(II.Kor. 9,15)
„Isten Fia megkezdte az ember üdvösségéért való terv teljesítését, tudva minden lépést, amelyet meg kell tennie, és mind lejjebb szállva annak érdekében, hogy engesztelést szerezzen a bűnei miatt megterhelt, nyögve sóhajtozó világnak. Micsoda megalázkodás! Ámulatba ejtette az angyalokat.
Nyelv nem írhatja le, a képzelet nem ragadhatja meg: az örök Ige beleegyezett abba, hogy testté legyen; Isten emberré lett. De még ennél is alább szállt: mint embernek meg kellett aláznia magát, hogy elviselje a sértést, a szidalmazást, a szégyenletes vádakat és a durva bántalmazást.
Nem volt elegendő meghalnia, hogy szembetalálkozzon a megszegett törvény ítéletével, szükséges volt, hogy szégyenletes halállal haljon meg. Önmaga felől mondja a próféta által: »nem fedeztem be arcomat a gyalázat és a köpdösés elől« (Ésa. 50,6).
Mint helyettes, az ember helyére állt, aki árulóként és lázadóként kerül a törvény ítélete alá. Ennélfogva Krisztus gonosztevőként halt meg a hitszegők helyett, úgy, hogy isteni lelkére halmozódott azok minden bűne. »A bűnösök közé számláltatott« (Ésa. 53,12).
A bűnös, elítélt emberért történt a menny Fenségének minden megalázkodása. Lejjebb és lejjebb szállt megalázottságában, hogy kiemelje az embert erkölcsi lealacsonyodottságából, míg végül már nem volt nagyobb mélység, amit elérhetett volna."
A bűnös, elítélt emberért történt a menny Fenségének minden megalázkodása. Lejjebb és lejjebb szállt megalázottságában, hogy kiemelje az embert erkölcsi lealacsonyodottságából, míg végül már nem volt nagyobb mélység, amit elérhetett volna."
(1901. 141. sz. kézirat)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése