Az ismeretlen Jézus
Sokak számára mély titkokat rejt Jézus Krisztus személye, annak ellenére, hogy közel kétezer éve a legnagyobb világvallás, a kereszténység megalapítója. Születését karácsonykor szinte az egész világ ünnepli.
Tanításai, személye elismerten a legnagyobb hatással volt az emberiség történelemére, egészen napjainkig. Ennek ellenére mégis sok a bizonytalanság, a megosztottság Jézus személyével, küldetésével kapcsolatban. Vajon valóságos történelmi személy volt-e? Hitelesek-e a Biblia róla szóló leírásai? Ki lehetett az, akit máig is Istenként tisztelnek, milliók imádkoznak hozzá? Mi lehetett a titka, hogy mindenfajta iskolázottság nélkül a világ legnagyobb tanítója lett? Hogyan lehet az, hogy életében soha nem lépte át országa határait, és mégis az egész világon ismert a neve? Köntösén és tarisznyáján kívül szinte semmije nem volt, mégis meghódította az egész világot. Gyógyításaival, csodatetteivel, tanításaival tömegeket vonzott, szégyenteljes halálakor pedig szinte mindenki magára hagyta. Ki volt valójában, aki az Írások szerint meghalt, harmadnapra feltámadott, de mennybemenetele óta máig is jelen van követői által?
Történelmi személy volt-e Jézus?
Sorozatunk első részében csokorba szedjük azokat a tényeket, amelyek segítségével ki-ki eldöntheti önmaga számára, hogy a történelem tanúsága elegendő alapot ad-e ahhoz, hogy Jézusra mint történeti személyre tekintsünk.
Elsődleges forrásul a szemtanúk beszámolói szolgálnak – sokan azonban nem bíznak ezekben, s ez a bizalmatlanság nem új keletű. Mivel a Bibliában található négy evangéliumot Jézus közvetlen tanítványai, vagy a hozzájuk közel állók írták, felvetődött a túlzott szubjektivitás, sőt a tények elferdítésének gyanúja is.
A XVIII. században adták ki Hermann Samuel Reimarus írásainak néhány részletét, melyekben abból a feltételezésből indult ki, hogy az evangéliumok szövegét voltaképpen meghamisították. Szerinte Jézus politikai vezérnek tekintette önmagát, majd kudarca (kereszthalála) után a tanítványai találták ki feltámadásának történetét, és ők alkották meg azt a képet, amit ma általánosan ismerhetünk: a bűnösök helyett bűnhődő istenembert. A következő lépés David Strauss Jézus élete (Leben Jesu, 1835) című regényes munkájának megjelenése volt, amely minden természetfölötti vonásától megfosztotta az evangéliumok Jézusát. Strauss különbséget tett a " történeti Jézus" és a " hit Krisztusa" között. A " történeti Jézus" alakját az " igazi Jézussal" azonosította, a " hit Krisztusában" pedig az egyházi tantételekben kidolgozott mítoszt látta. A történész feladata meglátása szerint az, hogy újra felfedezze ezt az igazi Jézust.1 A XIX. századtól, a romantika korától kezdve napjainkig szerzők hada írt Jézus életéről könyveket, amelyek főképp szubjektívek voltak, s az írók a saját személyiségükön átszűrt, nekik leginkább megfelelő Jézus-képet tálalták az olvasóik elé.
Vajon a történelmi tények között elegendő alapot találhatunk-e, hogy bizonyosak lehessünk benne, Jézus Krisztus nagyjából kétezer éve valóságosan élt?
Ókori történetírók Krisztusról
Gary Habermas Ancient Evidence For The Life Of Jesus (Ősi bizonyíték Jézus életéről) című könyvében sorra veszi a történelmi feljegyzéseket.2
Tacitus római történetíró két jelentős könyvet írt az első századról (Krónikák, Történetek). Mindkét műve említést tesz Jézusról és a kereszténységről. A Krónikákban, amely i. sz. 115 körül keletkezett, a következőt írja: " Egy keresztényeknek nevezett csoport... neve Krisztustól ered. Ő Tiberius uralkodása alatt halálbüntetést szenvedett, a helytartó Poncius Pilátus keze által."
Suetonius, egy másik római történész Claudius császár uralmáról (i. sz. 41–54) ezt írja: " Mivel a zsidók Rómában Christus miatt állandó zavargásokat okoztak, Claudius kitiltotta őket a városból." Később a Néró idejében történt keresztényüldözésekről ír: " Róma leégése után... a keresztényeket is megtorlással sújtották, egy felekezet, mely egy új és ártalmas (kártevő) vallási hitet vall." Az első századi utalás a " krisztusiak" nevű csoport létezésére azt feltételezi, hogy egy Krisztus nevű személy létezett valamivel korábban, ugyanebben a században.
Egy Julius Africanus nevű tudós i. sz. 52-ben gúnyosan utal Thallus történetíró feljegyzésére (a mű nem maradt fenn), a Jézus keresztre feszítésekor történt elsötétedés miatt.3
Plinius, római kormánytisztviselő hosszabban is ír az emberek azon csoportjáról, akiket krisztusiaknak neveztek az első század utolsó éveiben. Beszél arról, hogy e csoport tagjai hogyan emlékeztek alapítójuk szenvedéseire: " Szokásuk volt előre meghatározott napon, napfelkelte előtt összejönni, amikor Krisztust dicsőítő énekeket énekeltek." 4 Traianus és Hadrianus római császárok mindketten tettek említést a krisztusiakkal (keresztényekkel) való ellentéteikről.5
Jézus a Talmudban
Jézus személye felbukkan a Talmudban is. A zsidó hagyományon alapuló Szanhedrin 43a-ban Jézus haláláról olvashatunk. Ez a rész a könyv kezdeti időszakából származik, vagyis a i. sz. 70–200 közötti időszakról.
" Peszách előestéjén végezték ki Jézust. Negyven napig kiáltott így előtte a kikiáltó: »Jézust, a názáretit megkövezésre ítélték, mert varázslást művelt, Izraelt elcsábította és hűtlenné tette Istenhez. Aki azonban mentő körülményt tud számára, jöjjön, mondja el.« De nem találtak mentő körülményt, és 40 napi várakozás után Peszách előestéjén kivégezték." 6 Itt Jézus nevének megemlítésén túl a húsvét előestéjén történt kivégzéséről is szól, melyre a Talmud a " függött" szót használja, amely utalás lehet a keresztre feszítésre. A varázslás vádja Jézus különleges csodatetteire utal. A Talmud Jézus tanítványairól is tud, igaz nem tizenkettőt, csak ötöt említ. A Szanhedrin 106b még azt is említi, hogy Jézus 33 éves volt, amikor meghalt, pontosan annyi, amennyit az Újszövetség feljegyzései mutatnak.
Későbbi feljegyzések
Egy i. sz. V. századból származó zsidó dokumentum, a Toledoth Jesu7 arról ír, hogy a tanítványok megpróbálták ellopni Jézus testét halála után, azonban egy Juda nevű kertész hallott a tervükről, és máshova helyezte Jézus testét, átadva azt később a zsidóknak. Justin vértanú i. sz. 150-ből származó írása8 feljegyzi, hogy a zsidók küldtek szét embereket, akik azt terjesztették, hogy Jézus holttestét ellopták. Tertullianus hasonló feljegyzést készített erről az eseményről9 i. sz. 200-ban. Máté, evangéliuma 28. fejezetében leírja azt, hogy a zsidó vezetők megvesztegették a Jézus sírját őrző római katonákat, s azt kérték, mondják azt, hogy Jézus tanítványai lopták el a Mesterük holttestét.
Josephus Flavius, az első század legismertebb történésze, a i. sz. 90–95-ben írt A zsidók története (Antiquitates) című művében említi Jakabot, " ...testvérét Jézusnak, akit Krisztusnak neveztek" .10 Ugyanennek a könyvének egy másik fejezetében11 így ír: " Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt, és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot, és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilátus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét."
Schlomo Pines professzor12 Josephus műve e szakaszának arab változatát idézi, amely bizonyosan megegyezik az eredetivel. Ez önmagában is elegendő alapot ad arra, hogy Jézus Krisztust valóságos történeti személynek tekinthessük. " Ebben az időben volt egy bölcs ember, akinek neve Jézus volt. Magatartása jó volt, és erényesnek ismerték. Sokan a zsidók és más nemzetbeliek közül tanítványai lettek. Pilátus halálra ítélte keresztre feszítés által. Azonban azok, akik tanítványai lettek, nem hagyták el. Beszámoltak arról, hogy három nappal a kereszten való halála után megjelent nekik, és életben volt. Következtetésképpen lehetséges, hogy ő a Megváltó, akire vonatkozólag a próféták részletesen beszéltek."
Régészeti bizonyítékok
Grüll Tibor történész A Biblia hitelessége című írásában13 olyan esetekre hivatkozik, amikor a régészet szolgáltatott hathatós bizonyítékot az evangéliumok, azaz a Jézusról szóló kortársi (tanítványi) beszámolók tárgyilagossága és hitelessége mellett.
" Bár nem reméljük, hogy a szkeptikusok számára százszázalékosan meggyőző bizonyítékokkal állhatunk elő, azért nem árt tudni, hogy a XXI. század elejére számos olyan történeti adattal rendelkezünk, amelyek az evangéliumok történetiségét támasztják alá. Végső soron tehát igazat adhatunk a kitűnő német teológusnak, Jacob Taubesnek, aki azt írta: " A Jézusról szóló források nem rosszabbak azoknál, amelyek az ókor bármely más alakjáról maradtak ránk, sőt talán még bőségesebbek is."
Vannak olyan bizonyítékok, melyek hitelessége vitán felül álló, és egyértelműen az evangéliumokban lejegyzett eseményekre vonatkoztathatóak. Ilyen például az a felirattöredék, amelyet 1961-ben Caesareában találtak a tenger alatt. Sokan utaltak már korábban arra a tényre, hogy Názáret neve – mely Jézus növekedésének, ifjúkorának helyszíne volt Galileában – nem szerepel az V. század előtti forrásokban: sem Josephus Flaviusnál, aki pedig nagyon jól ismerte Galileát – lévén az első zsidó háborúban Galilea főparancsnoka –, sem pedig a Talmudban. Ebből többen arra a következtetésre jutottak, hogy Názáret, ez a kicsinyke falu olyan jelentéktelen lehetett, hogy nem is szerepelt a térképen, és talán nem is történeti valóság, hanem egy kitalált hely. Ez az aprócska felirattöredék – amely a Galileában letelepedett zsidó papi családokat sorolja fel, s ilyen módon semmi köze nincs a kereszténységhez – egyértelműen bizonyítja, hogy Názáret nevű település igenis létezett. Az is kiderült a feliratból, hogy a Názáret nevet nem is " z" -vel, hanem " c" -vel ejtették, valahogy úgy, hogy Nácáret, ez pedig a nécer héber szóra utal, amely sarjat jelent. Miért fontos ez?
Azért, mert Ésaiás könyvében a következő prófécia olvasható a Messiásról: " És származik egy vesszőszál (nécer) Isai törzsökéből – vagyis Dávid házából –, gyökereiből egy virágszál növekedik." (Ésaiás 11,1) Ezt az igeverset már a legkorábbi zsidó írásmagyarázati hagyomány is a Messiásra vonatkoztatta, és Máté evangéliuma egyértelműen utalt rá, hogy Jézus, illetve a szülei azért költöztek erre a helyre, hogy beteljesedjék az ószövetségi prófécia: " Lakozott Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni." (Máté 2,23) Tehát egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy vajon volt-e Názáret nevű hely a történelemben, vagy sem.
Hatalmas meglepetést okozott, amikor 1990-ben a Jeruzsálem melletti, úgynevezett Béke erdőben egy izraeli régész, Vasilios Tsaferis alatt beszakadt a föld, és egy sírüregben találta magát, ahol körülbelül egy tucatnyi, mintegy ötven-hetven centiméteres, mészkőből faragott kis csontládika volt. Több ládikán is szerepelt Kajafás neve, mégpedig az eddig ismeretlen József " keresztnévvel" . Kajafás főpap – akinek családját temették a sírboltba – nagyon fontos szerepet játszott Jézus Krisztus perében. Kajafásról egyébként talmudi és más források is beszámoltak. Annak az Annás-dinasztiának volt ő a tagja – Annás főpap veje –, aki több évtizeden keresztül uralta Jeruzsálem és Júdea vallási életét. Kajafásnak kulcsszerepe volt Jézus Krisztus halálra ítéltetésében, vagyis abban, hogy a főtanács egy felháborító, a törvény szinte minden parancsát mellőző kirakatperben Jézust elítélte, és átadta kivégzésre a római hatóság vezetőjének, aki akkor Poncius Pilátus volt.
Folytatás a magazinban. Keresse a nagyobb újságárus boltokban!
1 Kereszty Rókus: A " történeti Jézus" -kutatás, Vigília, 1997.
2 http://www.biblebasicsonline.com/hungarian/07/D22.html
3 F. F. Bruce: Christian Origins, 29–30. o.; The New Testament Documents, 113. o.
4 Letters of Pliny (Plinius levelei), 2. köt., X:96.
5 Plinius levelei, 2. köt., X:97; Eusebius " Ecclesiastical History" IV-IX.
6 Idézi Joseph Klausner: A zsidó Jézus, 15. o.
7 Idézi Maier: First Easter, 117–118. o.
8 Dialogue with Trypho, 108. o.
9 On Spectacles 30
10 XX, 9, 1.
11 XIII, 3, 3.
12 The New York Times, 1972. február 12.
13 http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200802/az_ujszovetseg_torteneti_bizonyitekai
Történelmi személy volt-e Jézus?
Sorozatunk első részében csokorba szedjük azokat a tényeket, amelyek segítségével ki-ki eldöntheti önmaga számára, hogy a történelem tanúsága elegendő alapot ad-e ahhoz, hogy Jézusra mint történeti személyre tekintsünk.
Elsődleges forrásul a szemtanúk beszámolói szolgálnak – sokan azonban nem bíznak ezekben, s ez a bizalmatlanság nem új keletű. Mivel a Bibliában található négy evangéliumot Jézus közvetlen tanítványai, vagy a hozzájuk közel állók írták, felvetődött a túlzott szubjektivitás, sőt a tények elferdítésének gyanúja is.
A XVIII. században adták ki Hermann Samuel Reimarus írásainak néhány részletét, melyekben abból a feltételezésből indult ki, hogy az evangéliumok szövegét voltaképpen meghamisították. Szerinte Jézus politikai vezérnek tekintette önmagát, majd kudarca (kereszthalála) után a tanítványai találták ki feltámadásának történetét, és ők alkották meg azt a képet, amit ma általánosan ismerhetünk: a bűnösök helyett bűnhődő istenembert. A következő lépés David Strauss Jézus élete (Leben Jesu, 1835) című regényes munkájának megjelenése volt, amely minden természetfölötti vonásától megfosztotta az evangéliumok Jézusát. Strauss különbséget tett a " történeti Jézus" és a " hit Krisztusa" között. A " történeti Jézus" alakját az " igazi Jézussal" azonosította, a " hit Krisztusában" pedig az egyházi tantételekben kidolgozott mítoszt látta. A történész feladata meglátása szerint az, hogy újra felfedezze ezt az igazi Jézust.1 A XIX. századtól, a romantika korától kezdve napjainkig szerzők hada írt Jézus életéről könyveket, amelyek főképp szubjektívek voltak, s az írók a saját személyiségükön átszűrt, nekik leginkább megfelelő Jézus-képet tálalták az olvasóik elé.
Vajon a történelmi tények között elegendő alapot találhatunk-e, hogy bizonyosak lehessünk benne, Jézus Krisztus nagyjából kétezer éve valóságosan élt?
Ókori történetírók Krisztusról
Gary Habermas Ancient Evidence For The Life Of Jesus (Ősi bizonyíték Jézus életéről) című könyvében sorra veszi a történelmi feljegyzéseket.2
Tacitus római történetíró két jelentős könyvet írt az első századról (Krónikák, Történetek). Mindkét műve említést tesz Jézusról és a kereszténységről. A Krónikákban, amely i. sz. 115 körül keletkezett, a következőt írja: " Egy keresztényeknek nevezett csoport... neve Krisztustól ered. Ő Tiberius uralkodása alatt halálbüntetést szenvedett, a helytartó Poncius Pilátus keze által."
Egy Julius Africanus nevű tudós i. sz. 52-ben gúnyosan utal Thallus történetíró feljegyzésére (a mű nem maradt fenn), a Jézus keresztre feszítésekor történt elsötétedés miatt.3
Plinius, római kormánytisztviselő hosszabban is ír az emberek azon csoportjáról, akiket krisztusiaknak neveztek az első század utolsó éveiben. Beszél arról, hogy e csoport tagjai hogyan emlékeztek alapítójuk szenvedéseire: " Szokásuk volt előre meghatározott napon, napfelkelte előtt összejönni, amikor Krisztust dicsőítő énekeket énekeltek." 4 Traianus és Hadrianus római császárok mindketten tettek említést a krisztusiakkal (keresztényekkel) való ellentéteikről.5
Jézus a Talmudban
Jézus személye felbukkan a Talmudban is. A zsidó hagyományon alapuló Szanhedrin 43a-ban Jézus haláláról olvashatunk. Ez a rész a könyv kezdeti időszakából származik, vagyis a i. sz. 70–200 közötti időszakról.
" Peszách előestéjén végezték ki Jézust. Negyven napig kiáltott így előtte a kikiáltó: »Jézust, a názáretit megkövezésre ítélték, mert varázslást művelt, Izraelt elcsábította és hűtlenné tette Istenhez. Aki azonban mentő körülményt tud számára, jöjjön, mondja el.« De nem találtak mentő körülményt, és 40 napi várakozás után Peszách előestéjén kivégezték." 6 Itt Jézus nevének megemlítésén túl a húsvét előestéjén történt kivégzéséről is szól, melyre a Talmud a " függött" szót használja, amely utalás lehet a keresztre feszítésre. A varázslás vádja Jézus különleges csodatetteire utal. A Talmud Jézus tanítványairól is tud, igaz nem tizenkettőt, csak ötöt említ. A Szanhedrin 106b még azt is említi, hogy Jézus 33 éves volt, amikor meghalt, pontosan annyi, amennyit az Újszövetség feljegyzései mutatnak.
Későbbi feljegyzések
Egy i. sz. V. századból származó zsidó dokumentum, a Toledoth Jesu7 arról ír, hogy a tanítványok megpróbálták ellopni Jézus testét halála után, azonban egy Juda nevű kertész hallott a tervükről, és máshova helyezte Jézus testét, átadva azt később a zsidóknak. Justin vértanú i. sz. 150-ből származó írása8 feljegyzi, hogy a zsidók küldtek szét embereket, akik azt terjesztették, hogy Jézus holttestét ellopták. Tertullianus hasonló feljegyzést készített erről az eseményről9 i. sz. 200-ban. Máté, evangéliuma 28. fejezetében leírja azt, hogy a zsidó vezetők megvesztegették a Jézus sírját őrző római katonákat, s azt kérték, mondják azt, hogy Jézus tanítványai lopták el a Mesterük holttestét.
Josephus Flavius, az első század legismertebb történésze, a i. sz. 90–95-ben írt A zsidók története (Antiquitates) című művében említi Jakabot, " ...testvérét Jézusnak, akit Krisztusnak neveztek" .10 Ugyanennek a könyvének egy másik fejezetében11 így ír: " Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt, és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot, és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilátus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét."
Schlomo Pines professzor12 Josephus műve e szakaszának arab változatát idézi, amely bizonyosan megegyezik az eredetivel. Ez önmagában is elegendő alapot ad arra, hogy Jézus Krisztust valóságos történeti személynek tekinthessük. " Ebben az időben volt egy bölcs ember, akinek neve Jézus volt. Magatartása jó volt, és erényesnek ismerték. Sokan a zsidók és más nemzetbeliek közül tanítványai lettek. Pilátus halálra ítélte keresztre feszítés által. Azonban azok, akik tanítványai lettek, nem hagyták el. Beszámoltak arról, hogy három nappal a kereszten való halála után megjelent nekik, és életben volt. Következtetésképpen lehetséges, hogy ő a Megváltó, akire vonatkozólag a próféták részletesen beszéltek."
Régészeti bizonyítékok
Grüll Tibor történész A Biblia hitelessége című írásában13 olyan esetekre hivatkozik, amikor a régészet szolgáltatott hathatós bizonyítékot az evangéliumok, azaz a Jézusról szóló kortársi (tanítványi) beszámolók tárgyilagossága és hitelessége mellett.
" Bár nem reméljük, hogy a szkeptikusok számára százszázalékosan meggyőző bizonyítékokkal állhatunk elő, azért nem árt tudni, hogy a XXI. század elejére számos olyan történeti adattal rendelkezünk, amelyek az evangéliumok történetiségét támasztják alá. Végső soron tehát igazat adhatunk a kitűnő német teológusnak, Jacob Taubesnek, aki azt írta: " A Jézusról szóló források nem rosszabbak azoknál, amelyek az ókor bármely más alakjáról maradtak ránk, sőt talán még bőségesebbek is."
Vannak olyan bizonyítékok, melyek hitelessége vitán felül álló, és egyértelműen az evangéliumokban lejegyzett eseményekre vonatkoztathatóak. Ilyen például az a felirattöredék, amelyet 1961-ben Caesareában találtak a tenger alatt. Sokan utaltak már korábban arra a tényre, hogy Názáret neve – mely Jézus növekedésének, ifjúkorának helyszíne volt Galileában – nem szerepel az V. század előtti forrásokban: sem Josephus Flaviusnál, aki pedig nagyon jól ismerte Galileát – lévén az első zsidó háborúban Galilea főparancsnoka –, sem pedig a Talmudban. Ebből többen arra a következtetésre jutottak, hogy Názáret, ez a kicsinyke falu olyan jelentéktelen lehetett, hogy nem is szerepelt a térképen, és talán nem is történeti valóság, hanem egy kitalált hely. Ez az aprócska felirattöredék – amely a Galileában letelepedett zsidó papi családokat sorolja fel, s ilyen módon semmi köze nincs a kereszténységhez – egyértelműen bizonyítja, hogy Názáret nevű település igenis létezett. Az is kiderült a feliratból, hogy a Názáret nevet nem is " z" -vel, hanem " c" -vel ejtették, valahogy úgy, hogy Nácáret, ez pedig a nécer héber szóra utal, amely sarjat jelent. Miért fontos ez?
Azért, mert Ésaiás könyvében a következő prófécia olvasható a Messiásról: " És származik egy vesszőszál (nécer) Isai törzsökéből – vagyis Dávid házából –, gyökereiből egy virágszál növekedik." (Ésaiás 11,1) Ezt az igeverset már a legkorábbi zsidó írásmagyarázati hagyomány is a Messiásra vonatkoztatta, és Máté evangéliuma egyértelműen utalt rá, hogy Jézus, illetve a szülei azért költöztek erre a helyre, hogy beteljesedjék az ószövetségi prófécia: " Lakozott Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni." (Máté 2,23) Tehát egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy vajon volt-e Názáret nevű hely a történelemben, vagy sem.
Folytatás a magazinban. Keresse a nagyobb újságárus boltokban!
1 Kereszty Rókus: A " történeti Jézus" -kutatás, Vigília, 1997.
2 http://www.biblebasicsonline.com/hungarian/07/D22.html
3 F. F. Bruce: Christian Origins, 29–30. o.; The New Testament Documents, 113. o.
4 Letters of Pliny (Plinius levelei), 2. köt., X:96.
5 Plinius levelei, 2. köt., X:97; Eusebius " Ecclesiastical History" IV-IX.
6 Idézi Joseph Klausner: A zsidó Jézus, 15. o.
7 Idézi Maier: First Easter, 117–118. o.
8 Dialogue with Trypho, 108. o.
9 On Spectacles 30
10 XX, 9, 1.
11 XIII, 3, 3.
12 The New York Times, 1972. február 12.
13 http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200802/az_ujszovetseg_torteneti_bizonyitekai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése