csütörtök, július 09, 2020

A GYÓGYÍTÁS AJÁNDÉKA

A GYÓGYÍTÁS AJÁNDÉKA

„Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki." (Jak 5:14-15)


Figyelemre méltó, hogy a múltban Krisztus hogyan gyógyította a betegeket. Mielőtt kórházak épültek volna, kitartó kezeléssel és Istenbe vetett bizalommal imában kérték a beteg gyógyulását, és akkor még a legreménytelenebb esetekben is meghallgattattak. Ma is felhívással fordul az Úr a szenvedőkhöz, hogy higgyenek Őbenne. Az ember szükséglete − Isten lehetősége. 

„És kiméne onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, ami néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala őbenne. Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit." (Mk 6:1-5) 

Mindenféle gyógymód mellett buzgó imádságot is kell mondanunk, hogy elnyerhessük a gyógyítás áldását. Betegeinket a könyörülő Megmentőhöz kell vinnünk, az Ő ereje megbocsátja bűneiket és meggyógyítja betegségüket. Kegyelmes gondviselése által meggyógyulnak. Mutasd be a szenvedőknek mennyei Közbenjárójukat. Mondd el nekik, hogy Krisztus meggyógyítja a betegeket, ha megbánják bűneiket és megtartják az Isten parancsolatait. Él egy Megmentő, aki ott van a szanatóriumokban, hogy megmentse azokat, akik neki engedelmeskednek. A betegek egyesülhetnek veletek imádságban, hogy bánják meg bűneiket, és bocsánatot nyerjenek. 
(Manuscript Releases, 8. kötet, 267-268. oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése