TELJES Bizonyságtételek I. kötet

Letöltési lehetőségek:
Ezen bejegyzések pdf-be fűzve: PDF

Szolokmai Adventista Gyülekezet oldaláról:

Bizonyságtételek 1. kötet

Bejegyzéseink online, az 1. kötet, angolul és magyarul:
http://miskolckerak.blogspot.hu/search/label/Bizonyságtételek%20I.%20kötet

Online az Ellen White könyvtár oldalán: http://www.white-konyvtar.hu/konyv/1-bizonysagtetelek-1-kotet



Appendix
As an aid to an understanding of the circumstances which led to the giving of certain testimonies, the following notes have been prepared by the Trustees of the Ellen G. White Publications. {1T 713.1}

Page 116, “Time to Begin the Sabbath”—For a period of about ten years Sabbathkeeping Adventists observed the Sabbath from 6 P. M. Friday to 6 P. M. Saturday. Elder Joseph Bates in his first pamphlet on the perpetuity of the Sabbath of the fourth commandment, published in 1846, had given reasons for the supposed scriptural support for the observance of the Sabbath in this way. He cited the parable of the laborers in the vineyard, the last group of which had been called at “the eleventh hour” of the day and had wrought but one hour. The reckoning was made with them “when even was Come.” Matthew 20:6, 8, 12. Comparing this with Christ’s question, “are there not twelve hours in the day?” He argued that the “even” began with the twelfth hour, or six o’clock, reckoning with equatorial time or the beginning of the sacred year. Respect for his years and experience and his godly life may have been the main reasons for accepting his conclusions without further investigation. {1T 713.2}

Reményik Sándor: Gyógyíts meg!

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!

Nézd: elszárad a fám,

A testem-lelkem fája…

De épek még a gyökerek talán.

A tompa, tunya tespedés alatt,

Gyökereimben: érzem magamat,

És ott zsong millió melódiám.

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!

Hiszen − nem is éltem igazában.

Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,

Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:

Rólam gondolt roppant gondolatod

Torz árnyékaképpen.

Egy kóbor szellő néha-néha

Valami balzsam illatot hozott.

Akkor megéreztem: ez az élet,

S megéreztem a Te közelléted, −

S maradtam mégis torz és átkozott.

Én Istenem, gyógyíts meg engemet.

Én szeretni és adni akarok:

Egy harmatcseppért is − tengereket.

S most tengereket látok felém jönni,

És nem maradt egy könnyem − megköszönni.

Newton és a teremtés

Newton és a teremtés

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”

Az emberiség egyik legnagyobb zsenije Newton, nagyon sokat vitatkozott tudós barátaival a világegyetem és a világ eredetéről, keletkezéséről. Vitáik szinte vég nélküliek voltak, mert Newton kitartott elmélete mellett: a világ létrejötte nem lehet a véletlen műve, az életben tapasztalt csodás elrendeződés azt feltételezi, van valami értelem e mögött. Persze tudós barátai, akik a véletlen, és a „nagy robbanás" elméletét vallották magukénak, szintén erősen érveltek álláspontjaik mellett. 

Newtonnak elege lett ebből és egy olyan tettre szánta el magát, ami azóta is híres. 

Készített egy mozgatható modellt a Naprendszerről, olyat, amit egy kar segítségével lehetett forgatni. Középen a Nap, s körülötte a bolygók, melyek a forgatás következtében szépen forogtak a Nap körül. Amikor eljött a nap, melyen tudós barátaival találkozni szokott, kitette a makettet az előszobába és átment egy másik helységbe. A többiek megérkeztek, mind nagyon elcsodálkoztak a látottakon, s nem győzték dicsérni az alkotást. 

Amikor Newton belépett, rögtön nekiestek és faggatták:

- Ki csinálta ezt?
− Honnan van, hiszen ez fantasztikusan jó modell! - ujjongtak.

Newton így válaszolt:
− Fogalmam sincs! El sem tudom képzelni, hiszen, amikor előbb ebben a szobában voltam, még nem volt itt. De egy érdekes esetre felfigyeltem, míg a másik szobában voltam! Hallottam, hogy innen nagy durranások és zajok hallatszanak, mintha valami nagy robbanás történt volna. Idejöttem és akkor vettem észre én is ezt az alkotást. Nem tudtam másra gondolni, hogy véletlenül keletkezhetett, valami ismeretlen ok következtében.
− Na, ne néz minket ilyen ostobának! − fakadtak ki a tudósok.
− Csak nem képzeled, hogy elhisszük ezt a képtelenséget! Ez nem keletkezhetett magától, ezt valaki készítette. Te voltál?

Newton elmosolyodott és így válaszolt:
− Milyen ostobák vagytok! Kételkedtek abban, hogy ez a modell nem jöhetett így létre, azt állítjátok, valaki készítette. Pedig ez nem más, mint annak a tökéletlen mása, aminek a keletkezését illetőleg nem fogadjátok el az értelem jelenlétét. Ha e modell elkészítéséhez értelem és intelligencia szükséges, akkor miért gondoljátok, hogy az eredetihez, a Naprendszerhez nem szükségeltetett?

B12 vitaminokról vegánoknak

 A Generál Konferencia táplálkozási tanácsának állásfoglalása
Miért fontos a B12-vitamin a vegetáriánusoknak?

A B12 olyan létfontosságú vitamin, amely a vegetáriánusok figyelmének középpontjában van, mivel semmilyen növényi forrásban nem található meg jelentős mennyiségben. Ráadásul a B12-hiány káros hatással lehet a test bizonyos funkcióira. Elengedhetetlen a vörösvértestek normális növekedéséhez és az idegszövetben levő myelinhüvely szintéziséhez.

Melyek a hiány jelei?
A B12-hiány többféleképpen mutatkozik meg. A csontvelő kevesebb vörösvértestet termel, amely közül sok a nagy és fejletlen sejt, s ez vérszegénységhez vezet.
A B12-hiány egyéb jellemzője lehet a paraestesia (végtagok érzéskiesése), járás közben az egyensúly elvesztése, gyengeség és kimerültség, rendszertelen menstruációs ciklusok, valamint pszichiátriai rendellenességek, mint a rossz tájékozódás, depresszió, hangulatváltozás, ingerlékenység, emlékezetkihagyás és elmebaj. A B12-hiány különösen jellemző az idősek körében, akiknél megháborodással és más idegrendszeri betegséggel áll kapcsolatban. Évekig azt hitték, hogy a B12-hiány első jele egyfajta vérszegénység, a nagy méretű, kifejletlen vörösvértestekkel jellemezhető megaloblasztos anémia. Az utóbbi időben a B12-hiányból eredő olyan idegrendszeri károsodásokról is tudunk, amelyek vérszegénység nélkül jelentkeztek a betegnél. A B12-hiány miatt kialakuló idegrendszeri rendellenességek javíthatók voltak B12-vitamin-terápiával. Az idegrendszeri károsodásból való felépülés heteket vagy hónapokat is igénybe vehet, de ha már túl előrehaladott, akkor nem gyógyítható.

Ez minden vegetáriánust érint?

Csak egy Anya?

Csak egy Anya?

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
„Úgy értem - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak ...?”
„Persze, hogy van munkám.”- csattant fel a nő – „Anya vagyok.”
„Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!” hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: „Hivatali Vallató” vagy „Városi Nyilvántartó”.

„Mi a foglalkozása?” - kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak kibuktak belőlem a szavak.
„Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.”
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
„Megkérdezhetem” - kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-, pontosan mit csinál ezen a területen?”
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
„Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen.” (Általában úgy mondom a házban és a házon kívül). „A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány).Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.”
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.

Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.

Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint „csak egy másik Anya”.

Egészséges életmód – A titokzatos szacharin

A szacharin (E 954) a mesterséges édesítőszerek legrégebbi és legközismertebb képviselője. 1879-ben Fahlberg fedezte fel, majd állította elő. A felfedezésben rejlő üzleti lehetőséget megsejtve megindította a tömeggyártást; Németországban 1894-ben évi 33 tonna, 1901-ben már 175 tonna szacharint állítottak elő. Ez idő tájt az élelmiszeripar korlátozás nélkül használta az új édesítőszert gyümölcsszirupok, sütemények, csokoládé, sör és likőrök készítéséhez.
A cukorgyárak érdekelt képviselői azonban nem nézhették tétlenül a szacharin diadalmenetét, és ellenkampányt indítottak különböző orvosi és élelmiszerkémiai érvekkel a tarsolyukban.

Bódás János: Krisztus „szamarai"

Uram, mi, kiket hálás
szolgáddá tett a hit,
hadd legyünk alázatos,
szelíd „szamaraid".

Vonulj be a világba
mirajtunk végre már,
vigyen szét minden tájra
sok millió „szamár":

sok millió hívő szív,
sok millió ajak,
sok kéz, betű vigyen, hogy
mindenütt lássanak,

s a világ minden népe
szórja kincsét eléd:
virágot és hozsánnát,
s szegény, beteg szívét.

Használj föl erre minket,
eljött a pillanat,
e túl okos világban
még sok „szamár" akad,

ki vállalja a szürkék
kockázatos sorát,
nem kér fényes palástot,
sem rangot, koronát,

de bölcsebb, mint a fényes
álkrisztus-paripák,
kik azt hiszek: nekik szól
hozsánna és virág.

Bódás János

1967

Negyedik dimenzió – Martin Kobialka előadása (2006)

Napi ige 2021. január 1–5. KRISZTUSRÓL

 Január 1.

KRISZTUS – EGY AZ ATYÁVAL

 

„A szűz … szül fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

 

„Az Isten dicsőségének ismerete „látható" Jézus Krisztus arcán". Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása", az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő „dicsőségének kiragyogása". Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen „VELÜNK AZ ISTEN". Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”.

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, és kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Ő Isten Igéje volt -–Isten hallhatóvá tett gondolata. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a Te nevedet" – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú" -, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek".

De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész világegyetem tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni", és amelyet végtelen korszakokon át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz a tudomány és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható lesz, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát" (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus annak a jellemét nyilatkoztatta ki, aki az ember számára megközelíthetetlen világosságban lakozik.

Jézusban Istent szemléljük. Jézusra tekintve láthatjuk: Istenünk dicsősége abban áll, hogy adhat. „Semmit sem cselekszem magamtól" - mondta Krisztus. „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek". „Én nem keresem az én dicsőségemet", hanem annak dicsőségét, aki elküldött engem (Jn 8:28; 6:57; 8:50; 7:18). E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért vette el, hogy továbbadja. Így a mennyei udvarokban, a minden teremtett lényért végzett szolgálatában az Atya élete árad ki mindenekhez a szeretett Fiún keresztül, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét. 

(Jézus élete 19-21.)

 



Január 2.

EGY ISTENTŐL KÜLDÖTT TANÍTÓ

 

„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, … hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal 4:4-5)

 

Krisztus első eljövetelének idején sötétség borította a földet, és sűrű sötétség a népeket. Az Igazság lenézett a mennyből, és sehol sem látta az ő képének visszatükröződését. Lelki sötétség telepedett meg a vallásos világon, és ez a sötétség majdnem egyetemes és teljes volt.

Minden azt hirdette a földön, hogy sürgető a szükség egy Istentől küldött Tanító iránt – egy Tanító iránt, akiben az isteni és az emberi egyesül. Elengedhetetlen volt, hogy Krisztus emberi formában jelenjen meg, és az emberiség élére álljon, hogy felemelje az elesett emberi lényeket. Egyedül így lehetett kinyilatkoztatni Istent a világnak.

Krisztus önként vállalta, hogy félreteszi a királyi ruháját és koronáját, és eljön erre a földre, hogy megmutassa az embereknek, hogy mivé válhatnak az Istennel együttműködve. Eljött, hogy világítson a sötétségben, hogy eloszlassa a sötétséget az Ő jelenléte fényességével. Az Atya és a Fiú tanácskozva eldöntötték, hogy Krisztusnak csecsemőként kell a világra jönnie, és azt az életet kell élnie, amit az embereknek is kell élni gyermekkortól férfikorig, hordozva a próbákat, amiket nekik kell hordozni, és ugyanakkor bűntelen életet kell élnie, hogy az emberek lássák Őbenne annak a példáját, amivé válhatnak, és hogy ismerje tapasztalatból, hogy hogyan segítse őket a bűn elleni küzdelmükben. Ő megpróbáltatott és megkísértetett, amint az ember is próbáknak és kísértéseknek van kitéve. Azt az életet, amit Ő élt ezen a világon, az ember is élheti, az Ő ereje által és az Ő útmutatása alapján.

Pátriárkák és próféták megjövendölték egy kiváló Tanító eljövetelét, akinek a szava legyőzhetetlen hatalommal és tekintéllyel lesz felruházva, aki azért jön el, hogy hirdesse a szegényeknek az evangéliumot, és az Úr kedves esztendejét, s hogy ítéletet tartson a földön. Szigetek vártak az ő törvényére, népek jöttek az ő világosságához, és királyoknak a neki feltámadt fényességhez. Ő volt a „szövetségnek követe,” és az „igazság Napja.” …

És „amikor eljött az időnek teljessége, Isten kibocsátotta az ő Fiát.” …A mennyei Tanító eljött. Ki volt Ő? Nem kevesebb, mint maga az Isten Fia. Istenként jelent meg, de ugyanakkor az emberi nemzetség Idősebbik Bátyjaként.

(Az Idők Jelei, 1905. Május 17.)

Aszerint élt, amit tanított… Az volt, amit tanított. Szavai nem csak saját élettapasztalatának, hanem saját jellemének is kifejezői voltak. Nem csak tanította az igazságot, hanem Ő maga volt az igazság. Ez adott erőt az Ő tanításainak. 

(Nevelés, 78-79.)

 

 

Január 3.

KRISZTUS FELÁLDOZTA ÖNMAGÁT ÉRTÜNK

 

„Látjuk Jézust, aki kisebbé tétetett az angyaloknál a halál elszenvedéséért, dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.” (Zsid 2:9)

 

Az Úr tisztának és szentnek teremtette meg az embert. De Sátán félrevezette; elferdítette az elveit és megrontotta az elméjét, rossz csatornába terelve a gondolatait. Az ő célja az volt, hogy teljesen romlottá tegye a világot.

Krisztus látta az ember félelmetes veszélyét, és elhatározta, hogy megmenti önmaga feláldozása által. Hogy megvalósíthassa az Ő szeretetének célját az elesett faj érdekében, Ő csontunkból való csonttá és testünkből való testté lett. „Amint a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak; hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak… Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.”

Arra volt szükség, hogy a Szentlélek közreműködése által egy új szellemi és lelki erő alapelvét ültessék az emberbe, hogy az istenivel való egyesülés által eggyé váljon Istennel. Krisztusnak – a Megváltónak és Helyreállítónak – kellett megszentelni és megtisztítani az ember gondolkodását, hogy így olyan erővé tegye azt, ami más elméket is Őhozzá vonz. Az Ő célja az, hogy az igazság felemelő és megszentelő ereje által az embereket nemességgel és méltósággal ajándékozza meg. Ő vágyakozik arra, hogy a gyermekei az Ő jellemét nyilvánítsák ki, az Ő befolyását érvényesítsék, hogy mások értelme is összhangba kerülhessen az Ő gondolataival.

Krisztus a mi bűneink miatt messze eltávolodhatott volna tőlünk, de ahelyett, hogy távolabbra ment volna, Ő eljött és közöttünk lakott, telve az istenségnek egész teljességével, hogy egy legyen velünk, hogy az Ő kegyelme által elérhessük a tökéletességet. A szégyen és szenvedés halálával megfizette a váltságdíjat. A legmagasabb kiválóságból érkezett, az isteni természetét emberi természetbe öltöztette, alászállva lépésről lépésre a megaláztatás legnagyobb mélységeibe. Semmilyen mérce sem képes lemérni az Ő szeretetének mélységét…

Csodálkozom azon, hogy hitvalló keresztények nem ragadják meg az isteni erőforrásokat, és hogy nem látják tisztábban a keresztet, mint ami a megbocsátás és megkegyelmezés közvetítője; az eszköz, ami az ember büszke, önző szívét közvetlen érintkezésbe hozza a Szentlélekkel, hogy Krisztus gazdagságát kitölthesse az elmébe, és az ember a Lélek kegyelmével legyen felékesítve, hogy így Krisztus eljuthasson azokhoz, akik nem ismerik Őt. 

(Az Idők Jelei, 1902. Szeptember 24.)

 

 

Január 4. 

KRISZTUS LÁT EL BENNÜNKET ÉLŐ VÍZZEL

 

„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felállt Jézus és kiáltott, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Jn 7:37-38)

 

A pap … azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megsújtására emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Ott az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát, hogy üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta elpusztítani, de a megsújtott sziklából élő víz folyt. Amint Jézus így beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: „Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)

Jézus ismerte a lelki szükségleteket. Pompa, gazdagság, tisztesség nem elégítheti meg a szívet. „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám". Ugyanolyan szívesen fogadja a gazdagot, a szegényt, a magas és alacsony sorsút is. Ígérete szerint könnyít a megterhelt lelken, megvigasztalja a szomorkodót, reményt önt a csüggedőbe. Jézus hallgatói közül sokan gyászolták szertefoszlott reményeiket, másokat titkos bánat emésztett, sokan világi dolgokkal, emberi dicséretekkel akarták kielégíteni szüntelen vágyakozásukat, de amikor mindent megnyertek, rájöttek, hogy vesződségeikkel csak egy repedezett kutat szereztek, melyből nem olthatják szomjukat. Elégtelenül, szomorúan álltak az örömteli színtér csillogása közepette.

A hirtelen kiáltás – „ha valaki szomjúhozik" – kizökkentette őket szomorú elmélkedésükből, és amint hallgatták az ezután következő szavakat, új reménység gyúlt szívükben. A Szentlélek megelevenítette előttük a jelképet, amíg meg nem látták benne az üdvösség mérhetetlen ajándékát. Krisztus kiáltó szava ma is hangzik a szomjazó lélekhez, és még nagyobb erővel hív minket, mint azokat, akik a templomban, az ünnep utolsó napján hallották. 

A kút mindenki számára nyitva áll. A menny felajánlja a fáradt, megterhelt lelkeknek az örök élet üdítő vizét. Jézus még mindig kiáltja: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék.” „Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen" (Jel 22:17). „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14). 

(Jézus élete, 454.)

 

 

Január 5.

KRISZTUS KÖNYÖRÜLETE NEM ISMERT HATÁRT

 

„Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” (Mt. 8:17)

 

A mi Urunk Jézus Krisztus eljött erre a világra, hogy az ember szükségletének fáradhatatlanul szolgáljon. „Ő vette el a mi erőtlenségünket, és Ő hordozta a mi betegségünket" (Mt. 8:17), hogy az emberiségnek minden szükségében a segítségére legyen. Eljött, hogy elvegye a betegség, nyomorúság és a bűn terheit. Az volt a küldetése, hogy teljesen helyreállítsa az embereket, hogy egészséget, békességet és tökéletes jellemet ajándékozzon nekik.

Különféle körülmények között élő és különféle igényű emberek fordultak Hozzá segítségért, mégis senki sem távozott úgy, hogy ne kapott volna segítséget Tőle. A gyógyító erő folyama áradt belőle és az emberek meggyógyultak testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

A Megváltó munkája nem volt helyhez vagy időhöz kötve. Könyörülete nem ismert határt. Gyógyító és tanítói munkássága olyan nagy méreteket öltött, hogy Palesztinában nem volt elég nagy épület, amely a köréje gyűlt tömeget befogadhatta volna. Galilea zöldellő domboldalai, az országutak, a tengerpart, a zsinagóga és minden hely, ahová a betegeket vinni tudták - az Ő kórházává alakult. Minden nagy- és kisvárosban, faluban, amerre járt, a szenvedőkre helyezte kezét és meggyógyította őket. Ha bárhol az Ő üzenetének befogadására készséges szíveket talált, a mennyei Atya szeretetének bizonyosságával vigasztalta őket. Egész nap szolgálatára állt azoknak, akik hozzá jöttek; este pedig azoknak szentelte figyelmét, akiknek napközben fáradozniuk kellett, hogy családjukat el tudják látni.

Jézus hordozta az emberiség megmentése felelősségének óriási terhét. Tudta, hogy mindenki elvész, ha nem következik be határozott változás az emberiség alapelveiben és céljaiban. Ez volt az Ő lelkének terhe, és senki sem tudta felbecsülni, értékelni a Rá nehezedő súlyt. Magányosan járt gyermekkorában, ifjúkorában és felnőttként is… Naponta érték a megpróbáltatások és a kísértések, napról napra kapcsolatba került a gonosszal és látta hatalmát azokon, akiket megáldani és megmenteni akart. Mégsem vallott kudarcot és nem csüggedt el.

Mindig türelmes és derűs volt, és a szenvedők az élet és a békesség követeként üdvözölték Őt. Látta a férfiak, nők, gyermekek és ifjak szükségleteit és így hívta őket: „Jöjjetek hozzám!"… Amint keresztülhaladt a városokon, olyan volt, mint egy eleven forrás, ami életet és örömet áraszt. 

(Az evangélium szolgái 41-43.)

A piramisok titkainak leleplezése

A Nagy Piramis építésének titka

A film nem bibliai alapú, de aki ismeri a Bibliából az özönvíz előtti világot, olvasta a Pátriárkák és Próféták c. könyvet, annak nagyon érdekes lesz!

„Az özönvíz előtti világ - gonoszsága ellenére - nem a tudatlanság és civilizálatlanság kora volt, ahogy azt gyakran gondolják. Alkalmat adott nagyszerű erkölcsi és értelmi képességek megszerzésére. Kiváló fizikai és szellemi értékek birtokosai voltak az akkori világ lakói, és páratlan lehetőségük volt arra, hogy vallási és tudományos ismeretekhez jussanak. Tévedés azt feltételezni, hogy mivel az emberek magas kort éltek meg, értelmileg későn értek. Szellemi képességeik hamar kifejlődtek, és azoknak, akik félték Istent és akaratával összhangban éltek, tudásuk és bölcsességük élethossziglan fejlődött. Ha korunk egyik-másik hírneves tudósát az özönvíz előtt élt hasonló korú emberek mellé állíthatnánk, a mai ember szellemileg és fizikailag sokkal gyengébbnek tűnne. Amint az emberek kora csökkent, és fizikai erejük alább hagyott, szellemi teljesítményük is kevesebbedett. Ma vannak, akik húsztól ötven évig tanulásra szentelik magukat, és a világ csodálja tudásukat. De milyen korlátozottak ezek az eredmények azoknak az embereknek a tudásához viszonyítva, akiknek a szellemi és fizikai képességeik századokon át fejlődtek!

  Az igaz, hogy korunk népe élvezheti elődei tudásának áldásait, a kiváló koponyák, akik terveztek, tanultak és írtak, visszahagyták művüket az utánuk jövőknek. Ami az emberi tudást illeti, még így is sokkal kedvezőbb helyzetben voltak azok a régi időkben élt emberek! Évszázadokon át köztük volt az, akit Isten a maga képére formált; akit Isten tanított meg az anyagi világra vonatkozó mindenféle bölcsességre. Ádám a Teremtőtől tudta meg a teremtés történetét. ő maga tanúja volt kilenc évszázad eseményének; és átadta tudását leszármazottainak. Az özönvíz előtt élő embereknek nem voltak könyveik, írott feljegyzéseik, de nagy fizikai és szellemi képességeik folytán jó volt a memóriájuk. Fel tudták fogni és észben tudták tartani azt, amit hallottak, és torzítás nélkül továbbadni utódaiknak. Évszázadokon át egyidejűleg hét generáció élt a földön. Alkalmuk volt együtt tanácskozni, és mindenki hasznosíthatta a többiek tudását és tapasztalatait.

  Azóta sem volt az embernek olyan alkalma Istent művein keresztül megismerni, mint abban a korban. Az egyáltalán nem a vallási sötétség korszaka volt, hanem a világosságé. Az egész világnak alkalma nyílt arra, hogy tanuljon, és azokat, akik Istent félték, Krisztus és az angyalok is oktatták. Az igazság néma tanújaként Isten kertje velük volt, és századokon át az emberek között is maradt. A Paradicsom kéruboktól őrzött kapujában látható volt Isten dicsősége, és ide jöttek az első istenimádók. Itt állították fel oltárukat, és mutatták be áldozataikat. Ide hozta áldozatát Kain és Ábel, és Isten alászállt, hogy találkozzon velük. "

(Ellen White: Pátriárkák és próféták - Séth és Énókh c. fejezet)

Lament – Siralom

Evangeline Paterson:   

                                          Siralom                                                         

Sírj , sírj azokért,
Akik buzgók az Úrért,
Fejüket feltartják,
És szívük hideg.
Hangjukat hallatják
Utcákon, tereken át,
Fennszóval kiáltanak.
De eltörik a megrepedt nádat,
A pislogó gyertyabelet kioltják.

Sírj, sírj, ne a taposottért,
(Mert az ő sírásuk felhat az égig,
és az Úr megtartja mind.)
Hanem sírj, sírj a taposókért.

Mert amikor jő az Úr,
A völgyek énekelnek,
És tapsolnak a hegyek,
Fények ragyognak mindenütt.

Akkor nyílik meg szemük,
Kietlen pusztán
elhagyatva, elhamvadva.
A kioltott gyertyabél szaga
keserűn hat orrukba,
Lábukat felsérti egyre
az összetört nád…
Fa, szalma, tarló és fű nem fakad,
Elszállnak a madarak.

Sírj, sírj azokért,
Akik kietlen pusztát hagynak
az Úr nevében.

„Lament”

By Evangeline Paterson
Weep, weep for those
Who do the work of the Lord
With a high look
And a proud heart.
Their voice is lifted up
In the streets, and their cry is heard.
The bruised reed they break
By their great strength, and the smoking flax
They trample.

Weep not for the quenched
(For their God will hear their cry
And the Lord will come to save them)
But weep, weep for the quenchers

For when the Day of the Lord
Is come, and the vales sing
And the hills clap their hands
And the light shines

Then their eyes shall be opened
On a waste place,
Smouldering,
The smoke of the flax bitter
In their nostrils,
Their feet pierced
By broken reed-stems…
Wood, hay, and stubble,
And no grass springing.
And all the birds flown.

Weep, weep for those
Who have made a desert
In the name of the Lord.

– Evangeline Paterson, “Lament,” Deep Is the Rock (Elms Court: Arthur H. Stockwell Limited, 1966).

David Gates: Istennel járni – egy átadott élet tapasztalatai

Az Adventvideó egykori felvétele