vasárnap, január 19, 2020

Napi ige - Az önuralom titka

„Jobb a hosszútűrő az erősnél, és aki uralkodik a maga indulatán, annál, aki várost vesz meg."
(Péld. 16,32)

„Az emberek egy része önuralom gyakorlása nélkül nőtt fel. Nem zabolázták meg sem indulataikat, sem nyelvüket. Egyesek Krisztus követőinek vallják magukat, de nem azok. Ha az Üdvözítő szelídsége és alázata lenne bennük, nem adnának szabad utat a természetes szív késztetéseinek cselekedeteikben. Némelyek idegesek, és ha szavaikban, kedélyállapotukban kezdik elveszíteni önuralmukat valamely provokáció hatására, olyan mérgezést kapnak a haragtól, mint az iszákos a szeszes italtól. Nem józanok. Sátán teljes mértékben uralkodik rajtuk ebben az időszakban. Minden haragkitörés gyengíti idegrendszerüket és erkölcsi erejüket, nehezebbé téve, hogy a következő alkalomkor megtartóztassák magukat a felháborodástól.
Ennek az embercsoportnak csak egy gyógyszere van: önuralom minden körülmények között. Az az erőfeszítés, hogy olyan kedvező helyzetet teremtsenek maguknak, amelyben énjüket nem éri bosszantás, legfeljebb egy ideig sikerülhet. 



Sátán tudja ezeknek a szegény lelkeknek az érzékeny pontjait, és ott fogja támadni őket újra és újra. Állandó nyugtalanságnak lesznek kitéve mindaddig, amíg önmagukat sokra tartják. A legnehezebb terhet viselik, amit csak halandó cipelhet, ez pedig az »én«, a megszenteletlen, az alárendeltséget nem tanult én. De mégis van reménység a számukra! Adják át önként az uralmat Krisztusnak földi életük felett, amely tele van küzdelmekkel és aggodalmakkal."

(Youth Instructor, 1886. nov. 10.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése