyosságával vigasztalta őket. Egész nap szolgálatára állt azoknak, akik hozzá jöttek; este pedig azoknak szentelte figyelmét, akiknek napközben fáradozniuk kellett, hogy családjukat el tudják látni.

Jézus hordozta az emberiség megmentése felelősségének óriási terhét. Tudta, hogy mindenki elvész, ha nem következik be határozott változás az emberiség alapelveiben és céljaiban. Ez volt az Ő lelkének terhe, és senki sem tudta felbecsülni, értékelni a Rá nehezedő súlyt. Magányosan járt gyermekkorában, ifjúkorában és felnőttként is… Naponta érték a megpróbáltatások és a kísértések, napról napra kapcsolatba került a gonosszal és látta hatalmát azokon, akiket megáldani és megmenteni akart. Mégsem vallott kudarcot és nem csüggedt el.

Mindig türelmes és derűs volt, és a szenvedők az élet és a békesség követeként üdvözölték Őt. Látta a férfiak, nők, gyermekek és ifjak szükségleteit és így hívta őket: „Jöjjetek hozzám!"… Amint keresztülhaladt a városokon, olyan volt, mint egy eleven forrás, ami életet és örömet áraszt. 

(Az evangélium szolgái 41-43.)

Napi ige – Győztesen

„Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.”

(II.Tim. 2:3)

„Sok háborúságon át kell nékünk az Isten országába bemennünk.”

(Ap.csel. 14:22)

„Mindazok, akik neveltetésük során nem részesültek az otthon és az iskola fegyelmezésében, ugyanúgy szembe fognak kerülni az élet kemény próbáival, mint mások... Isten szeret bennünket, gondoskodik jólétünkről és sohasem ismertük volna meg a szenvedést, ha mindenkor engedelmességgel viseltettünk volna az ő törvényei iránt... Egész életre kiható jótétemény lesz gyermekeink és ifjaink számára, ha megtanítjuk őket arra, hogy bátran szembenézzenek ezekkel a fáradalmakkal és nehézségekkel. Bár együttérzéssel kell viseltetnünk irántuk, sohase tegyük ezt úgy, vagy olyan mértékben, hogy az önsajnálatot erősítsük vagy bátorítsuk bennünk. A mi részvevő magatartásunk mindig a megerősítésüket és buzdításukat célozza, ne pedig gyengeségük támogatását vagy jóváhagyását.

Véssük a gyermekek szívébe, hogy ez a világ nem a díszfelvonulások színtere, hanem a kemény küzdelmeké. Mindnyájan arra hivattunk el, hogy leküzdjük ezeket az akadályokat, mint »Jézus Krisztus jó vitézei«. Arra bátorítsuk őket, hogy legyenek erősek és állják meg helyüket a küzdelemben derekasan. 
Tanítsuk meg őket arra, hogy a jellem igazi próbája az a készség, amellyel hajlandóak vagyunk vállalni a terheket. Az mutatja meg a jellem milyenségét, hogy miként töltjük be felelősségteljes helyünket, hogyan végezzük munkánkat, még akkor is, ha az emberek nem ismerik el, és nem jutalmazzák törekvéseinket. 

A legjobb módszer annak érdekében, hogy győztesen kerüljünk ki a próbákból, az, hogy ne kitérni akarjunk előlük, hanem igyekezzünk célegyenest nékik dőlni és leküzdeni az akadályokat. Tanítsuk meg a gyermekeket és a fiatalokat arra, hogy minden hiba, minden nehézség, amin sikerül felülkerekedniük, egy lépcsőfokot jelent a jobb és magasabb rendű élet felé.”

(Nevelés, Helyes fegyelmezés c. fejezet)

Napi ige – Irgalom és szeretet

„Ő jóltevő a hálátlanokkal és a gonoszokkal. Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!”

(Lk. 6:35–36)

„A Megváltó által felállított szabály – »amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek velük« (Lk. 6:31) –, legyen a legfőbb alapelve mindazoknak, akik az ifjúság nevelését magukra vállalják. Az Úr Jézus nagy családjának az ifjabb tagjai ők, »örököstársaink az élet kegyelmében« (I.Pt. 3:7). 

A Krisztus által felállított szabály alkalmazása a balga és ellenállást tanúsító gyermekekkel és a legifjabbakkal szemben is kötelező. Az a tanító, aki tiszteletben tartja ezt a szabályt, kerülni fogja, hogy az egyes tanulók hibáit vagy mulasztásait nyilvánosságra hozza. Ügyelni fog arra, hogy az ifjút ne mások társaságában feddje vagy büntesse meg... Minden igaz tanító érzi, hogy jobb, ha az irgalmasságban tévedünk, mint a túlságos szigorban...

Az isteni Tanító minden fonákság és gyarlóság ellenére hordoz minden tévelygőt. Kitárja karjait és várja a tévelygőket, lázadókat és elesetteket, hogy visszafogadja őket... Bár mindnyájan becsesek vagyunk a szemében, a legnagyobb részvétet és szeretetet mégis azok keltik, akiknek durva és lázadó természetük van. Az a lélek, aki a leginkább sebezhető a Kísértő támadásai által, gondviselése különleges tárgyát képezi... Jézus sokkal jobban bánik velünk, mint ahogyan azt megérdemelnénk, és ahogyan ő bánik velünk, úgy bánjunk mi is másokkal.
A szülők és a tanítók eljárása csak akkor igazolt, ha hasonlít ahhoz az eljáráshoz, amit a Megváltó követett volna hasonló körülmények között..”

(Nevelés, Helyes fegyelmezés c. fejezetből)

Napi ige – Biztatás

„Ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.”

(II.Tim. 4:2)

„Nagyon jól esik a fiataloknak és a gyerekeknek, ha bíznak bennük. Sok gyereknek még a kicsiknek is erősen fejlett önérzetük van. Azt igénylik, hogy bizalommal és tisztelettel bánjunk velük. Ehhez joguk is van. Ne érezzék úgy, hogy nem járhatnak ki és be anélkül, hogy meg ne figyelnénk őket. A gyanúsítás káros, mert éppen azokat a bajokat hívja életre, amelyeket megakadályozni kívántunk volna. Ahelyett, hogy állandó felügyelet alatt tartanánk őket – mintha valamely gonosz dologra várnánk –, a szülők és a tanítók legyenek inkább szoros összeköttetésben a gyerekekkel... Hadd érezze az ifjúság, hogy bíztok bennük. Csak nagyon kevesen lesznek, akik nem törekszenek majd arra, hogy méltóak legyenek erre a bizalomra. Ebből az alapelvből táplálkozik, az a másik elv is, hogy jobb kérni, mint parancsolni...

 A legnagyobb igazságtalanság, amit a gyerekekkel és a fiatalokkal szemben elkövethetünk, abban áll, ha elnézzük, hogy helytelen szokásaikkal kötöztessenek meg. Az ifjúságban benne van a vele született fesztelenség, a szabadság utáni vágy. Meg kell azonban tanítanunk őket arra, hogy a szabadság felbecsülhetetlen áldását csak az Úr törvénye iránt való tökéletes engedelmességben élvezhetik. Ez a törvény az igazi szabadság őrzője. Megjelöl és eltilt olyan dolgokat, amelyek megkötöznek, lealacsonyítanak. Ilymódon védelmet nyújt az engedelmeseknek a gonosz hatalma ellen.”

(Nevelés, Helyes fegyelmezés c. fejezetből)

Napi ige – Akaratfejlesztés

„Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik sem távozik el attól.” 

(Péld. 22:6)

„Nem Isten akarata az, hogy egy ember értelme felett bárki is uralkodjék. Aki a személy értékét csökkenti, vagy pusztítja, olyan felelősséget vesz magára, amit ha ismerné a következményeket aligha vállalna. Lehet úgy fegyelmezni a gyerekeket, hogy olyanok legyenek, mint a jól kiképzett katonák. De ha a kényszer megszűnik, akkor csakhamar nyilvánvalóvá lesz, hogy mindennemű állhatatosságot és erőt nélkülöz a jellemük. Ezek a fiatalok nem tanulták meg azt, hogy saját maguk felett uralkodjanak. Ezért nem ismernek más korlátot, mint csupán a szülői vagy tanítói akaratot. Ha ezek megszűnnek, akkor nem tudják, hogyan használják fel szabadságukat és sokszor olyan vágyak teljesülése után törekszenek, amelyek romlásukat okozzák...

Az akaratot vezetni és fejleszteni kell, nem pedig letörni vagy elnyomni. Őrizzétek meg az akarat szilárdságát, mert a gyermeknek igen nagy szüksége lesz erre az élet küzdelmeiben. Minden ifjúban és minden gyermekben jelen van az az erő, hogy becsületes jelleművé fejlődhessék és hasznos életet élhessen, a Mindenható által.”

(Nevelés, Helyes fegyelmezés c. fejezetből)

Napi ige – Gyermeknevelés

„Ti is atyák ne ingereljétek a gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.”

(Ef. 6:4)

„A fegyelmezésnek az a célja, hogy a gyermekeket önuralomra tanítsuk... Egész bánásmódunkkal azt mutassuk meg a gyermeknek, hogy az engedelmesség okos és helyes dolog. Segítsétek őket abban, hogy felismerjék: minden dolgot törvények szabályoznak, ezért az engedetlenség mindig szerencsétlenséget és fájdalmat okoz végül... A szülők és a tanítók gondolkodjanak arról, hogy miként vezethetik a gyermekeket, illetve azok fejlődését úgy, hogy túlzott felügyeletükkel ne hátráltassák őket. A túl sok irányítás éppolyan káros, mint a túl kevés.
Az az igyekezet, hogy megtörjük a gyermek akaratát, súlyos hibát jelent a nevelésben. A jellemek nagyon különbözőek. Ha el is érjük, hogy külsőleg megalázkodnak, nagyon sok gyermek szívében csak megbotránkozást és megkeményedést okoz minél jobban kényszerítjük őket. Még, ha a szülő vagy tanító eredményt ér is el abban, hogy érvényt szerez akaratának, akkor sem kisebb a veszély, amely a gyermeket fenyegeti. Egy olyan lény nevelésének, akinek az értelme már megnyílt, különböznie kell az oktalan állat nevelésétől. Az állat csak meghunyászkodásra képes a gazdájával szemben, az állat számára a gazda az értelem, az akarat... Ez a nevelési módszer, ami igen gyakori, automatává teszi a gyermekeket, értelmük, akaratuk, lelkiismeretük mások uralmának van alárendelve.”

(Nevelés, Helyes fegyelmezés c. fejezetből)

Napi ige – Élethivatás

„Mert az ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” 

(Ef. 2:10)

„Adjátok meg minden gyermeknek a legjobb felkészítést a szolgálatra... Isten nem várja el az izsóptól, hogy elérje a cédrus termetét, vagy az olajfától, hogy elérje a fenséges pálma nagyságát. Mindenki olyan magasra törekedjék, amennyire az emberi és mennyei erők egyesülése ezt lehetővé teszi.

Sokan nem használják fel a bennük lévő erőket, és nem veszik igénybe azokat az isteni erőket sem, amelyek pedig mindannyiunknak a rendelkezésére állnak. Kellemesebb foglalkozásra, nagyobb rangra törekszenek, és eközben olyasmit vállalnak, amihez nincs kellő adottságuk.

Sok olyan ember van, akit a képességei más élethivatásra tennének alkalmassá. A becsvágya mégis arra ösztönzi, hogy a tudományos pályát válassza, holott földművesként, kézművesként vagy betegápolóként boldog lehetett volna hivatása betöltésében, míg a prédikátori, az orvosi vagy az ügyvédi pályán csak elégtelenül tölti be helyét. Vannak ezzel szemben mások, akik felelősségteljes hivatást tudnának betölteni, de az erő, szorgalom és kitartás hiányában megelégszenek a könnyebb hellyel is.
Jobban kell követnünk Isten tervét. A tőlünk telhető legtöbbet kell tennünk azon a területen, amelyre hivatást érzünk és azután útjainkat Isten kegyelmébe ajánlani, az ő végzéseinek jeleire figyelni. Ezek azok a szabályok, amelyek a helyes pályaválasztás legbiztosabb vezetőinek bizonyulnak.”

(Nevelés, Az élethivatás c. fejezetből)

Napi ige – Dolgozzunk a szenvedőkért!

„Minden szenvedésüket ő is szenvedte, szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket, felvette és hordozta őket a régi idők minden napjaiban.”

(Ésa. 63:9)

„Millió és millió ember él a földön, akik még nem hallottak Istenről. Ezeknek is joguk van ahhoz, hogy megismerjék őt. Ugyanolyan joguk van Krisztushoz, mint nekünk. A mi kötelességünk akik megismertük őt, hogy megismertessük az ő nevét, és a segélykiáltásokra feleljünk.

Amikor az evangéliumhirdetés meggyorsításának vagy feltartóztatásának a következményeit mérlegeljük, leginkább csak önmagunk és a világ szempontjából beszélünk erről. Keveset gyondolunk arra a fájdalomra, amit a bűn Istennek, mint teremtőnknek okozott, és okoz máig is. Az egész menny együtt szenvedett Krisztussal az ő haláltusájában. Ez a szenvedés azonban nem akkor kezdődött, amikor Krisztus emberré lett, és nem fejeződött be az ő mennybemenetelével. A kereszt csak nyilvánvalóvá teszi tompa érzékeink számára azt a szenvedést, amit a bűn megfoganásától kezdve okozott Istennek.

Földünk egy nagy kórház, a nyomorúság színhelye. Segítsük Isten művét a mielőbbi befejezéséhez azáltal, hogy munkatársaivá leszünk. »Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik bizonyságul, minden népnek, és akkor jön el a vég« (Mt. 24:14).”

(Nevelés, Az élethivatás c. fejezetből)

Napi ige – Öltözködésünk

„...Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mimódon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak. De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.”

(Mt. 6:28–29)

„Egyetlen nevelés sem lehet tökéletes, ha nem tanítja meg a helyes alapelveket a ruházkodás tekintetében... A tetszeni vágyás és a divatőrület a tanító munkájának legádázabb ellenségei... Vezessétek rá az ifjúságot arra a felismerésre, hogy a ruházatban és az életmódban követett egyszerűség a gondolatok magasabbra szárnyalásának elengedhetetlen követelménye... Meg kell értetni az ifjúsággal, hogy mire tanít a természet. Isten »mindent szépen alkotott az ő idejében« (Préd. 3:11). Előjogunk, hogy a ruházatban is éppúgy, mint minden egyéb dolgunkban, Istenünket dicsőítsük.

Öltözködésük milyenségéből következtethetünk az emberek jellemére. A mindig egyszerű és az alkalomnak megfelelő ruházat elárulja a kifinomult ízlést és a kiművelt lelket.
Helyes dolog a szépet szeretni és arra törekedni. Isten azonban azt óhajtja, hogy elsősorban a legmagasabb rendű szépség felé törekedjünk és azt szeressük... 

Tanítsátok meg az ifjakat és a gyermekeket, hogy szerezzék meg a királyi öltözetet, a »tiszta, ragyogó fehér gyolcsruhát«, amelynek anyagát a mennyben szőtték (Jel. 19:8). Ez a ruha Krisztus tiszta és szent jelleme... Mint drága ékszer fogja ékesíteni őket itt e földön és belépőként fog szolgálni számunkra az ígéret földjére való bevonuláskor is.”

(Nevelés, A ruházkodás viszonya a neveléshez c. fejezetből)

Napi ige – Udvariasság

„Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzőek legyetek.”

(Rm. 12:10)

„Az udvariasság értékét általában kevésre becsülik. Pedig nagyon sok ember, aki a szívében igazán barátságos, nem találja a barátságos érintkezési formát. Sok emberből, aki a hűsége és őszintesége folytán – kiérdemli embertársai megbecsülését, sajnálatos módon hiányzik a vidám alaptermészet. Ez zavarja a saját boldogságukat és károsan befolyásolja embertársaikért való szolgálatukat is... A barátságosság és az udvariasság kifejlesztése figyelmet igényel a szülők és tanítók részéről. Mindenki rendelkezhet megnyerő modorral, barátságos ábrázattal, kellemes, csengő hanggal és udvarias viselkedésmóddal...
Az igazi udvariasságot nem lehet elsajátítani a jellemszabályok puszta betanulásával... Az igazi udvariasság nem követeli azt, hogy adjuk fel alapelveinket a rang előtt. Nem ismer kasztrendszert. Megtanít arra, hogy önmagunkat is megbecsüljük, de arra is, hogy tartsuk tiszteletben az emberi méltóságot más emberek esetében, legyünk tekintettel a társadalom minden tagjára. Fennáll a veszély, hogy túlságosan nagy súlyt fektetünk a külső megjelenésre és a fellépés formáira, és túlzottan sok időt fordítunk ez irányú fejlődésünkre. Az a sokszor túlfeszített tevékenység és élet, amelyben ifjaink élnek, nagyon kevés teret hagy az udvarias és illedelmes viselkedésnek.
 Az igazi udvariasság lényege, hogy tekintettel vagyunk másokra. A jó nevelésnek az a leglényegesebb eleme, hogy kiszélesítse az együttérzést és előmozdítsa a mindenki iránt való szívélyességet... A Biblia megköveteli az udvarias magatartást. Sok példát tár elénk az önzetlen lelket, a szelíd jóságot és a vidám lelkületet illetően, amelyek az igazi udvariasság ismertetőjelei maradnak minden időben. Az ilyen tulajdonságok Krisztus jellemének visszatükröződései. Minden igazi együttérzés és udvariasság, amellyel a világban találkozunk – azok között is, akik az ő nevét nem ismerik –, tőle származik.”

(Nevelés, Viselkedés c. fejezetből)

Napi ige - Vigyázzunk nyelvünkre!

„Legyen a ti beszédetek: Igen, igen, nem nem, ami pedig ezeken felül van, az a gonosztól van."

(Máté 5,37)

„Irtózattal gondolunk az emberevőre... De vajon nem rettenetesebb-e a barbár szokásnál az a fajta emberevés, amelyet embertársaink indítékainak félreismerésével, jó hírnevük befeketítésével, jellemük kritizálásával követünk el? Tanulják meg a gyermekek és ifjak, mit mond Isten ezekről a dolgokról: »Élet és halál van a nyelv hatalmában...« (Péld. 18,21). A Szentírás egy osztályba sorolja a rágalmazókat és pletykálkodókat azokkal, akik »istengyűlölők... rosszban mesterkedők...« (Róma 1,29–31). 

Isten Igéje kárhoztatja azokat a kifejezéseket és szólásmódokat, amelyek a közönségesség határához közelítenek. Kárhoztatja a csalfa bókokat, a hízelgést, az igazság megkerülését, a túlzásokat és a hamis beszédet, amelyek megszokottak az üzleti világban és a társadalomban...
A pletykálkodással közeli rokon a rejtett utalás, a ravasz, burkolt célzás, amivel a tisztátalan szívű igyekszik sejtetni azt a gonoszt, amelyet nem mer nyíltan kimondani... Nincs talán még egy olyan hiba a nyelv, a beszéd használatában, ami felett fiatal és öreg könnyebben siklana el, mint az elhamarkodott, türelmetlen beszéd. Azt gondolják, hogy elegendő mentség a számukra, ha így szólnak: »Kijöttem a sodromból. Nem úgy gondoltam a valóságban, ahogyan mondtam.« 

Isten Igéje azonban nem veszi olyan könnyen ezt a hibát, mert így int bennünket: 

»Láttál-e a beszédeiben hirtelenkedő embert? A bolond felől több reménység van, hogynem afelől.« (Péld. 29,20)"

(Nevelés, Tanítási módszerek c. fejezetből)

Napi ige – Nemes jellem

„És békés lesz a te időd, gazdag a boldogságban, a bölcsességben és a tudományban. Az Úr félelme lesz kincsed."

(Ésa. 33,6)

„Az igazi nevelés nem becsüli le a tudományos ismereteket vagy az irodalmi műveltséget, de a tájékozottságnál többre értékeli az erőt, az erőnél a jóságot, a szellemi ismeretnél a nemes jellemet... Az igazi nevelés ezt a bölcsességet közvetíti. Nem egyirányú képzést nyújt, hanem minden erőnk és képességünk helyes felhasználására tanít, és kiterjed kötelezettségeink egész körére önmagunk, a világ és Isten iránt. 

A jellem fejlesztése a legfontosabb feladat, amelyet valaha is emberre bíztak, és sohasem volt égetőbb igény, nagyobb szükség erre, mint most. Egyetlen korábbi generáció sem állt szemben ilyen nehéz feladatokkal. A fiataloknak sohasem kellett olyan nagy veszélyekkel szembenézniük, mint ma...

Az igazi nevelés ellensúlyozza az önző becsvágyat, a hatalmi törekvést, az emberiség jogainak és szükségleteinek semmibevételét, ami az emberiség átkát jelenti... Mindenkinek a lehető legmagasabb fokig kell fejlesztenie a képességeit. Ha ebben hűségesek, akkor tiszteletet érdemelnek... Értékes az a szolgálat és nevelés, amelyet ezeknek az elveknek a megvalósításával végzünk. Sok nevelési módszer, amelyet ma nyújtanak, nagyon különbözik a fentiekben bemutatott eszménytől. Sokszor már a legkoraibb gyermekkortól fogva versengésre, vetélkedésre buzdítanak és az önzést táplálják, ami minden rossz gyökere...
A jellem igazi mintája és alapja – minden nemzedékben és minden országban – Isten törvénye."

(Nevelés, Nevelés és jellem c. fejezetből)

Napi ige – A kétkezi munka értéke

„Hát mindig szánt-e a szántó, hogy vessen, és mindig barázdálja és boronálja-e a földjét? Nemde, mikor elegyengette a színét, akkor hint fekete köményt és szór illatos köményt és vet sorban búzát és árpát a kijelölt földbe, a tönkölyt a szélére? Így szoktatta őt rendre és tanította Istene."

(Ésa. 28,24–26)

„Gyakran a hanyag és gondatlan munkavégzés az egyik fő oka a fizikai munka lenézésének. 

Sokan csak szükségből végzik a kétkezi munkát, nem pedig szabad választásukból. A munkás nem adja szívét a munkájához, ezáltal nem őrzi meg önbecsülését, és mások tiszteletét sem nyeri el. 

A fizikai munkára való nevelés helyesbítse ezt a tévedést! Fejlesszük ki a pontosság és alaposság szokását! A tanulók szokjanak hozzá a lendületességhez és rendszerességhez! Tanulják meg a helyes időbeosztást, minden mozdulatuk kiszámítását! Ne érjük be azzal, hogy a legjobb módszereket oktatjuk, hanem buzdítsuk őket arra is, hogy állandó fejlődést mutassanak fel munkájukban. Az így végzett feladat a munka mestereivé teszi a fiatalokat, nem pedig rabszolgáivá. Megkönnyíti a nehéz munkás sorsát, és megnemesíti a legegyszerűbb foglalkozást is. 

Aki csak robotnak tekinti munkáját, és igénytelenül fog hozzá, aki nem tesz semmilyen erőfeszítést az elvégzés érdekében, az tényleg csak tehernek fogja érezni a munkát. Azok viszont, akik a legegyszerűbb munkában is tudományt látnak, és azzá fejlesztik, azok nemesnek, szépnek fogják találni feladatukat, és élvezetet fognak találni a hűséges, eredményes munkavégzésben."

(Nevelés, A kétkezi munka c. fejezetből)

Napi ige - A munka haszna

„Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy... a tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok..."

(I.Thess. 4,11)

„Tekintsük szabálynak, hogy a hasznos munka a legjobb testgyakorlás az ifjúság számára... 

Meg kell tanítanunk az ifjúságot arra, hogy az élet komoly munkát, felelősséget és teherhordozást jelent. A gyakorlati életre felkészítő nevelésben kell részesíteni őket, mivelhogy olyan férfiakra és nőkre van szükség, akik meg tudnak küzdeni a váratlan nehézségekkel. Meg kell tanítani őket arra, hogy szükség van a rendszeres, jól beosztott munka fegyelmező hatására. Nemcsak az élet viszontagságai miatt, hanem a minden irányban való fejlődés érdekében is. Annak ellenére, hogy oly sok mindent mondtak és írtak a munka méltóságáról, mégis az a felfogás uralkodik az emberek között, hogy a fizikai munka lealacsonyító...

A gyermekek és ifjak tanulják meg a Bibliából, hogyan becsülte meg Isten a mindennapi szükségletekért dolgozó ember munkáját. Olvassanak a prófétaiskolák tanulóiról, akik házat építettek maguknak... (2Kir. 6,1–2). Olvassanak Jézusról, az ácsról, Pálról, a sátorkészítőről, aki a kézműves munkát összekapcsolta a legmagasabbrendű szolgálattal... Olvassanak a bölcs asszonyról a Példabeszédek könyvében, aki »keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel... és a restségnek étkét nem eszi...«.

A friss levegőn végzett fizikai munka, amely az egész testet megmozgatja, a legjobb kikapcsolódást nyújtja a tanulásból. A kézművesség egyik ága sem értékesebb a földművelésnél. Tegyünk nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy felkeltsük és növeljük az iránta való érdeklődést."

(Nevelés, A kétkezi munka c. fejezetből)

Napi ige - Természetközeli életmód

„Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata."

(Róma 12,2)

„Kevés rossztól kell jobban rettegnünk, mint a tétlenségtől és céltalanságtól. Mégis a legtöbb atlétikai sport olyan hatású, hogy komoly aggodalmat okoz azoknak, akik az ifjúság jólétét a szívükön viselik... A sok időt lefoglaló játékok elvonják a fiatalok gondolatait a tanulmányaiktól. Nem segítik az ifjúságot abban, hogy felkészüljenek az élet komoly, gyakorlati munkájára. Befolyásuk nem teszi őket belsőleg kifinomulttá, nagylelkűvé vagy igazán férfiassá. 

Vannak olyan atlétikai játékok, amelyek nem durvák, de mégis kifogásolhatók, mert túlzásba viszik őket. Felfokozzák az ifjúságban az élvezetek és az izgalmak szeretetét, táplálják bennük a hasznos munka iránti ellenszenvet, és azt a hajlandóságot, hogy elkerüljék az élet kötelességeit és felelősségét. Megsemmisítik bennük az élet józan valósága és csendes örömei iránti szeretetet...

Azoknak az embereknek, akik Isten irányítása alatt álltak ifjúkorban, nagyon egyszerű volt az élete. A természet közelében éltek. A gyermekek részt vettek szüleik munkájában, szemlélték a természet szépségeit és titkait. Az erdők és mezők csendjében elmélkedtek azokról a fenséges igazságokról, amelyeket a későbbiekben szent megbízatásként adtak tovább nemzedékről nemzedékre. Az ilyen nevelés erős jellemű embereket formált. 

Korunkban az élet elfajult, mesterkéltté vált. Igaz, hogy nem térhetünk vissza a régi idők egyszerű szokásaihoz, de példát vehetünk belőlük..."

(Nevelés, Az üdülés c. fejezetből)

Napi ige – Fontos a mozgás!

„Mindennek rendelt ideje van..."

(Préd. 3,1)

„Az Úr az egész testet mozgásra teremtette, ezért ha nem tartjuk egészségben testi erőnket tevékenységgel és testgyakorlással, akkor szellemi képességeinket sem tudjuk sokáig megtartani lehetőségeink legmagasabb szintjén... Ismerjük fel, hogy a testgyakorlással eltöltött idő nem hiábavaló. Aki állandóan a könyveibe mélyed, egy idő múlva tapasztalja, hogy elméje elveszíti frissességét. 

Azok, akik megfelelő figyelmet fordítanak a testi fejlődésükre, nagyobb haladást érnek el szellemi vonalon, mintha minden idejüket tanulmányaiknak szentelték volna. 

Ha mindig csak egyirányú gondolkodást folytatunk, kiegyensúlyozatlanná válik az elménk. Minden képességünket biztonsággal dolgoztathatjuk akkor, ha egyenlően terheljük a testi és szellemi erőket, ha változatosabbá tesszük gondolkodásunk irányát.

A testi tétlenség nemcsak a szellemi erőt csökkenti, hanem erkölcsi erőinket is. Idegrendszerünk – kapcsolatban áll az egész szervezettel – a közvetítő, amely által a menny is érintkezik velünk, és befolyásolja belső életünket. Bármi, ami gátolja az elektromosság keringését az idegrendszerben, gyengíti életerőnket, csökkenti szellemi felfogóképességünket és tompítja erkölcsi erőnket is. A túlzásba vitt tanulás – azáltal, hogy növeli az agyban a véráramlást – beteges ingerlékenységet idéz elő. Ez csökkenti az önuralmat. Így a pillanatnyi felindulás vagy szeszély könnyebben eluralkodhat az emberen... A tanulóknak élénkítő testmozgásra van szükségük."

(Nevelés, Az üdülés c. fejezetből)

Nyolc alapelv egyike: Testmozgás (Exercise)

Napi ige – Mértéktelenség és önuralom

„Mindaz pedig, aki a pályafutásban tusakodik, mindenben önuralmat gyakorol."

(I.Kor. 9,25)

„Minden tanulónak meg kell értenie az egyszerű életmód és az emelkedett gondolkodás közötti kapcsolatot. Rajtunk múlik, hogy testünk vagy a lelkünk uralja-e az életünket. Senki se sajnáljon semmi fáradságot annak érdekében, hogy megismerje azokat az erőket, amelyekkel szembe kell szállnia, és azokat a befolyásokat, amelyek kialakítják jellemét és sorsát. 

A mértéktelenség olyan ellenség, amely ellen mindnyájunknak védekeznünk kell... 

Korán meg kell alapoznunk az önuralom szokását. Véssük az ifjúság lelkébe azt az alapelvet, hogy uralkodóvá, nem pedig rabszolgává kell lenniük! Isten uralkodókká tette őket a tulajdon szervezetük birodalmában, gyakorolniuk kell tehát a menny által nyert királyságukat. Ha hűségesen közvetítjük ezeket a tanításokat, az eredmények messze túlnőnek az ifjúság körén. Olyan befolyások áradnak szét ezáltal, amelyek a romlás szélén álló emberek ezreit fogják megmenteni...

Az életünk minden területén gyakorolt mértékletességnek és rendszerességnek csodálatos hatalma van, amely erősebb mint a bennünket körülvevő lehetőségek vagy a saját, természetes adottságaink, és hozzásegít bennünket a derűs életszemlélethez, ami oly sokat számít életutunk megkönnyítése szempontjából."

(Nevelés, Mértékletesség és étrend c. fejezetből)

Napi ige - Testi egészségünk őrzése

„Magasztallak, hogy csodálatosan megalkottál."

(Zsolt. 139,14)

„Mivel az értelem és a lélek a test által nyilatkozik meg, a szellemi és lelki erő nagymértékben függ a testi erőtől és tevékenységtől. Mindaz, ami előmozdítja a testi egészséget, elősegíti az erős elme és a jól kiegyensúlyozott jellem fejlődését is... Ezért az egészségünket éppolyan hűségesen kell őriznünk, mint a jellemünket. 

Nevelési erőfeszítéseink egyik fundamentuma az élet- és egészségtan ismertetése legyen. Habár az élettan ismerete ma (1903.) az általános műveltség része, mégis megdöbbentő közönyösség uralkodik ezen a területen. Még azok közül is csak kevesen gyakorolják az egészséges életmód alapelveit, akik értik ezeket. A hajlamaikat és pillanatnyi érzelmi felindulásaikat követik inkább, mintha az életet a véletlenek uralnák, nem pedig határozott, változhatatlan törvények... 

Fő alapelv legyen, hogy a természet törvényei is Isten törvényei, hogy ezek éppúgy isteni eredetűek, mint a Tízparancsolat. A szervezetünket irányító törvényeket beírta Isten az idegrendszerünkbe, izmainkba és testünk rostjaiba. E törvények minden szándékos megsértése bűn a Teremtő ellen, ugyanolyan bűn, mintha a Tízparancsolatot rontanánk meg. Milyen fontos tehát, hogy oktassuk e törvények alapos ismeretét! 

Az eddiginél sokkal több figyelmet kell fordítanunk az egészségtan alapelveire, az étrend, a testgyakorlás, a gyermekek gondozása, a betegek kezelése és sok más egyéb tekintetében."

(Nevelés, Az élettan tanulmányozása c. fejezetből)

Nyolc alapelv ismertetése ITT.

Napi ige - A bibliatanulmányozás szépsége

„Gyönyörködöm a Te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált... Az én lelkem megtartja a Te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem."

(Zsolt. 119, 162. 167)

„Ismerjük meg a Szentírás központi tárgyát: Isten eredeti szándékát a világgal, a nagy küzdelem keletkezését és a megváltás munkáját! Meg kell értenünk annak a két alapelvnek a természetét, amely körül a nagy küzdelem folyik. Kövessük nyomon munkálkodásukat a történelemben... Lássuk meg, hogy miként nyilatkozik meg ez a küzdelem az emberi tapasztalatokban... Amint az Ószövetséget tanulmányozzuk, tapasztalni fogjuk, hogy élő források fakadnak fel ott is, ahol a gondatlan olvasó csak pusztaságot lát...

Amikor felébred valakiben a Biblia iránti igaz szeretet, amikor kezdi felismerni, hogy milyen roppant nagy kutatási terület tárul elé, és milyen értékes kincseket rejt az Írás. Akkor vágyakozni kezd, hogy minden kínálkozó alkalmat megragadjon Isten Igéjének mind jobb megismerésére.

Amikor csak alkalmad van rá, olvass el egy-egy Biblia-verset és elmélkedj róla!... A lélek központi mozgatóerői a hit, a remény és a szeretet. A Biblia helyesen folytatott tanulmányozása ezeket munkálja. 

A Biblia külső szépsége, kifejezéseinek és képeinek nagyszerűsége csak a valódi értéknek, a szentség szépségének az Írásban való kifejeződése: Mennyei béke és öröm forrása fakad fel a lélekben az ihletett Ige által, amiből hatalmas folyam lesz, hogy áldásul szolgáljon mindazoknak, akik a közelébe jutnak."

(Nevelés, Biblia-tanítás és -tanulmányozás c. fejezetből)

Napi ige - Az igekutatás áldása

„Ha a bölcsességért kiáltasz, ha felemeled a te szavadat az értelemért, ha keresed azt, mint az ezüstöt és mint a kincseket kutatod, akkor megérted az Úrnak félelmét, és Istennek ismeretére jutsz."

(Péld. 2,3–5)

„A Biblia tanulmányozása komoly erőfeszítést és kitartást kíván tőlünk. Amiképpen a bányász leás a földbe az arany kincsekért, olyan komolyan és állhatatosan kell keresnünk Isten Igéjének drága kincseit nekünk is.

A versről versre való, naponkénti tanulmányozás a legáldásosabb. Olvassunk el egy Biblia-szöveget, összpontosítsuk értelmünket arra, hogy megértsük, amit Isten mondani akar számunkra abban a kijelentésben. Azután időzzünk annál a gondolatnál mindaddig, amíg csak megértjük. Ha mindaddig tanulmányozunk egy-egy szakaszt, ameddig értelme és jelentősége világossá nem válik számunkra, akkor ez többet fog érni, mintha sok fejezetet olvasnánk el úgy, hogy nem tartunk egy határozott célt a szemünk előtt. A szellemi erőtlenség és az erkölcsi gyengeség egyik fő oka abban rejlik, hogy nem összpontosítjuk figyelmünket értékes célokra...
Mivel a nyomdák ontják a nyomtatványok óriási áradatát, fiatalok és idősek egyaránt megszokják a gyors, felületes olvasást. Ennek következtében elveszítik az összpontosított, intenzív gondolkodás képességét. Az értéktelen folyóiratok és könyvek – amelyek Egyiptom békáihoz hasonlóan árasztanak el minden országot – nemcsak közönségesek és hiábavalók, hanem tisztátalanok és lealacsonyítóak is. Hatásuk az elmét megmérgezi, megrontja és megsemmisíti a lelket. A tétlen és céltalan elme könnyen a Gonosz prédájává válhat...

Irányítsuk gondolatainkat magasztos és szent eszmékre, legyen nemes célja életünknek! Akkor a gonosz csak kevés helyet talál bennünk, ahol megvetheti a lábát! Tanítsuk meg az ifjúságot arra, hogy komolyan tanulmányozzák Isten Igéjét... A Biblia magyarázza önmagát olymódon, hogy egy-egy kijelentését megvilágítja a másik. Tanuljuk meg egységnek tekinteni az Igét, lássuk meg az egyes részek belső összefüggését!"

(Nevelés, Bibliatanítás és tanulmányozás c. fejezetből)