kedd, július 21, 2020

TÖBB AJÁNDÉK: TÖBB FELELŐSSÉG

TÖBB AJÁNDÉK: TÖBB FELELŐSSÉG

„Mert éppen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele." 
(Mt 25:14-15) 

Mindenki kapott feladatot. Az egyik ember talán nem képes azt a munkát elvégezni, melyet a másik megtanult, de mindenkinek szívből kell munkálkodnia, nem csupán elméletben kitartani az igazság mellett. Aki átadja lelkét Istennek és együtt munkálkodik az isteni küldöttekkel, az eredményes, bölcs munkát fog végezni, s felismeri hogyan alkalmazkodjék a különböző helyzetekhez. A gyökér szent legyen, különben nem teremhet szent gyümölcsöt. Mindenkinek Istennel kell együttmunkálkodnia. Énünk ne kerüljön az első helyre. Isten minden egyénnek adott képességeket. A legnagyobb felelősség azokat terheli, akik a legtöbb lehetőséget és kiváltságot kapták, hogy meghallják a Lélek hangját. 

De akik csak egy tálentumot kaptak, azoknak is el kell végezniük a munkát. Miközben kereskednek - nem forintokkal, de fillérekkel - szorgalmasan kell kamatoztatniuk képességeiket, elhatározva, hogy eleget tesznek kötelezettségüknek és nem csüggednek el. Bízniuk kell a Szentlélekben és hittel kell kérniük, hogy munkálkodjék a hitetlenek szívében. Ha saját képességeikre hagyatkoznak, kudarcot vallanak. Akik az egy talentummal sáfárkodnak hűségesen, majd hallhatják a nékik éppen olyan melegséggel szóló dicséretet, mint azok, akik a több tálentumukat bölcsen használták fel: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután..." (Mt 25:21) 

Az alázatossággal végzett munkát Isten megjutalmazza. Akinek egy talentuma volt, az is kapott lehetőséget, hogy kamatoztassa és szükség volt az ő munkájára is. Mialatt saját jellemvonásait tökéletesítette és Krisztus iskolájában tanult, befolyásával segített azoknak a jellemét tökéletesíteni, akik nagyobb felelősséget kaptak, de nehéz volt kialakítani jellemüket, néhány kisebb dologban, melyről az egy tálentumos hűséges embernek kellett gondoskodnia. 
(Notebook Leaflets, 1. kötet, 129-130. oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése