szombat, október 24, 2020

ÁLLANDÓ KAPCSOLAT

ÁLLANDÓ KAPCSOLAT

Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni."

(Lk. 18:1)

Tapasztalataink egyetlen területén sem nélkülözhetjük az első lépéshez szükséges segítséget. A végidőben szükségünk van a korai eső áldására. Azonban önmagában ez nem elegendő. Mialatt a korai eső áldásait élvezzük, nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy késői eső nélkül - mely megérleli a gabonát - az aratás nem végezhető be, és így a magvető munkája is hiábavalóvá lett. Az első lépéshez és a haladás minden mozzanatához az isteni kegyelem szükséges. 

Odafent nincs hely számunkra, ha továbbra is figyelmen kívül hagyjuk Jézus kéréseit. Sohasem szabadna ezekről elfelejtkeznünk. „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra..." (Lk 21:36) A mennyel való kapcsolat minden perce szükséges fejlődésünkhöz. Lehet, hogy már részesültünk a Lélek ajándékában, de ima és hit által állandóan kérnünk kell a Lélek erejét. Ez sohasem fogja kimeríteni erőnket. Ha nem törekszünk előbbre, és nem fogadjuk be a korai és késői eső áldásait, elveszíthetjük lelkünket, és a felelősség minket terhel. 

Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején!" (Zak 10:1) Ne ülj megelégedéssel, hogy az eső majd úgyis fog hullani a maga idejében! Kérd! Az elvetett mag nem pihen meg a gazdával együtt, hanem növekszik és tökéletesedik. Egyedül az Úr érlelheti be az aratást. De Ő az ember közreműködését is igényli. Az Úr munkája megköveteli tőlünk az értelmes munkát és hitünk gyakorlását. Az Úr kegyelmét teljes szívünkkel kérnünk kell, mert a tőle küldött eső hamarosan ideér. 

Meg kell ragadnunk minden alkalmat arra, hogy bekerüljünk az áldást hozó csatornába. Krisztus mondta: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20) 
Az egyházi összejöveteleken, így a tábori alkalmakon, az otthoni gyülekezet alkalmain, és minden olyan alkalmon, ahol személyes munka folyik a lelkekért, az Úr kijelölt alkalmai arra, hogy nekünk adja a korai és késői eső áldásait.
(Review and Herald, 1897. március 2.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése