csütörtök, június 11, 2020

ISTEN MINDEN EGYHÁZTAGOT MISSZIONÁRIUSNAK HÍV EL

ISTEN MINDEN EGYHÁZTAGOT MISSZIONÁRIUSNAK HÍV EL



„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket." 
(1Pt 2:9) 

A Szentlélek, Krisztus képviselője, a gyengének erőt ad, hogy előre haladhasson a győzelem felé. Isten megszervezte eszközeit, hogy minden embert hozzá vonzzanak. Sokakat küld ki az ő munkájába, akiket kézrátétellel nem szenteltek fel. Isten válaszol az ilyen munkamódszer elleni kifogásokra, még mielőtt azokat felvetették volna. Ő látja kezdettől fogva a véget. Ismer és előre lát minden szükségletet és gondoskodik az emberről minden veszélyes helyzetében. Ha a véges ember, akit megbíz a munkával, nem torlaszolja el az utat, akkor Isten küld munkásokat szőlőjébe.

Minden megtért léleknek ezt mondja: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek." (Mk 16:15) Nem szükséges, hogy az Úr először leüljön a földi elöljárókkal, és érdeklődjék azok felől, akik nyilván az ő munkájára készülnek: „Megengeditek, hogy kiválasztott embereim együtt dolgozzanak veletek lelki szőlőskertem egyes részlegeiben?" Mennyei trónjától csak néhány lépésnyire adta ki Krisztus a megbízatást tanítványainak, és ma is misszionáriusnak tekinti mindazokat, akik hisznek az ő nevében.
Jézus azt szeretné, ha minden lelkész, akinek szent megbízatást adott, emlékeznék rendeléseire, felmérné a munka nagyságát, és Jézus sokakra − akikre ez tartozik − rábízná a kötelességet, hogy prédikálják az evangéliumot a világnak. „Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve." (Lk 24:46-47)

Isten ereje kísérte azokat, akik hirdették az evangéliumot. Ha azok, akik azt vallják, hogy élő tapasztalatot szereztek Isten dolgaiban, elvégeznék Istentől rendelt kijelölt feladatukat, akkor az egész világot figyelmeztetni tudnánk és az Úr Jézus visszatérhetne világunkba hatalommal és nagy dicsőséggel. 
(Home Missionary, 1896. augusztus 1.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése