(Zsoltár 118,13–14)
„Sátán elmegy hatalma végső határáig, hogy nyugtalanítsa, kísértse és félrevezesse Isten népét. Aki Urunk elé mert állni, meg merte kísérteni, akinek hatalmában állt karjára venni, felvinni Őt a templom tetejére és a magas hegyre, az gyakorolni fogja hatalmát ebben a nemzedékben is...Isten népének állapota és kapcsolatom az Isten művéért végzett munkával gyakran kimondhatatlan szomorúság és csüggedés terhét vetette rám. Évekig úgy tekintettem a sírra, mint édes nyugvóhelyre... Könyörögtem, hogy ha ilyen közeli kapcsolatban kell állnom az igazság ügyével, mentsen ki Isten ezekből a könyörtelen próbákból. Isten angyalai hatalmasak, és kértem, hogy védjenek meg.
Ekkor megmutatták nekem életünk korábbi szakaszait, és láttam, hogy Sátán sokféleképpen igyekezett pusztítani hasznavehetőségünket. Gyakran tervezte, hogy eltávolít minket Isten munkájából. Más és más utakon tört be, különböző eszközöket használt céljai elérésére, de a szent angyalok szolgálata miatt vereséget szenvedett. Láttam, hogy amikor helységről helységre utaztunk, gyakran utunkba küldte gonosz angyalait, hogy baleseteket okozzanak és elpusztítsák életünket, de szent angyalok jöttek a földre megmentésünkre... Amikor láttam a nagy gondoskodást, amellyel Isten minden pillanatban körülveszi azokat, akik szeretik és félik, bizalom és odaadás ébredt szívemben Isten iránt, és megróva éreztem magam hitetlenségem miatt."
(Bizonyságtételek I. kötet, 322, 326–327. l.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése