(II.Móz. 15,2. 13)
„Amikor Isten kiszabadítja lelkünket a bűn bilincséből, akkor a Vörös-tengernél történt szabadításnál is sokkal nagyobb szabadításban részesít. Ekkor nekünk is dicsérnünk kell az Urat teljes szívünkkel és lelkünkkel az Ő nagy csodáiért, amelyeket »az emberek fiai iránt« tesz (Zsolt. 107,8).
Azok, akik tudják, hogy csak Isten nagy kegyelméből élnek és ebben a kegyelemben lakoznak, nem feledkeznek meg Isten egyetlen ajándékáról sem, és boldogan zengnek dicséretet az Úrnak. A naponkénti áldások, amelyeket Isten kezéből kapunk, mindenekfelett pedig Jézus áldozata, amely elhozta nekünk a boldogságot és elérhetővé tette számunkra a mennyet, állandó hálára késztessen bennünket.
Végtelen nagy könyörületet és páratlan szeretetet nyilvánított Isten irántunk, elveszett bűnösök iránt azzal, hogy összekapcsolt bennünket önmagával, és különleges tulajdonává, drága kincsévé tett minket. Megváltónk igen nagy áldozatot hozott értünk bűnösöketért, hogy Isten gyermekeinek mondhasson. Dicsérnünk kell Istent azért az áldott reménységért, amelyet a megváltás nagy tervének ismerete ébresztett a szívünkben. Dicsérnünk kell Istent mennyei örökségünkért és nekünk szóló gazdag ígéreteiért. Mindenekfelett pedig azért kell hálát adnunk, mert Jézus felment a mennybe, hogy közbenjárjon érettünk Istennél."
(Pátriárkák és próféták, A kivonulás c. fejezetből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése