hétfő, október 05, 2020

EGY AKARATTAL

EGY AKARATTAL

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak."
(ApCsel 2:1) 

A Lélek ígérete ugyanúgy érvényes ma is, mint az első tanítványok idejében. Hatalma által Isten ma ugyanúgy fogja adományozni férfiaknak és nőknek, ahogyan adományozta Pünkösdkor azoknak, akik hallották a megváltás üzenetét. Lelke és kegyelme készen áll már ebben az órában is azok számára, akik érzik az ő szükségüket és szaván fogják Őt.
Az Írás szerint amikor a tanítványok tökéletes egységre jutottak, amikor többé nem versengtek a legmagasabb helyért, akkor töltetett ki rájuk a Szentlélek. Egy akarat uralta őket. Minden különbség megszűnt közöttük. A Lélek kiáradása után képviselt bizonyság pedig ma is ugyanaz. Jegyezzük meg ezeket a szavakat: „A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt." (ApCsel 4:32) Annak Lelke, aki meghalt, hogy a bűnösök élhessenek, a hívők teljes gyülekezetét megelevenítette.

A tanítványok nem magukra kérték az áldást. A lelkek terhének súlyát érezték. Az evangélium eljutott a föld végső határáig és ők igényelték a Krisztus által megígért hatalom adományát. Így töltetett ki a Szentlélek és ezrek tértek meg egy nap alatt.
Ez ma is lehetséges. A keresztények hagyják el a széthúzást és adják át magukat Istennek, hogy megmentsék az elveszetteket. Kérjék hittel a megígért áldást és meg is kapják. Az apostolok idejében a „korai eső" volt a Lélek kitöltetése, melynek dicsőséges volt az eredménye. De a késői eső még bőségesebb lesz.

Milyen ígéret szól azoknak, akik az utolsó napokban élnek? 
„Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked!" (Zak 9:12) 
„Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn." (Zak 10:1) 
(Testimonies, 8. kötet, 20-21. oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése