kedd, szeptember 29, 2020

Napi ige – Hit és Krisztus

„Jézus pedig mondta néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltva, könnyhullatással mondta: Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!”
(Mk. 9:23–24)

„»Ha tehetsz valamit, légy segítségül nekünk, könyörülvén rajtunk!« Milyen sok bűnterhelt lélekben visszhangzott ez az ima azóta is. Valamennyinek szól a szánakozó Üdvözítő válasza: »Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.« 

A hit kapcsol össze bennünket a mennyel és áraszt erőt, hogy megküzdjünk a sötétség hatalmaival. Krisztusban olyan segítőről gondoskodott számunkra az Atya, aki által legyőzhetjük minden bűnös hajlamunkat, ellenállhatunk minden kísértésnek, bármily erős legyen is az. Sokan úgy érzik, hogy nincs hitük, és ezért távol maradnak Krisztustól. Bárcsak azt tennénk, hogy tehetetlenségük tudatában belekapaszkodnak az irgalmas Üdvözítőbe! Ne önmagukra, hanem Krisztusra tekintsenek! 
Ő, aki a betegeket meggyógyította, a démonokat kiűzte, ma is ugyanaz a hatalmas megmentő, aki itt, ezen a földön járt. 
A hit Isten Igéje által van. Ezért, ragadd meg Jézus ígéretét: »Azt, aki énhozzám jön, én semmiképpen ki nem vetem« (Jn. 6:37). Vesd hát magad a lábához ezzel a kiáltással: »Hiszek, Uram! légy segítségül az én hitetlenségemnek!« El nem veszhetsz, míg így teszel, soha, soha!”

(Jézus élete, Szolgálatra készen c. fejezetből)