Jézus Krisztus fizikai haláláról

Bevezetés

A názáreti Jézust zsidó és római tárgyalásokon hallgatták ki, megkorbácsolták és kereszthalálra ítélték. A korbácsolás mély csíkokban zúzta, szakította húsát, jelentős vérveszteséget okozva, ami valószínűleg keringési sokk beálltához vezetett, amit az a tény is bizonyítani látszik, hogy Jézus túl gyenge volt a keresztrúd (patibulum) Golgotára viteléhez. A keresztrefeszítés helyén csuklóit a patibulumhoz szegezték, és miután a patibulumot egy függőleges cölöpre (stipes) emelték, lábait a stipeshez szegezték.
A keresztrefeszítés fő kórélettani hatása a normális légzés zavara volt. Eszerint tehát a halál oka elsődlegesen keringési sokk és fulladás volt. Jézus halálát a dárda tette bizonyossá, amivel egy katona az oldalába szúrt. A mai orvostudomány értelmezése szerint a történelmi bizonyítékok arra utalnak, hogy Jézus halott volt, amikor levették a keresztről.

Tissot: View from the cross (A keresztről letekintve)

A názáreti Jézus élete és tanításai egy világvallás, a kereszténység alapját képezik, érezhetően befolyásolták az emberi történelem menetét, és a betegekhez való könyörületes viszonyulás kívánalma folytán a modern orvostudomány kialakulásához is hozzájárultak. Jézusnak mint történelmi személyiségnek a kiválósága és a halálához kapcsolódó szenvedés és küzdelem arra késztetett bennünket, hogy több tudományág bevonásával vizsgáljuk meg a keresztrefeszítés körülményeit. Ebből következik, hogy nem teológiai tanulmány elkészítése volt a szándékunk, hanem inkább egy orvosilag, történelmileg hiteles beszámoló annak fizikai haláláról, akit Jézus Krisztusnak neveztek.

Források

A Jézus halálára vonatkozó forrásanyagot irodalmi művek alkotják, nem a test, vagy a csontváz maradványai. Ennek megfelelően a Jézus haláláról szóló tanulmány megbízhatóságát elsősorban a források megbízhatósága határozza meg. E tekintetben a forrásanyag ókori keresztény és nem-keresztény szerzők írásaiból, mai írók műveiből és a torinói lepelből tevődik össze. A tudományos vizsgálat jogi-történeti módszerét alkalmazva a tudósok megállapították, mennyire megbízhatóak és pontosak az ókori kéziratok.Jézus haláláról a legbővebb és legrészletesebb leírást az Újszövetségben Máté, Márk, Lukács és János evangéliumaiban találjuk. Az Újszövetség többi 23 könyve megerősíti, de újabb észletekkel nem bővíti az 1. század zsidó és római jogrendszerére, valamint a korbácsolás és keresztrefeszítés módszerére vonatkozó ismereteinket. Seneca, Livius, Plutarkhosz és mások műveikben utalnak a keresztrefeszítés gyakorlatára. Kifejezetten Jézust (vagy kereszthalálát) Cornelius Tacitus, az ifjabb Plinius és Suetonius római, Thallus és Phlegon nem római történetírók, a szamoszatai Lukianosz, a Talmud és Josephus Flavius, a zsidó történetíró említi, bár ez utóbbi megbízhatósága - legalábbis részeiben - kérdéses.
A torinói leplet sokan Jézus halotti leplének tekintik, és néhány kiadvány ebből a feltételezésből kiindulva von le következtetéseket Jézus halálának orvosi vonatkozásait illetően. A torinói lepel és a közelmúlt régészeti feltárásai értékes adatokat szolgáltattak a keresztrefeszítés római gyakorlatáról. A mai írók magyarázatai, melyek az 1 században még rendelkezésre nem álló orvosi és tudományos ismereteken alapulnak, további bepillantást engednek Jézus halálának lehetséges folyamatába.

Napi ige – Elvégeztetett

„Hallottam nagy szózatot a mennyben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő, a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma.”

(Jel. 12:10)

„Abban a pillanatban fejezte be Jézus azt a küldetést, amelyért a földre jött, amikor a kereszten, felkiáltott: »Elvégeztetett« (vagy: »beteljesedett«). Jézus győzött! Az egész menny ujjongva egyesült a Megváltó dicsőséges győzelmében. Sátán elvesztette királyságát! Ezt ő is tudta. A mennyei lények számára felmérhetetlen jelentőségű volt Jézus felkiáltása: »Elvégeztetett!« Beteljesedett a megváltás. Velünk együtt osztoznak ők is Krisztus győzelmének gyümölcseiben...

Isten olyan könnyen elpusztíthatta volna Sátánt és követőit, mint ahogyan egy kavicsot a földre ejtenek. De ő nem tette. Nem akarta erőszakkal elfojtani a lázadást. Kényszert csak Sátán alkalmaz. Isten alapelvei egészen mások. A jóság, a kegyelem és a szeretet jelentik birodalmának alappilléreit... Az igazság és a szeretet a mozgató erő. Isten szándéka az volt, hogy mindent biztos és örök alapra helyezzen. Sátán időt kapott, hogy uralmának alapot vethessen, hogy kifejthesse alapelveit. Azt állította, hogy a saját elvei jobbak, mint az isteni elvek. Be kellett ezt bizonyítania...

Az angyalok örvendezve ismerték fel, hogy Jézus golgotai áldozata folytán bizonyos a Gonosz megsemmisülése és az ember megváltása. A világmindenség pedig örökre biztonságban lesz. Az Üdvözítő határozottan tudatában volt annak, hogy milyen messzehatóak lesznek áldozatának eredményei. Mindezt előre látva kiáltott fel a kereszten: »Elvégeztetett!«”

(Jézus élete, „Elvégeztetett” c. fejezetből)

Napi ige – Golgota

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

(Gal. 2:20)

„A drága Isten Fia, az Üdvözítő ott függött a kereszten. Teste bántalmazásoktól vérzett. Kezei, amelyek oly gyakran tárultak szét áldást osztón, fához voltak szegezve. Lábai, amelyek fáradhatatlanul járták a szeretet és az irgalmasság ösvényét, gúzsba voltak kötve. A szeretett fejet töviskorona övezte. A halvány ajkakat eltorzította a fájdalom. És minden, minden, amit az Üdvözítő elszenvedett, miérettünk történt! A te bűneid terhét hordozta. Teéretted törte meg a halál hatalmát és nyitotta meg újból a paradicsom kapuit. 
Ő, aki lecsillapította a háborgó tengert és járt a tajtékzó hullámok felett, ő, aki ördögöket töltött el rettegéssel és betegeket gyógyított, aki megnyitotta a vakok szemeit és a halottaknak új életet adott, önmagát adta áldozatul, hogy téged megmentsen, hogy mindenkin segítsen, hogy mindnyájunkat megváltson.”

(Jézus élete, Golgota c. fejezetből)

Napi ige – Krisztus kereszthalála

„A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem, vártam részvétre, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam.” 

(Zsolt. 69:21)

„Őreá mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte Isten minden bűnünket. A bűnösökhöz számították, hogy megválthasson bennünket a törvény átka alól. Az emberiség bűne súlyos teherként nehezedett a lelkére. Isten haragjának rettenetes árja zúdul a bűnre és istentelenségre. Ez rémülettel töltötte el Krisztus lelkét. Egész életén át hirdette az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének örömüzenetét az elbukott világ számára. A bűnösnek nyújtott üdvösség volt beszédének állandó tárgya. És most, a kereszten, nehéz haláltusájában ő nem láthatta az Atya engesztelő arcát. Isten elfordult tőle, a legrettenetesebb szenvedés órájában, ezért olyan fájdalom járta át a szívét, amelyet ember felfogni nem képes, mérhetetlen nagyságában megérteni nem tud.

Sátán heves kísértésekkel ostromolta az Üdvözítőt. Jézus tekintete nem hatolt át a sír sötétségén. Egyetlen világító reménysugár sem mutatott a győzelmes feltámadásra. Nem volt semmi biztosítéka arra, hogy áldozatát az Atya elfogadja. Félt, hogy a bűn oly sértő és súlyos lehet, hogy ezáltal örökre elszakad az Atyától. Krisztus olyan lelki félelmet érzett, amely majd minden bűnöst átjár, ha a megváltó kegyelem nem esedezik többé érette. A bűntudat, amely az Atya haragját zúdította rá mint az ember helyettesére, tette oly keserűvé a poharat, melyet kiürített, ez törte meg Isten Fiának szívét.”

(Jézus élete, Golgota c. fejezetből)

Napi ige – A kereszt valódi súlya

„Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk."

(Gal. 3,13)

„Némelyek azt képzelik, hogy Krisztus... bár magán érezte az Atya haragját, mégis szörnyű szenvedésein át is tudta, hogy az Atya szereti Őt és elfogadja, hogy a halál tátongó torkát is tündöklő reménység világította be, s hogy soha el nem hagyta őt az eljövendő dicsőség bizonyossága. Ez súlyos tévedés.
Isteni Urunk emberré válása, megaláztatása és áldozata sokakban nem kelt megdöbbenést. Nem rázza meg jobban lelküket, és nem tesz mélyebb benyomást az életükre, mint bármelyik vértanú halála. A hit mártírjai közül sokan lassú kínzások között szenvedték el a halált, egyeseket pedig keresztre feszítettek. Mennyiben különbözik hát Isten szeretett Fiának a halála az ő haláluktól?


Igaz, hogy a legkegyetlenebb halállal halt meg a kereszten, de ami a testi kínokat illeti, mások is ugyanúgy megszenvedtek szeretetből Őérte. Miért volt akkor borzalmasabb Krisztus halála, mint bárki másé, aki az életét áldozta fel érte? Ha Krisztus szenvedése csakis testi kínokból állt, akkor nem volt gyötrelmesebb a halála, mint sok vértanútársáé.
A testi szenvedés azonban csak elenyésző része volt Isten Fia kínszenvedésének. Őrá a világ bűnei nehezedtek és Atyja haragjának a tudata, amint elviselte a megszegett törvényért járó büntetést. Ez törte meg isteni lelkét. Az sodorta a végső gyötrelmekbe, hogy az Atya elrejtette előle arcát, és az az érzés, hogy szeretett Atyja elhagyta Őt. 

Azt a válaszfalat, amelyet a bűn emel Isten és ember közé, teljes súlyában átérezte a Koponyák hegyének ártatlan szenvedője. A sötétség hatalmai telepedtek rá. Egyetlen reménysugár sem világította be előtte a jövőt... Bár a gonosz angyalok ezrei szorították gyűrűjükbe, a szent angyalok mégsem kaptak engedélyt, hogy harcba szálljanak velük. Nem kaptak engedélyt, hogy vigasztalják a lelkében gyötrődő Isten Fiát... Ekkor szakadtak le ajkáról a szavak: »Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?« A vértanúk halálát nem lehet összehasonlítani Isten Fiának gyötrelmeivel."

(Bizonyságtételek II. kötet, 212, 215. l.)

Napi ige - A kereszthalál előtt

„Bizonyára igazért is alig hal meg valaki, ám a jóért talán csak meg merne halni még valaki. Isten pedig a mi hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt."

(Róma 5,7–8)

„Elérkezett a félelmetes pillanat, amelytől a világ sorsa függött. A mérlegen az emberiség sorsa ingadozott. Krisztus még e percben is visszautasíthatta volna a bűnös emberiségnek szánt kelyhet. Még nem volt késő! Még mindig letörölhette volna forró homlokáról a véres verítéket, és még mindig pusztulni hagyhatta volna az embert istentelenségében. Még mindig mondhatta volna: Viselje a törvényszegő bűnének következményét, én visszamegyek mennyei Atyámhoz. 

Kiissza-e vajon Isten Fia a megaláztatás és a haláltusa keserű poharát? Elszenvedi-e az ártatlan a bűn átkának következményét, hogy a bűnöst megmentse? Reszketve hangzottak sápadt ajkairól e szavak: »Atyám, ha el nem múlhat tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod!«

Háromszor imádkozott így Jézus, háromszor riadt vissza emberi természete az utolsó, mindent megkoronázó áldozathozataltól. Lelki szemei előtt még egyszer elvonult az emberiség történelme. Látta a bűnös sorsát, ha magára hagyná, látta az ember tehetetlenségét, a bűn hatalmát. Elébe tárult az elítélt világ nyomorúsága és jajszava. Szemlélte a világ fenyegető végzetét, és döntött: megmenti az embert, bármilyen áron is. Elfogadja a vérkeresztséget, hogy veszendő emberek örök életet nyerhessenek."

(Jézus élete, A Gecsemáné c. fejezetből)