vasárnap, október 25, 2020

IGAZI MEGBECSÜLÉS

IGAZI MEGBECSÜLÉS

És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, ahol egybegyűltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala."

(ApCsel. 4:31) 

Az apostolok idejében a Szentlélek kitöltése volt a „korai eső". Ennek eredménye csodálatos volt. De a „késői eső" még bőségesebb lesz. 
Hogyan is szól az ígéret ezen utolsó napokban élők számára? 
Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked!" (Zak 9:12) 
Kérjetek esőt az Úrtól, a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn." (Zak 10:1) 

Krisztus megígérte, hogy a Szentlélek isteni befolyása követőivel lesz a világ végéig. De néhányan nem értékelték annyira ígéretét, mint kellett volna és a beteljesedését nem értették meg úgy, ahogyan kellett volna. Tehetség, kitartás, ékesszólás, és minden természetes vagy elsajátított adottság felhasználható, de a Szentlélek jelenléte nélkül az Úr egyetlen szívet sem tudna elérni, egyetlen bűnös sem lenne megnyerhető Krisztusnak. Mikor követői kapcsolatba kerülnek Vele, mikor a Szentlélek ajándékait bírják, még a legelesettebbnek és legtudatlanabbnak a szívét is isteni erő járja át. Az Úr így tudja őket felhasználni, hogy dicsőségének közvetítői legyenek az egész Világegyetem előtt.

Amiképpen a tanítványok is elnyerték az isteni ajándékot − a Szentlélek erejét −, hasonlóképpen ma is minden igazi istenkereső megkaphatja. Ez a hatalom elég ahhoz, hogy biztosak lehessünk üdvösségünkben, és felkészülhessünk az isteni igazságszolgáltatásra. Krisztus szeretne átnyújtani egy áldást, mely szentekké fog bennünket tenni. „Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék." (Jn 15:11) 
A Szentlélekben való öröm egészség a testnek és életet ad. A Szentlélek odaadásával az Úr az egész világ gyógyítója és éltetője. 
(Sings of the Times, 1910. március 15.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése