„És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között." (Ef 1:18)
Pál apostol így könyörög Istenhez: „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk az Ő hatalma erejének ama munkája szerint." (Ef 1:17-19) Azonban gondolatvilágunknak elő kell készülnie a vizsgálandó igazság jellegének befogadására. Értelmünk szemeinek meg kell világosodniuk, szívünknek és lelkünknek egységbe kell kerülnie Istennel, aki az Igazság.
Pál apostol így könyörög Istenhez: „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk az Ő hatalma erejének ama munkája szerint." (Ef 1:17-19) Azonban gondolatvilágunknak elő kell készülnie a vizsgálandó igazság jellegének befogadására. Értelmünk szemeinek meg kell világosodniuk, szívünknek és lelkünknek egységbe kell kerülnie Istennel, aki az Igazság.
Aki hitszemeivel szemléli Jézust, az nem lát dicsőségre méltót önmagában, mert elméjét és szívét az Üdvözítő dicsősége ragyogja be. Felismeri szent vérének engesztelő hatását, és a bűnöktől való szabadulás hálával tölti be szívét. Mivel megigazult Krisztusban, ez arra „kényszeríti" az igazság befogadóját, hogy teljesen átadja magát Istennek. Bekerül Krisztus iskolájába, hogy tanuljon Tőle, aki szelíd és alázatos szívű. Isten szeretetének felismerése betölti szívét, és ő így kiált fel: „Ó, micsoda szeretet, micsoda leereszkedés!" Mivel hittel ragadja meg a gazdag ígéreteket, isteni természet részesévé válik. Szívébe − melyből kiűzte az ént − az élet folyamai ömlenek és felragyog benne az Úr dicsősége. Mivel állandóan Jézusra tekint, az emberi egybeolvad az istenivel, s így a hívő az ő hasonlatosságára változik át.
„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől." (2Kor 3:18) Az emberi természetet felváltja az isteni. Csak a lelki szem tudja érzékelni ezt a dicsőséget, mert mintegy fátyol takarja, és rejtély fedi, míg a Szentlélek éleslátást nem ad a léleknek.
(Review and Herald, 1896. február 18.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése