péntek, június 06, 2014

Úrvacsoraosztás

ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET 2014. június 7-én, SZOMBATON 10.30 ÓRAKOR A MISKOLC, FÜZES UTCA 5. SZÁM ALATTI IMATERMÜNKBEN.
SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!
(előtte 9.00 órakor bibliatanulmány, arra is)

Míg a keresztség a megtérés vagy újjászületés lelki törvényszerűségeit ábrázolja, az úrvacsora a megszentelődését. 
Két része van: a lábmosás és a szent jegyek kiosztása. 
A lábmosást éppolyan "szereztetési igékkel" rendelte el Jézus, illetve tette ismételendő, szent, jelképes cselekménnyé a tanítványai számára, mint a kenyér és a pohár szétosztását (Jn. 13:14-1517). A lábmosás szükséges lelki előkészület a Krisztussal való szövetség megújításához, ami a szent jegyek magunkhoz vétele által történik (Jn. 13:8/bMt. 26:26-28). A lábmosás a bűnök lemosásának a jelképe, mint a keresztség, azaz az Istennel és egymással való bűnrendezés szimbóluma és felkínált lehetősége. Jézus világossá tette, hogy a lábmosás a keresztségben történt megtisztuláshoz kapcsolódik, annak mintegy a szükséges folytatása. Az egyes életszakaszok naponként el nem rendezett törvényszegéseinek és a konkrét törvényszegésként meg nem határozható "titkos bűneinek" az eltávolítására szolgál a keresztség utáni időben (Jn. 13:10Zsolt. 19:13). 
A szent jegyek - a kovásztalan és megtört kenyér, valamint az erjedetlen és kitöltött szőlőlé - Krisztus bűntelen földi életét és keresztáldozatát ábrázolják (I. Kor. 5:6-811:24Mt. 26:28). Krisztus példája szerint először hálát adunk ezekért, ami Krisztus igaz élete és áldozati halála valódi értékelésére tanít, a Megváltó iránti hála és szeretet felélesztését kívánja munkálni. A szent jegyek "evése és ivása" pedig a győzelmes élet titkára tanít, amire Krisztus áldozata minden tanítványt elkötelez. A titok: a Krisztus igaz életéről és áldozati haláláról szóló igékkel való naponkénti "táplálkozás", ami "lélek és élet" (Jn. 6:53-5456-5763), ami igaz életet eredményez. 
Az úrvacsora rámutat a végcélra is: a Megváltó Jézussal való személyes találkozásra az ő visszajövetelekor, "a Bárány mennyegzői vacsoráján" (I. Kor. 11:26Mt. 26:29Jel. 19:9). Ezért az úrvacsora a bűntől való belső megtisztulás, az "első szeretet"-ben való megújulás és a végső reménységben való újbóli megerősödés boldog tapasztalata a keresztény ember számára (Mt. 26:30).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése