(Ésa. 49,6)
„A lélekmentés szolgálatában a világ Megváltója a mi nagy példaképünk... Milyen hideg a szeretetünk, milyen gyenge az érdeklődésünk felebarátaink üdvössége iránt!... Aki csak megízlelte az eljövendő világ erejét, akár öreg, akár fiatal, akár tanult, akár tanulatlan, ugyanaz a lelkület ragadja magával, amely Krisztust is késztette.
A megújult szív első mozdulata: másokat is elvezetni az Üdvözítőhöz. Akikben nem él ez a kívánság, azok azt bizonyítják, hogy kihűlt bennük az első szeretet. Alaposan meg kell vizsgálniuk szívüket az Ige fényénél, és Krisztus Lelke által új megtérésre törekedniük. Imádkozzanak, hogy mélyebben megértsék Jézus szeretetét, amely abban nyilvánult meg, hogy otthagyta a menny dicsőségét, és eljött az elbukott világra, hogy megmentse a pusztulásra menetelőket...
Azért nincs ma mélyebb vallásos buzgalom és odaadó egymás iránti szeretet a gyülekezetben, mert kihalóban van az igazi lélekmentő buzgóság. Testvéreim, meg akarjátok-e törni a varázslatot, ami fogva tart? Fel akartok-e ébredni ebből a renyheségből? Lássatok munkához!... Értéktelen az a vallás, amely nem hat megújítón a világra. Dolgozzunk együtt isteni vezetőnkkel! Az a kijelölt munkánk, hogy az örömhír magvát vessük. Isten felszólít, hogy egyik kezünkkel – a hittel – ragadjuk meg az Ő hatalmas karját, a másikkal pedig – a szeretettel – nyúljunk a veszendő emberekért. Ez az Isten akarata, nekünk pedig a megszentelődésünkre válik."
(Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 137, 143. l.)
