csütörtök, november 12, 2020

Napi ige – Dolgozzunk a szenvedőkért!

„Minden szenvedésüket ő is szenvedte, szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket, felvette és hordozta őket a régi idők minden napjaiban.”
(Ésa. 63:9)

„Millió és millió ember él a földön, akik még nem hallottak Istenről. Ezeknek is joguk van ahhoz, hogy megismerjék őt. Ugyanolyan joguk van Krisztushoz, mint nekünk. A mi kötelességünk akik megismertük őt, hogy megismertessük az ő nevét, és a segélykiáltásokra feleljünk.

Amikor az evangéliumhirdetés meggyorsításának vagy feltartóztatásának a következményeit mérlegeljük, leginkább csak önmagunk és a világ szempontjából beszélünk erről. Keveset gyondolunk arra a fájdalomra, amit a bűn Istennek, mint teremtőnknek okozott, és okoz máig is. Az egész menny együtt szenvedett Krisztussal az ő haláltusájában. Ez a szenvedés azonban nem akkor kezdődött, amikor Krisztus emberré lett, és nem fejeződött be az ő mennybemenetelével. A kereszt csak nyilvánvalóvá teszi tompa érzékeink számára azt a szenvedést, amit a bűn megfoganásától kezdve okozott Istennek.

Földünk egy nagy kórház, a nyomorúság színhelye. Segítsük Isten művét a mielőbbi befejezéséhez azáltal, hogy munkatársaivá leszünk. »Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik bizonyságul, minden népnek, és akkor jön el a vég« (Mt. 24:14).”

(Nevelés, Az élethivatás c. fejezetből)