Mi a Biblia?
A „Biblia” görög szó, amelynek jelentése: könyvek. Arra utal ez az elnevezés, hogy a Biblia tulajdonképpen egy iratgyűjtemény, 66 írásművet tartalmaz, amelyeket bibliai könyveknek nevezünk.
A 66 irat közül 39 eredetileg héber (egy egészen kis része arám) nyelvű, és Izráel népe körében keletkezett az i. e. XV. századtól az i. e. IV. századig. A Bibliának ezt az első részét Ószövetségnek (vagy Ótestamentumnak) nevezzük.
A többi 27 irat az őskeresztény egyház körében keletkezett az i. sz. I. század folyamán, eredetileg görög nyelven. Ebben az időben a görög volt az első számú világnyelv a Római Birodalom területén. A Biblia második részét Újszövetségnek (vagy Újtestamentumnak) nevezzük.
Három dolog kapcsolja össze ezeket az iratokat egy egységes könyvvé:
E három dolog révén a legtermészetesebb módon összetartozó iratgyűjteménnyé, egy könyvvé alakult a 66 irat.
Izráel népe egységesen kánonikusnak, azaz Istentől ihletettnek ismerte el az Ószövetség 39 iratát. Ugyanezt tette az őskeresztény egyház is, mind az ószövetségi iratgyűjteményre, mind pedig a 27 újszövetségi iratra nézve.
A keresztény egyházak között rendkívül sok különbség és tanbeli ellentét van, de a Biblia egy, valamennyi keresztény felekezet számára. A bibliai iratok olyan egyértelműen hitelesítik egymást, annyira nyilvánvaló egymással való egybetartozásuk és minden más vallásos irodalomtól való különbözésük, hogy még az egyébként olyannyira tévelygő és esendő egyház is felismerte és elismerte egységüket és kizárólagos jelentőségüket.
Ésaiás próféta könyvében találjuk „az Úr könyve” kifejezést (34:16), amely nem csupán Ésaiás könyvére alkalmazható, hanem a teljes prófétikus iratgyűjteményre is. Ez a Biblia legszebb, legtalálóbb meghatározása. Megfelel a Biblia saját önvallomásának, és kifejezi a Szentírás felől vallott hívő, keresztény meggyőződést.
A Biblia „az Úr könyve”, azaz Isten könyve, az ő üzenetét tartalmazza az emberiség számára.
A keresztény egyházak között rendkívül sok különbség és tanbeli ellentét van, de a Biblia egy, valamennyi keresztény felekezet számára. A bibliai iratok olyan egyértelműen hitelesítik egymást, annyira nyilvánvaló egymással való egybetartozásuk és minden más vallásos irodalomtól való különbözésük, hogy még az egyébként olyannyira tévelygő és esendő egyház is felismerte és elismerte egységüket és kizárólagos jelentőségüket.
Ésaiás próféta könyvében találjuk „az Úr könyve” kifejezést (34:16), amely nem csupán Ésaiás könyvére alkalmazható, hanem a teljes prófétikus iratgyűjteményre is. Ez a Biblia legszebb, legtalálóbb meghatározása. Megfelel a Biblia saját önvallomásának, és kifejezi a Szentírás felől vallott hívő, keresztény meggyőződést.
A Biblia „az Úr könyve”, azaz Isten könyve, az ő üzenetét tartalmazza az emberiség számára.
A Biblia szöveghűsége
A Biblia szövege bámulatos módon sértetlen és azonos maradt az évszázadok, sőt évezredek folyamán, a sok történelmi viszontagság és a gyakori kézi átmásolás ellenére. Az 1947-ben felfedezett holt-tengeri kéziratok, és a múlt század második felétől fogva ismertté vált, ősi újszövetségi kéziratok egyértelmű bizonyságot szolgáltattak erről.
A holt-tengeri kézirat-leletek azért különösen fontosak, mert az Ószövetség addig ismert legrégibb héber kézirata az i. sz. XI. századból való volt, a megtalált kéziratok pedig i. e. I–II. századiak voltak. Így megállapítható lett, hogy mintegy ezer év alatt változott-e a szöveg és mennyiben:
„Már régóta folyt a tudósok között a vita a maszorétikus szöveg (ez a mi Bibliánkban található szöveg) hitelességéről… Az Ésaiás-tekercs szövege (amit az egyik, Holt-tenger menti barlangban találtak), a maszorétikus szöveget annyira igazolta, hogy ez túlszárnyalta a legmerészebb reményeket is… A pontos összehasonlítás a maszorétikus szöveggel a barlangi tekercsnél csak öt szó mínuszt eredményezett, s mind egy helyről hiányzott: a 41. fejezetben, mégpedig a 11. vers két utolsó és a 12. vers három első szava. Ámde ugyanezen a helyen az írnok hagyott egy hézagot, s így feltehetően szándékában volt a hiányzó szavakat pótolni, s erről – hiszen a szent szövegek másolói is csak emberek – egyszerűen megfeledkezhetett.” (Heinrich Alexander Stoll: A holt-tengeri tekercsek rejtélye, Gondolat, 1967, 193–194. l.)
„Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik…” (Máté 5:18)
Mit jelent az, hogy a Biblia „kinyilatkoztatás”?
„A Biblia ma is a világ egyik legkelendőbb könyve. Míg a Koránt eddig 128 nyelvre fordították le, a teljes Biblia 275 nyelven olvasható, az Újszövetséget további 495 nyelvre ültették át. Az Egyesült Bibliatársulat (United Bible Society) 501 millió Bibliát osztott szét 1979-ben, a világ összes kiadója által eladott Bibliák száma pedig több milliárdra rúg. Mivel magyarázható mindez? Mi lehet az oka e régi könyv egyedülálló népszerűségének?
Másodszor, micsoda ellentmondás: a Biblia a legkevesebbet forgatott könyvek egyike. Az emberek többsége megveszi és felteszi a polcra anélkül, hogy egyszer is kinyitná. A gyakorló keresztények bibliaismerete is megdöbbentően sekélyes. Alig akad szülő, aki olvassa gyermekének a Bibliát… Csak igen kevés vallásos ember gyakorolja a napi bibliaolvasást. Alig találkozunk igehirdetővel, aki lelkiismeretesen megküzd a bibliai szöveggel, hozzánk szóló üzenetként értelmezve annak eredeti jelentését… Nos, nem szűnő népszerűsége, ugyanakkor sajnálatos mellőzöttsége, valamint korunkra vonatkozó aktualitása három alapos indok, amelyek a Biblia mint a ma könyve tanulmányozására sarkallnak.
A Bibliában Ésaiás próféta könyvében olvasható: »Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! Mert amint leszáll az eső és hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem« (Ésaiás 55:8–11).
A kinyilatkoztatás eszméjét nem könnyű elgondolni. Hogy Istennek fel kell fednie magát az emberiség előtt, ez egyesek számára hihetetlennek tűnhet… Kinyilatkoztatás nélkül, isteni tanítás és útmutatás nélkül az ember szélfútta falevél, sötétben tapogatózó vak… Hogyan találhatnánk el Istenhez az ő útbaigazítása nélkül? Hogy az emberi elme saját erejéből nem képes erre, az világosan kitetszik Ésaiás idézett szavaiból.
Más szavakkal kifejezve: Isten elméje és az ember elméje között szakadék húzódik. Ellentét feszül Isten útjai és gondolatai, valamint az ember útjai s gondolkodásmódja között. Vagyis másképpen cselekszik és gondolkodik Isten, másképpen az ember. Isten útjai, gondolatai annyival magasztosabbak az emberéinél, amennyivel magasabb az ég a földnél… Nincs létra, melyen az emberi elme Isten elméjének a végtelenségéhez felemelkedhet. Nincs híd, amely a végtelenbe átívelne. Nincs mód számunkra közel férkőzni hozzá. Lényét fürkésznünk – reménytelen.
Következésképp, ha Ő maga fel nem tárná előttünk, magunktól sohasem fejthetnénk meg gondolatait.” (John R. W. Stott: Korunk könyve: a Biblia, Inter-Vorsity Press, 1982)
„A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
S olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs.
És a természetet kár is kérdezni, néma:
Isten kell hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.
Saját műve: csak ő magyarázhatja azt,
Tőle vár érveket a bölcs, s bús vigaszt.
Nélküle kétely és tévelygések hínárja
húz, és a fulladó nem lelhet szalmaszálra.”
(Voltaire: Vers a lisszaboni földrengésről, 1756 – részlet)
Jézus mondotta: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik” (Máté 4:4).
„A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (II. Timótheus 3:16–17).
„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben. Tudván először azt, hogy az Írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (II. Péter 1:19–21).
A Bibliában Ésaiás próféta könyvében olvasható: »Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! Mert amint leszáll az eső és hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem« (Ésaiás 55:8–11).
A kinyilatkoztatás eszméjét nem könnyű elgondolni. Hogy Istennek fel kell fednie magát az emberiség előtt, ez egyesek számára hihetetlennek tűnhet… Kinyilatkoztatás nélkül, isteni tanítás és útmutatás nélkül az ember szélfútta falevél, sötétben tapogatózó vak… Hogyan találhatnánk el Istenhez az ő útbaigazítása nélkül? Hogy az emberi elme saját erejéből nem képes erre, az világosan kitetszik Ésaiás idézett szavaiból.
Más szavakkal kifejezve: Isten elméje és az ember elméje között szakadék húzódik. Ellentét feszül Isten útjai és gondolatai, valamint az ember útjai s gondolkodásmódja között. Vagyis másképpen cselekszik és gondolkodik Isten, másképpen az ember. Isten útjai, gondolatai annyival magasztosabbak az emberéinél, amennyivel magasabb az ég a földnél… Nincs létra, melyen az emberi elme Isten elméjének a végtelenségéhez felemelkedhet. Nincs híd, amely a végtelenbe átívelne. Nincs mód számunkra közel férkőzni hozzá. Lényét fürkésznünk – reménytelen.
Következésképp, ha Ő maga fel nem tárná előttünk, magunktól sohasem fejthetnénk meg gondolatait.” (John R. W. Stott: Korunk könyve: a Biblia, Inter-Vorsity Press, 1982)
„A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
S olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs.
És a természetet kár is kérdezni, néma:
Isten kell hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.
Saját műve: csak ő magyarázhatja azt,
Tőle vár érveket a bölcs, s bús vigaszt.
Nélküle kétely és tévelygések hínárja
húz, és a fulladó nem lelhet szalmaszálra.”
(Voltaire: Vers a lisszaboni földrengésről, 1756 – részlet)
Jézus mondotta: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik” (Máté 4:4).
„A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (II. Timótheus 3:16–17).
„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben. Tudván először azt, hogy az Írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (II. Péter 1:19–21).
Az ihletettség állításának hitelességi próbája
Vajon miként mérheti le valaki ezeknek a bibliai állításoknak az igazságát? Maga a Biblia is ajánlja nekünk, hogy mindig személyesen, önmagunknak ellenőrizzük a prófétai bizonyságtételek hitelességét, „mert sok hamis próféta jött ki e világba” (I. János 4:1).
Abban is tanácsol, hogy miképpen tegyük ezt. Röviden felsoroljuk ezeket a tanácsokat, amelyeknek a logikája egyszerű és nyilvánvaló. Minden esetben együttesen kell alkalmazni ezeket, vagyis csak a felsorolt ismertetőjegyek hiánytalan megléte jelent hitelesítést.
„Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképpen ismerhetjük meg az igét, amelyet nem mondott az Úr? Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott, elbizakodottságból mondotta azt a próféta, ne félj attól!” (V. Mózes 18:21–22)
A hamis prófétát tehát leleplezi az, ha beszéde nem teljesedik be. Isten beszédét viszont igazolja az, ha egyetlen esetben sem találkozunk meghiúsult jövendöléssel.
Isten előre ismer, teljes biztonsággal, az ő jövőre vonatkozó kijelentései tökéletesek és biztosak.
Blaise Pascal, a XVII. századi francia természettudós és keresztény gondolkodó felismerte ennek a bizonyságnak a jelentőségét.
Így ír: „Különféle, egymással ellentétes vallásokat látok, következésképpen mind hamis, kivéve egyet, amelyik nem az. Mindegyik a maga tekintélyére hivatkozva követeli, hogy higgyenek benne, és fenyegeti a hitetleneket. Ezen az alapon tehát nem hiszek bennük. Mert azt akárki mondhatja, akárki kijelentheti, hogy ő próféta. Ám azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról… Ha soha, semmi módon nem hallottam volna beszélni a Messiásról, a világ sorának ily csodálatos és nagyszámú beteljesült megjövendölése után mégis megérteném, hogy Istentől való dolog ez.” (Blaise Pascal: Gondolatok, a 639. és 734. töredék)
„És ha azt mondják tinéktek: Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozódik-e a nép? Az élőkért a holtaktól kell-e tudakozni? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok!” (Ésaiás 8:19–20)
Azt ajánlja tehát, hogy amit természetfeletti kinyilatkoztatásnak állítanak, vizsgáljuk meg ezzel a mértékkel: hasonlítsuk össze a „törvénnyel”, az ihletett Írásokkal. Ha akárcsak a legkisebb mértékben is ütközik vele, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nincs Istentől jövő világosságuk azoknak, akik így szólnak, bármilyen szép és nagy dolgokat mondanak vagy cselekszenek is egyébként, mert Isten nem mond ellent önmagának. Az igaz próféták által közölt kijelentések mindig tökéletes összhangban vannak egymással.
„Erről ismerjétek meg Isten Lelkét: valamely lélek Jézus Krisztust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; és valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől, és az az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő, és most e világban van már” (I. János 4:2–3).
Azt tanácsolja ez az ige, hogy figyeljük meg, vajon „testben megjelent Krisztusnak vallja-e Jézust” az Isten nevében szóló próféta. Isten kinyilatkoztatásán belül a megváltás titka, a Krisztus általi szabadítás a legcsodálatosabb. Ezzel összefüggésben tárulnak fel a legmélységesebb isteni gondolatok, az ember torzult gondolkodásmódjával és önző lelkületével leginkább ütköző erkölcsi elvek, Isten jellemének legfenségesebb és legszépségesebb megnyilatkozásai. Olyan isteni eszmékről és tettekről van itt szó, amelyeket „emberi szem nem látott, emberi fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt” (I. Korinthus 2:9), ezért csakis isteni kinyilatkoztatásból származhatnak. A hamis próféták felfogni sem tudják ezeket az igazságokat, még kevésbé tudják tisztán és hatalommal hirdetni.
Jézus rámutatott egy végső, döntő ismertetőjegyre Hegyibeszédében:
„Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt, romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt… Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Máté 7:15–18, 20).
A valóban Istentől származó prófétai beszéd „jó gyümölcsöket terem” az ember életében. Az Isten Lelkétől áthatott próféta jellemében és cselekedeteiben megjelennek a hasonlíthatatlan, csodálatos isteni jellemvonások. És bizonyságtétele közvetve is ilyen gyümölcsöket terem.
Aki befogadja az igaz prófétai beszédet, annak életében ugyancsak megnyilatkozik az egészen különleges, szívet-lelket, jellemet átalakító hatalom. Ezeket a gyümölcsöket nem lehet hamisítani, az Isten Lelke nélkül való ember életében nem jelenhetnek meg. Éppoly biztos ez, mint az a természeti törvény, hogy a romlott fa nem tud egészséges gyümölcsöt teremni.
Fordítsunk tehát komoly figyelmet a Biblia prófétikus kijelentéseire. Nemcsak azért adta ezeket Isten, hogy általuk útba igazítson minket a történelem útvesztőjében, és az ő megváltási tervével való együttműködésre hívjon, hanem azért is, hogy bizonyságul szolgáljanak nekünk az ő isteni lényéről és a Biblia isteni eredetéről.
Ugyancsak figyeljünk a legkülönbözőbb bibliai könyvek mesterkéletlen, tökéletes egységére egy-egy témára vonatkozóan. Kérdezzünk rá és nézzünk utána a látszólagos ellentmondásoknak, hogy személyes bizonyosság legyen számunkra az Írások ihletettsége. Mindenekfelett pedig a megváltás titkáról, alapelveiről, isteni tetteiről szóló bibliai kijelentéseket ismerjük meg és gondoljuk át.
Kérdezzük meg önmagunktól: Vajon származhattak-e emberi elméből mindezek? Figyeljük meg a Bibliát igazán tisztelő és követő keresztények életét is. Sajnos, nincsenek sokan, de az ő életükben kétségtelenül megtaláljuk Isten igéjének hasonlíthatatlan „jó gyümölcseit”.
„Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképpen ismerhetjük meg az igét, amelyet nem mondott az Úr? Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott, elbizakodottságból mondotta azt a próféta, ne félj attól!” (V. Mózes 18:21–22)
A hamis prófétát tehát leleplezi az, ha beszéde nem teljesedik be. Isten beszédét viszont igazolja az, ha egyetlen esetben sem találkozunk meghiúsult jövendöléssel.
Isten előre ismer, teljes biztonsággal, az ő jövőre vonatkozó kijelentései tökéletesek és biztosak.
Blaise Pascal, a XVII. századi francia természettudós és keresztény gondolkodó felismerte ennek a bizonyságnak a jelentőségét.
Így ír: „Különféle, egymással ellentétes vallásokat látok, következésképpen mind hamis, kivéve egyet, amelyik nem az. Mindegyik a maga tekintélyére hivatkozva követeli, hogy higgyenek benne, és fenyegeti a hitetleneket. Ezen az alapon tehát nem hiszek bennük. Mert azt akárki mondhatja, akárki kijelentheti, hogy ő próféta. Ám azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról… Ha soha, semmi módon nem hallottam volna beszélni a Messiásról, a világ sorának ily csodálatos és nagyszámú beteljesült megjövendölése után mégis megérteném, hogy Istentől való dolog ez.” (Blaise Pascal: Gondolatok, a 639. és 734. töredék)
„És ha azt mondják tinéktek: Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozódik-e a nép? Az élőkért a holtaktól kell-e tudakozni? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok!” (Ésaiás 8:19–20)
Azt ajánlja tehát, hogy amit természetfeletti kinyilatkoztatásnak állítanak, vizsgáljuk meg ezzel a mértékkel: hasonlítsuk össze a „törvénnyel”, az ihletett Írásokkal. Ha akárcsak a legkisebb mértékben is ütközik vele, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nincs Istentől jövő világosságuk azoknak, akik így szólnak, bármilyen szép és nagy dolgokat mondanak vagy cselekszenek is egyébként, mert Isten nem mond ellent önmagának. Az igaz próféták által közölt kijelentések mindig tökéletes összhangban vannak egymással.
„Erről ismerjétek meg Isten Lelkét: valamely lélek Jézus Krisztust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; és valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől, és az az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő, és most e világban van már” (I. János 4:2–3).
Azt tanácsolja ez az ige, hogy figyeljük meg, vajon „testben megjelent Krisztusnak vallja-e Jézust” az Isten nevében szóló próféta. Isten kinyilatkoztatásán belül a megváltás titka, a Krisztus általi szabadítás a legcsodálatosabb. Ezzel összefüggésben tárulnak fel a legmélységesebb isteni gondolatok, az ember torzult gondolkodásmódjával és önző lelkületével leginkább ütköző erkölcsi elvek, Isten jellemének legfenségesebb és legszépségesebb megnyilatkozásai. Olyan isteni eszmékről és tettekről van itt szó, amelyeket „emberi szem nem látott, emberi fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt” (I. Korinthus 2:9), ezért csakis isteni kinyilatkoztatásból származhatnak. A hamis próféták felfogni sem tudják ezeket az igazságokat, még kevésbé tudják tisztán és hatalommal hirdetni.
Jézus rámutatott egy végső, döntő ismertetőjegyre Hegyibeszédében:
„Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt, romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt… Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Máté 7:15–18, 20).
A valóban Istentől származó prófétai beszéd „jó gyümölcsöket terem” az ember életében. Az Isten Lelkétől áthatott próféta jellemében és cselekedeteiben megjelennek a hasonlíthatatlan, csodálatos isteni jellemvonások. És bizonyságtétele közvetve is ilyen gyümölcsöket terem.
Aki befogadja az igaz prófétai beszédet, annak életében ugyancsak megnyilatkozik az egészen különleges, szívet-lelket, jellemet átalakító hatalom. Ezeket a gyümölcsöket nem lehet hamisítani, az Isten Lelke nélkül való ember életében nem jelenhetnek meg. Éppoly biztos ez, mint az a természeti törvény, hogy a romlott fa nem tud egészséges gyümölcsöt teremni.
Fordítsunk tehát komoly figyelmet a Biblia prófétikus kijelentéseire. Nemcsak azért adta ezeket Isten, hogy általuk útba igazítson minket a történelem útvesztőjében, és az ő megváltási tervével való együttműködésre hívjon, hanem azért is, hogy bizonyságul szolgáljanak nekünk az ő isteni lényéről és a Biblia isteni eredetéről.
Ugyancsak figyeljünk a legkülönbözőbb bibliai könyvek mesterkéletlen, tökéletes egységére egy-egy témára vonatkozóan. Kérdezzünk rá és nézzünk utána a látszólagos ellentmondásoknak, hogy személyes bizonyosság legyen számunkra az Írások ihletettsége. Mindenekfelett pedig a megváltás titkáról, alapelveiről, isteni tetteiről szóló bibliai kijelentéseket ismerjük meg és gondoljuk át.
Kérdezzük meg önmagunktól: Vajon származhattak-e emberi elméből mindezek? Figyeljük meg a Bibliát igazán tisztelő és követő keresztények életét is. Sajnos, nincsenek sokan, de az ő életükben kétségtelenül megtaláljuk Isten igéjének hasonlíthatatlan „jó gyümölcseit”.
Jézus Krisztus tanúságtételei az Írások változhatatlanságáról, mérték jellegéről
„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvény vagy a próféták eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik” (Máté 5:17–18).
„Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság” (János 17:17).
Jézus élesen megkülönböztette a Szentírás szavát az emberi vallási tanításoktól és hagyományoktól. Emezt „Isten parancsolatának” mondotta, amazokat pedig „emberi rendeléseknek”. „Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai” (Máté 15:9). Isten szava mellé vagy fölé helyezni ezeket súlyos bűn, mert ez annyit jelent, mint „erőtlenné tenni Isten beszédét emberi rendelések által” (Máté 15:1–6).
Az összes vallási tévelygés okát így jelölte meg Jézus: „Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Istennek hatalmát?” (Márk 12:24)
Tanította azt is, hogy az Írásban foglalt kijelentéseket úgy kell vennünk, amint vannak. Kutatnunk kell őket, hogy megérthessük valódi jelentésüket, de nem szabad emberi magabiztossággal és önkényességgel magyarázni vagy átértelmezni őket, mert „az Írás fel nem bontható” (János 10:35).
Krisztus azért jött, hogy eltakarítsa a sok emberi magyarázkodást és torzulást, ami eltakarta az igazság ragyogását. Megtisztította az Írások ismeretét a vallási tanítók félremagyarázásaitól és hamis elméleteiktől. Eltávolított mindent, ami megfosztotta ezeket az igazságokat a bennük lüktető élettől és erőtől. Visszaadta őket a világnak eredeti frissességükben, erejükben és teljességükben.
Jézus élesen megkülönböztette a Szentírás szavát az emberi vallási tanításoktól és hagyományoktól. Emezt „Isten parancsolatának” mondotta, amazokat pedig „emberi rendeléseknek”. „Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai” (Máté 15:9). Isten szava mellé vagy fölé helyezni ezeket súlyos bűn, mert ez annyit jelent, mint „erőtlenné tenni Isten beszédét emberi rendelések által” (Máté 15:1–6).
Az összes vallási tévelygés okát így jelölte meg Jézus: „Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Istennek hatalmát?” (Márk 12:24)
Tanította azt is, hogy az Írásban foglalt kijelentéseket úgy kell vennünk, amint vannak. Kutatnunk kell őket, hogy megérthessük valódi jelentésüket, de nem szabad emberi magabiztossággal és önkényességgel magyarázni vagy átértelmezni őket, mert „az Írás fel nem bontható” (János 10:35).
Krisztus azért jött, hogy eltakarítsa a sok emberi magyarázkodást és torzulást, ami eltakarta az igazság ragyogását. Megtisztította az Írások ismeretét a vallási tanítók félremagyarázásaitól és hamis elméleteiktől. Eltávolított mindent, ami megfosztotta ezeket az igazságokat a bennük lüktető élettől és erőtől. Visszaadta őket a világnak eredeti frissességükben, erejükben és teljességükben.
A Biblia kincset rejteget
Jézus egyik példázata így hangzott:
„Hasonlatos az Isten országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálva az ember, elrejti azt, és afelett való örömében elmegy és eladva mindenét, amije van, megveszi azt a szántóföldet” (Máté 13:44).
Mit példáz a szürke, értéktelen, semmit ígérő szántóföld, ami Isten országa nagy kincsét rejti? Magát a Szentírást, a Bibliát. Miért van elrejtve benne a nagy kincs, Isten bölcsessége, az Istennel való személyes ismeretség lehetősége? Egyrészt közönséges szemmel nem lehet a nagy kincset meglátni. A példázat azt is mondja, hogy az emberek elmennek mellette, nem látják meg. Csak az az ember, aki mélyen leásott, az találta meg. Ő viszont nem tudott hová lenni örömében. Tudta, hogy akkora a kincs, hogy mindent – örömmel, nem pedig áldozatként – odaadhat érte.
A Biblia így bátorít a „kincs” keresésére, a „mélyen ásó”, alapos bibliatanulmányozásra: „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és Istennek ismeretére jutsz… Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó utat” (Példabeszédek 2:4–5, 9).
Másrészt a Szentírást rengetegen értelmezték, magyarázták magabiztos – és ennélfogva téves – módon. Ezek a torzító értelmezések rátelepedtek a Szentírásra, mint a hordalék. Ezeket le kell tisztítani a Bibliáról, illetve az embernek ki kell tisztítania ezeket a maga lelkéből. Félre kell tennie az összes hagyományt, emberi magyarázatot, hogy ezek mögött, ezek alatt felfedezze a nagy kincset; azazhogy elfogulatlanul, magával a Bibliával, annak belső összefüggéseivel és tartalmával foglalkozzék. Sok ember szeme és szíve elől a sokféle emberi értelmezés és bölcselkedés üledéke rejti el a nagy kincset.
„Mindenkinek saját eszméi vannak:
azokra büszke és azt prédikálják!
s hallgatni kell az Evangéliomnak.”
(Dante Alighieri: Isteni színjáték – A Paradicsom. Részlet a XXIX. énekből, Babits Mihály fordítása)
„Aki úgy értelmezi az Írást, hogy értelmét nem magából az Írásból veszi, az ellensége az Írásnak.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 900. töredék)
Ajánljuk
Károlyi fordítású Bibliát olvasson. (Régies nyelvezete ellenére még mindig ez a legjobb fordítás.)Aki először olvassa, kezdje Lukács evangéliuma vagy valamelyik másik evangélium (négy evangélium örökíti meg Jézus élettörténetét), valamint Apostolok cselekedetei olvasásával. Ezek könnyen érthető részek a kezdő bibliaolvasónak is. Mellette jó még részleteket olvasni Zsoltárok és Példabeszédek könyvéből.
A legjobb bibliaolvasási módszer: Naponta – elhatározott rendszerességgel – folytatólagosan egy kis szakaszt (1–2 fejezetet) olvasni a Bibliából, abból a bibliai könyvből, amelyet tanulmányozásra éppen kiválasztottunk. Ezt a részt kétszer-háromszor is figyelmesen elolvasni. Az újabb fejezetek olvasása előtt érdemes átismételni az előző napi szakaszt, hogy azt felelevenítsük, rögzítsük magunkban, és a szövegösszefüggést is lássuk.
A legjobb bibliaolvasási módszer: Naponta – elhatározott rendszerességgel – folytatólagosan egy kis szakaszt (1–2 fejezetet) olvasni a Bibliából, abból a bibliai könyvből, amelyet tanulmányozásra éppen kiválasztottunk. Ezt a részt kétszer-háromszor is figyelmesen elolvasni. Az újabb fejezetek olvasása előtt érdemes átismételni az előző napi szakaszt, hogy azt felelevenítsük, rögzítsük magunkban, és a szövegösszefüggést is lássuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése